Vargánya

Tegnap, amikor a odaértem az erdei emberek asztalához, akkor érkezett egy gombásasszony hatalmas kosárral és a kosárban gyönyörű vargányák. Bevallom, nemcsak hogy nem ettem még soha vargányát, de még nem is láttam. A nevét ismertem, de egész másmilyennek képzeltem. Csak gyönyörködtem benne, fényképeztem. Azt hittem eddig, hogy ilyen gomba csak a mesében van. Aztán azért vettem is pár darabot, annyira furdalt a kíváncsiság, hogy milyen lehet az íze. Igaz, aranyárban volt, de nem jóllakásra vettem. A múltkor a WestEndben többet fizettem egy sütiért és egy kávéért, mint most ezért a gombáért. Tehát megérte.

Úgy gondoltam, most a lehető legegyszerűbb módon készítem el, hogy minél jobban érezzem az ízét. Így csak egy kis sós-borsos olajjal megkentem, és megsütöttem serpenyőben. Hát, igen! Megvan az oka, hogy ilyen rangos helyet foglal le a gombák világában! Most úgy érzem, ebben a műfajban még ilyen finomat nem ettem. Sajnos nincsenek szavaim, hogy az ízekről beszéljek. Erre most döbbenek rá. Biztosan lehet fejlődni ezen a téren. Amire mostanában jöttem rá a túlsúly kapcsán, szoros összefüggésben van mindezzel, amit most a vargányáról eszembe jut. Csak még olyan körvonalazatlanok ezek a gondolataim. Inkább még csak érzések. De remélem, hamarosan beszélek majd ezekről is.

De visszatérve a vargányához: Elképzeltem, milyen finom lehet faszénparázson sütve. Arra gondoltam, hogy az erdei emberek mentek tavasszal a Mecsek hatalmas fái között, s mikor elfáradtak, s az ebédidő is eljött, tüzet raktak, s megsütötték parázson az útközben szedett vargányát, és medvehagymát ettek hozzá.

No, jó, a mesének vége. De azért az a tanulsága ennek az egésznek, hogy a Mecsek itt áll a gombáival, medvehagymájával ősidők óta, s már én is itt élek a közelében negyedszázada, de csak most nyílik rá a szemem. Sokat gondolok erre az utóbbi napokban. Az emberek elutaznak messze tájakra, hogy élményeket gyűjtsenek, rácsodálkozzanak a világra, kényeztessék az érzékszerveiket, és sokszor eszükbe sem jut – ahogy nekem sem igen jutott eszembe eddig -, hogy karnyújtásnyira élünk felfedezetlen világoktól.

Huszonöt éve főzök gyakorlatilag naponta. Előtte is elő-előfordult velem, hogy készítettem ilyen-olyan ételeket, ha úgy adódott. Igazából szerettem is főzni mindig, bár a napi kötelezettség idegesített sokszor, már ahogy ez lenni szokott. De most, hogy elkezdtem ezt a főzős blogot egy egészen új világ nyílik meg előttem. Az ízek birodalma. Ha tehetném, ezzel foglalkoznék „főállásban”. Felfedezni a természet végtelen gazdagságát, ami körülvesz bennünket, a színek, illatok, ízek, formák… Jó, jó, nagyon jó!!!