Oldalak

2012. december 31., hétfő

Kökényes borókamártás



A kökénylekvár-hasznosítási kísérleteim következő darabja ez. Részleges sikert arattam vele. Azt hiszem, elég megosztó ételt sikerült előállítanom. Ferencnek és nekem nagyon ízlett, a többieknek nem. De még így is érdemes megörökíteni.
Hozzávalók: 10 dkg kökénylekvár, 1 evőkanál ételkeményítő, 2,5 dl tej, 2 dl víz, 20 szem borókabogyó, őrölt bors, só, fél citrom leve.
Elkészítése: A borókabogyót a lehető legapróbbra összetörjük, az ételkeményítőt csomómentesen elkeverjük a tejben, hozzáadjuk a levárt, az összetört borókabogyót, sózzuk, borsozzuk. Állandó kevergetés közben főzni kezdjük. Ahogy sűrűsödik, hozzáadjuk a vizet is. A végén a citromlével harmonizáljuk az ízeket.
Sültek mellé adhatjuk, de finom pl. főtt marhahúshoz is.

2012. december 30., vasárnap

Kökényes gumitorta



Az jár a fejemben, hogy milyen jó hasznosítását találhatom a kökénylekvárnak. A lekvárról már tavaly november végén írtam, az idén annyi különbséggel főztük, hogy a nyers kökény mennyiségének fele mennyiségű cukrot tettünk bele. Tehát 1 kg nyers kökényhez fél kg cukrot.
A gumitorta létező fogalom. Vannak különféle változatai. Általában csíkosra csinálják, de ahhoz nekem nincs türelmem. És egyébként is csak két színt-ízt terveztem bele. A fehéret – tejfölből és a majdnem feketét a kökénylekvárból.
Hozzávalók: 1 csomag (Horváth Rozi zselatin – azért írom ide a márkáját, mert elfelejtettem megnézni, hogy hány gramm, de majd kijavítom.) 2 dl víz, 20 dkg tejföl, 10 dkg cukor, 1 evőkanál vaníliaaroma (persze rendes vanília jobb lenne), 25 dkg kökénylekvár.
Elkészítése: A tejfölt összekeverjük a cukorral és a vaníliával. Kimérjük a lekvárt. Előkészítjük az edényt, amibe a „tortánkat” tenni szeretnénk. (Én ezt most egy lapos üvegtálkába tettem.) A zselatinporhoz hozzákeverjük a vizet, majd felmelegítjük, hogy felolvadjon. Egyik felét az édes tejfölbe, másik felét a lekvárba keverjük. A színeket válogatva pl. koncentrikus körökben a tálkába csorgatjuk a két összetevőt. Hűtőszekrénybe tesszük, hogy megszilárduljon.

2012. december 2., vasárnap

Nyers céklakrém

A nyers sárgarépa-krémem általában sikert arat. Erről jutott eszembe, hogy valami hasonlót csinálok céklából. Nekem nagyon ízlik amit összehoztam.
Igaz, ami igaz, a cékla pépesítésének módszerét még tökéletesítenem kell. Ha ezt sikerül megoldanom, jó sok nyers céklát megeszem majd ezen a télen ebben a formában, az biztos.
Hozzávalók: 50 dkg nyers cékla (hámozva volt ennyi), 10 dkg vaj, 8 dkg (bolti) ecetes torma, só, őrölt kömény.
Elkészítése: A céklát meghámozzuk, apró lyukú reszelőn lereszeljük (vagy valami erre a feladatra alkalmas háztartási géppel pépesítjük). A vajat puhára olvasztjuk, belekeverjük a céklába a többi hozzávalóval együtt.
Pl. pirítós kenyérrel kiváló. 

Az eMpszi étrendjében ez a céklakrém önmagában semleges étel. Ehetjük húshoz is, szénhidrát tartalmú ételkehez is, akkor is, ha ügyelünk az ételtársításra.