Tizenkilencedik lépés: A zsír a test védelmi szerve

 

Ma egy nagyon komoly témát hoztam.  Csak saját felelősségre olvassátok, kérem!  :) 

Az mindenki számára teljesen egyértelmű, hogy akkor hízik meg valaki, ha a teste az ideálisnál több zsírt halmoz fel, mint amennyire a józanész szerint illetőnek szüksége volna. 

Hogy a zsír a test védelmi szerve, az köztudott. (Ez millió helyen olvasható - ha nem is ezekkel a szavakkal -, még úgy is, hogy nekem most nem jut eszembe egy konkrét hivatkozási hely sem. De szerintem ez iskolai tananyag is.) Hiszen a zsír véd a hidegtől, védi a belső szerveket a mechanikus sérülésektől, raktározza a tápanyagot, a test működéséhez szükséges energiát biztosítja stb. Tehát, a zsír alapvetően jó! A zsír a testben létfeltétel. Az nem mindegy, hogy mennyi a testben a zsír aránya. Ha több, mint a neki rendelt átlagos(!!!) százalék, akkor nevezik az embert túlsúlyosnak, elhízottnak, kövérnek. (Pedig átlagember nincs is. Vagy te, van ő, vagyok én, és mindannyian egyedi, csodálatos és megismételhetetlen lények vagyunk.)

Ám, ha a testünk valamiből többet raktároz el, mint amennyire (elvileg) szükségünk van, Annak kell, hogy valami oka legyen. Miért van az, hogy a testünk túlzásba viszi a zsír gyűjtését? (Többet gyűjt a zsírból, mint az átlagembereknél?) 

Amióta beszélek, írok a túlsúlyról szent meggyőződésem, hogy a túlsúly tünet. Nem maga a probléma, hanem jele valaminek. (Ha tudnánk, hogy a saját életünkben pontosan minek a jele, akkor a megoldást mondanánk meg. – De erről is majd máskor írok bővebben.) 

Az, hogy sokat eszünk és keveset mozgunk, az csak lehetővé teszi, hogy zsírt raktározzon a szervezet, és nem okozza! És most figyelem! Az előbbi mondat, amit leírtam korszakalkotó lehet, ha a túlsúlyról gondolkozunk. Lehet, hogy írtak már erről tudósok, csak sajnos én nem tudok ilyen kutatásról. Azt sem tudom, hogy ez mennyire hitelt érdemlő így, hogy ez nekem jutott eszembe, de örülnék, ha lennének erről cikkek, nagyon szívesen hivatkoznék rájuk. Ám ez a gondolat is elég könnyen kigondolható ugyanis: a test a túlevőknél sem használja fel mindazt a tápanyagot, amit elfogyasztanak. Erre számtalan példát tudnék hozni akár a saját életemből, akár a családomból, de most nem fárasztanálak vele benneteket. Elég csak arra gondolnunk, hogy az az ember sem hízik a végtelenségig, aki nagyon sokat eszik. Felhízik egy bizonyos testsúlyra, és ott marad – legalább egy ideig. Úgy marad ott, hogy nap mint nap sokkal többet eszik az elvileg szükségesnél. 

De most térjünk vissza ahhoz, hogy a zsír a test védelmi szerve. Mikor van arra szükség, hogy megerősítsük a védekezést? Adódik a válasz, hogy a védekezést akkor kell megerősíteni, ha valami veszély van. Tehát azon érdemes elgondolkozni, hogy milyen fokban függ össze az meghízás az ember biztonságérzetével. 

Azért komplikált ez a kérdés, mert hihetetlenül sok dolog befolyásolja a biztonságérzetünket. Lehet a veszély teljesen nyilvánvaló: egy állásvesztés, vagy a magány fenyegetése, agresszív közeg, de lehet valami tartós fertőzés, vitaminhiány, kóros fáradtság, egykori bántalmazás (pl. annak elég nagy irodalma van, hogy azok között a nők között, akik szexuális zaklatásnak voltak kitéve feltűnően magas a túlsúlyosok aránya.) De azok, akik valaha éhezni kényszerültek, vagy mindenüket elvesztették, szintén gyarapíthatják ez elhízottak arányát, még akkor is, ha a fenyegetettségben nem most, hanem a múltban volt részük. És folytatatnám a sort a végtelenségig. 

De van itt még egy zavaró tényező: Ha ez így van, akkor mi a helyzet a sovány emberekkel, akik soha nem híztak meg? Talán ők állandóan biztonságban érzik magukat? Ó, erről szó sincs! De – annak ellenére, hogy ez is nagyon érdekes - erről majd beszéljünk máskor. Elég azt tudnunk addig is, hogy semmivel sem vagyunk rosszabbak, mint akik nem hajlamosak a hízásra, csak eltérően reagál a testünk a bennünket ért hatásokra. Most hasznos lenne azon gondolkodni, hogy van-e az életünkben olyasmi, amit a testünk veszélyként értelmezhet, olyasmi, ami miatt a biztonságérzetünknek valami híja van. Nos? 

Természetesen nem azt várom, hogy most itt nyilvánosan mondjatok el legbelsőbb dolgokat. Nem kérem azt sem, hogy fájdalmas területekre kalandozzatok. De azt jó, ha tudjátok, hogy mindenre van orvosság. Lehet, hogy eddig tudatosan vagy tudattalanul érzékelt veszélyekre nem talált mást megoldást a testünk, mint azt, hogy növelte magát, építette a kerítést. De! Mindig van más megoldás! És amíg a védelemre nem találunk más megoldást, addig elég brutális kísérlet önmagunk ellen, hogy a most meglévő védelmünket úgy akarjuk leépíteni, hogy nem számoljuk fel sem a fenyegetettség érzést, sem a védelemre nem találunk más megoldást.

Tésztanapra

 

Céklával színezett gombás-pórés tészta

Hozzávalók (fejenként): 10 dkg gomba, 1 kis sült vagy főtt cékla, 10 dkg póréhagyma, 2 dkg vaj, 1 gerezd fokhagyma, só, bors, fél dl tejföl, 5-6 dkg száraztészta, 1 kiskanál olaj. (1 kiskanál reszelt sajt – elhagyható).

Elkészítése: A száraztésztát a szokásos módon forrásban lévő sós vízben kifőzzük. Míg a tészta megfő, a vaj felét felolvasztjuk, megpirítjuk benne a karikákra vágott pórét, és félretesszük egy tálba, majd az előbbi edényben a vaj másik felén a gombát pirítjuk meg a fokhagymával. A pórét és a gombát összekeverjük, a főtt vagy a sült céklát pépesítjük, vagy csak villával összetörjük, és hozzáadjuk az előbbiekhez. Tejföllel és a fűszerekkel ízesítjük. A kifőtt tésztára tesszük. Egy kevés sajtot is reszelhetünk rá.

A tizenkilencedik lépésben azon gondolkoztunk, hogyha a zsír a test védelmi szerve, akkor a túlsúly kialakulása az ember biztonságérzetével lehet összefüggésben. Mit gondoltok erről?

Holnap folytatjuk.