A súlytöbblettel küzdő ember az önbecsülés szempontjából általában nehéz helyzetben van. A társadalom véleményformálói nagyon sokféle „másságot” tolerálandónak, elfogadandónak hirdetnek azt várva az emberektől, hogy az átlagtól különféle dolgokban eltérő személyiségeket átlagosnak, hétköznapinak fogadják el. (Van átlagember egyáltalán?) Sajnos ebben a sorban a kövér emberek nem kapnak helyet. Szinte bármi más: a megszokottól eltérő viselkedés, megjelenés, szokás nagyobb elfogadottságot kap, mint a kövérség. A legtöbb ábrázolásban a kövér ember negatív, (le)sajnálandó, szerencsétlen; elfogadott dolog nevetni, gúnyolódni rajta. Sokszor a kövér embert butának, esetlennek, majdhogynem mozgásképtelennek, mai korunkból mit sem értőnek mutatják be. Olyannak, aki csak kívülről nézi a dolgokat, de a valós élet nem az ő világa. Leginkább gyerekként vagy bárdolatlan tuskóként bánnak vele. Hol van ő a szórakoztató produkciókból, reklámokból ismert tökéletes testű, és ezért érdekes életre érdemes emberektől? Amit ebből a legfelháborítóbbnak tartok, hogy nagyon sokszor a gyermekeknek szánt irodalomban, sőt még a tankönyvekben, munkafüzetekben is kövérnek ábrázolják a negatív gyermekszereplőt. Ez vérlázító! (Érdemes ezen elgondolkozni…) S mivel sokszor sok helyen látunk ilyenfajta ábrázolást, a társadalom is egyre inkább így gondolkodik. Régebben egy-egy megalázó helyzetet átélve többször megfordult a fejemben, hogy meg kellene alakítani a kövérek jogaiért küzdő társaságot. Lenne jó néhány elérendő célja egy ilyen egyesületnek! De azért örülök, hogy nem ebbe fektettem energiát, hanem inkább abba, hogy megkeressem a kivezető utat a kellemetlen, sokszor fájdalmas helyzetből.
Minden ember egyedi és megismételhetetlen személy. Az emberi méltóság nem függhet sem a külső megjelenésünktől sem a társadalmi státuszunktól. Az emberi méltóság létfeltétel, alanyi jog. Ebből nem engedhetünk. Ez az önbecsülésünk alapja. Az önbecsülés pedig ott kezdődik, hogy önmagunkban felismerjük azt az emberi lényt, akit szeretni, becsülni tudunk. Az önbecsülés az alapja annak, hogy az embertársainktól is megbecsülést kapjunk. Hogyan várhatnám el valakitől, hogy becsüljön, ha én nem becsülöm önmagam. Ezen érdemes egy kicsit eltöprengeni.
Holnap húsnap
Ha egy gazdag húslevest készítünk, akkor a benne főttekből egy jó hússalátára is telik. Nekem ma ez jutott eszembe:
Hússaláta a húslevesből
Hozzávalók fejenként: 10 dkg levesben főtt hús, 15 dkg levesben főtt zöldség (sárgarépa, petrezselyemgyökér, paszternák, karfiol) , 1 fej lilahagyma, 1 dl joghurt (tejföl) , 1 evőkanál apróra vágott petrezselyemzöldje, 1 evőkanál szezámmag.
Elkészítése: A levesben főtt húst és zöldségeket falatnyi darabokra vágjuk, a hagymát alaposan felaprítjuk és a levesben főttekhez adjuk. Hozzáadjuk a joghurtot, s alaposan összekeverjük. A szezámmagot állandó kevergetés mellett pár perc alatt egy száraz serpenyőben megpirítjuk. Tálaláskor a petrezselyemzölddel és a pirított szezámmaggal megszórjuk a salátánkat.
A 38. lépésben az önbecsülést hoztuk szóba. Jó lenne, ha megtalálnánk magunkban ennek a szónak a tartalmát. Mit jelnet számunkra az önbecsülés, és hogy állunk vele?
Holnap találkozunk.
Hmmm, úgy érzem, hogy alapjában véve ezzel nálam nincs baj. De ahhoz, hogy ismét "jó nőnek":D érezzem magam, muszáj leadnom még a fölösleget.
VálaszTörlésAmúgy gondolkodtam másvalamin. Egy régebb felvetődött problémán, kérdésen. Azon, hoyg mit veszítünk el, ha már nem leszünk kövérek.
Lehet, hogy hülyeség, de az jutott eszembe, hoyg ha elhatároztuk magunkat egy másik út mellett, akkor "elveszítjük" a csábítás-engedés esélyét. Mármint, ki kell tartanunk elveink mellett, ami esetleg azzal jár, hoyg nem fogadunk el valamit, ha megkínálnak vele. Vagy elveszítjük a siránkozás-panaszkodás lehetőségét. És legfőképpen elveszítjük a "másra hárítás" kiváltságát. Mert akkor mi leszünk felelősek magunkért, Gyöngyi szavaival élve, nem mondhatjuk, hogy "csináljon már valaki valamit"!!!
Ezek mind olyan megfoghatatlan "veszteségek", ezért nem tudom, hogy tényleg, nem hülyeség-e, de amióta a kérdés felvetődött, tényleg rágódom ezen.
Jó éjt mindenkinek!:)
Sedit, nem tudom, hogy erre gondoltál-e, de a szavaid nyomán eszembe jutott, hogy van rá eset, hogy egy szép fiatal nő, azért eszi magát gömbölyűre, hogy könnyebben maradjon hűséges, inkább nagyobb testbe "teszi magát", nehogy "könnyű nőcske" váljon belőle.
VálaszTörlésBár már elköszöntem, más dolgaim még gép előtt tartottak...
VálaszTörlésGyöngyi, nem, nem erre gondoltam, eszembe nem jutna, hogy valaki ilyet is képes lenne tenni. Azaz, hogy ennyire ne legyen önbizalma és főleg akaratereje, hoyg csak épp a kövér test tartsa vissza a ledérségtől.:O
A "jó nőt" csak egyszerűen a külsőre értettem: amikor nem kell állandóan eltakargatni a lelógó zsírpárnákat, fürdőruhában bátran megindulhatsz a strandon és hasonlók.
Amikor majd celbaertem, elertem a megalmodott sulyomat, kapok egy ujabb piros pontot, ami majd jot tesz az onbecsulesemnek. :)
VálaszTörlésAmikor 35 evnyi cigizes utan eldobtam a "buzrudat", akkor is kaptam egy piros pontot. :D
Nagyon jo megfigyeles, hogy a tulzottan elhizott emberek a hatuk mogott vagy sajnalkozast, vagy gunyolodast, rosszalast kapnak. Az ok, amiert muszaj eldobni a felhalmozott zsirtomeget nem az embereknek valo megfeleles kell, hogy legyen, hanem az a teny, hogy rengeteg betegseg forrasa, az ellenallokepesseg csokkenese.... es meg sorolhatnam a rengeteg bajt, amit a tulsuly bevonz. Igaz a tukorbol visszakoszono latvany is es a konnyedebb mozgas is meghalalja a tudatos etkezes, esetleges lemondas "aldozatat".
Ma megyek gyumolcsvadaszatra, remelem talalok pomelot! :)
Remek ez a hussalata! Mar regen volt az asztalon, igy ideje elkeszitenem.
Sikeres, szep napot kivanok Mindenkinek! :)
Na, ez a bejegyzés most nálam "türült". Bocsánat de ez most nagyon....megyek megemésztem..
VálaszTörlésAz hogy miért ne tartozzunk a "kövérek közé" az egy nagyon összetett dolog. Rengeteg okot tudnék felsorolni, és amit írtál abban abszolút igazad van. A személyiségre nagymértékben rányomja a bélyegét a túlsúly. Itt nem a max. 10 kg-ról beszélek, hanem jóval többről. Azoknak az embereknek sajnos joggal jár az a fejükbe, hogyha ránéznek egy elhízott társukra:Hogyan juthat valaki idáig? Sajnos eljutnak, én is, mások is, de valahogy rá kell térnünk egy útra ami a helyes irány, nincs más választás. A megbecsülésünk, társas kapcsolataink, a munkánk, a saját egészségünk, a szerelmünk -hogy mindezt mi is élvezhessük-ennek érdekében muszáj, kötelező.
VálaszTörlésNem tudom. Én leginkább magamtól szenvedtem és éreztem rosszul magam így, ekkorán. Az igaz, hogy ha a fülem fájt is, a János a túlsúlyt emlegette. De konkrétan lesajnálást nem tapasztaltam.
VálaszTörlésJönnek hozzánk vadidegenek is, jól főzök, és biztosan azt gondolják ez a kettő együtt jár.
A barátok meg elfogadnak így. Rajtuk is van , inkább a pasikon, néha fogyókúráznak is.
Na ez akaszt ki engem, hogy ha egy nőn van 10 kiló plusz, akkor az már (nagyseggű,) de a potrohos férfiak azok igen, mert a férfiember 100 kilónál kezdődik.!
A gyerekek elhízásában valahol mindig a szülőt kell keresni. Lefogyni nekünk is nehéz, gyerekként meg főleg.
Még egy kicsit visszajövök.
VálaszTörlésÖnbecsülés.
Mikor a szomszédék ideköltözte mellénk, nekünk a legkisebb gyerek volt akkora, mint náluk a legnagyobb, jóban vagyunk azóta is velük. Azt mondta a Gyula, hogy milyen jó, a mi gyerekeinknek van önbecsülése. És erre én büszke vagyok, hogy én, akinek az a dolog gyerekkortól sérült, határozott, boldog és sikeres gyerekeket tudtam nevelni a sajátjaimból.
Egyszer belekeveredtünk az Amway-be, és kaptunk kazettákat a pozitív gondolkodásról. Akkor jöttünk rá, hogy ezt mi tudjuk ! Ösztönösen. Ha valami nem sikerül nem azt mondtuk, hogy jaj de málé vagy, hanem, hogy próbáld újra, menni fog !
Ezt mondogatom most magamnak is:)
Az önbecsülés tanulható, a szeresd magad , ugyanez. Reggel belemosoly a tükörbe, az utcán felemelt fejjel járni, milyen jól tudom az elméletet! A fogyókúráét is, mégis milyen nehéz végigcsinálni.
Edit én értem pontosan amiről beszélsz. Hogy ha most lefogyunk az nem egyszerű lefogyás. Hanem MINDIG így kell maradjon. Nem lehet lazítást megengedni. És ez bizony kicsit rémíszt engem is. De így lesz jó. Csibe írta, hogy nem olyan fekete az ördög...
"nem olyan fekete az ördög... " jaj ez nagyon aranyos! :D
VálaszTörlésVizicsibe hianyzol! Eltuntel! Gyere vissza!
sedith! Koszonom a pomelorol irtakat. Ma sikerult vasarolnom es holnap vegre megkostolom!:)
Ircsikém!
VálaszTörlésDe hiszen ott vagyok minden kilométerkőnél. :):)
Megint mennyi, de mennyi figyelemre méltó dolog...
VálaszTörlésGondaanyu, igen, pontosan erre gondoltam, amolyan: "a név kötelez" stílusban. :)
VálaszTörlésÉs mi lesz, ha vége lesz? :)
VálaszTörlésNem fogadom el magam, a világot. Következmény: túlsúly. Majd a túlsúlyt okolom, hogy nem fogadtam el magam, a világot. Megváltoztatni akarom a túlsúlyt. Pedig az csak a láthatósága az ön-nemelfogadásomnak és őrültségemnek és boldogtalanságomnak. Mondjuk kínnal-kesevvel sikerül megváltoztatnom a külsőt. De az ok ott marad.
Szóval. Mi lesz ha vége lesz?
Benne maradtam ugyanabban. Túlsúllyal ezek a gondolatok pörögnek: fúj, hogy nézek ki, utálom magam, ronda vagyok, stb.
Lefogytam, ezek a gondolatok pörögnek: ha visszahízom, akkor utálni fogom magam, jaj nem ehetek semmit mert kövér leszek, stb.
Vagyis minden diéta rögzíti az elmét a túlsúlyra és az ön-nemelfogadásra.
Ha pedig sikerül lefogyni, egy életre szóló háború következik , egy életre szóló programmá válik, hogy hitelességemet ne veszítsem és vékony maradjak. Jó elfoglaltság az elmének. Élete végéig van mivel elfoglalnia magát. Csak az a baj, hogy az élet szépségéről lemarad, mert csak pörög és pörög körbe-körbe.
A belső kövér örökre ott marad.
Szóval. mi lesz ha vége lesz?
Minden kezdődik előről. Nincs béke. Csak háború, háború, háború.
Minden diéta harc a délibábbal.
Az önelfogadás a kulcs. Ha az megtörténik - mindjárt az elején, ha azzal kezdek, a testsúly magától normalizálódik. Mindenféle diéta nélkül.
Bocs. Szerintem ez az egész őrültség.
Az önbecsülés nem külsőségektől függ. Ha nincs, akkor sem lesz, ha vékony leszek. Ha van, az sem számít ha duci vagyok.
Felosztjátok a világot kövérekre és soványakra. Holott csak emberek vannak. Létrehoztok egy újabb kategóriát, ami még dualistábbá teszi a világot. Még jobban széthasad az én. Jó ez? Kinek? :) Holott a cél: az egész-ség.
Sedith gondolatait gondoltam tovább. Elnézést, nem kekeckedni akartam, csak feltettem egy kérdést. Mi lesz ha vége lesz? :)
Lesz ennek vége?
Pontosabban a nagyon-nagyon jó kérdést Sedith tette fel. És nem kapott választ Tőletek.
Duende, "Az önbecsülés nem külsőségektől függ". "csak emberek vannak", "a cél: az egész-ség". Teljesen egyetértek ezekkel a megállapításokkal. És többek között azért írok ide minden nap, hogy egyre többen így gondolják. :)
VálaszTörlésValójában, értem én a célt. De azt gondolom, hogy a túlsúly mélyén nagyon-nagyon komoly önértékelési problémák vannak. Nagy sérülések. Főleg a nőiségünk, nőiességünk területén. Azt érzékelem az írásaidban is, és a kommentekben is, hogy megmaradtok a felszínen. Egyfajta tipp-topp feleségek, nők vagyunk szinten, azon a szinten hogy meg akartok felelni a környezeteteknek is, meg persze önmagatoknak is. De. Hogy a valódi okokat fel lehessen tárni, ahhoz egészen mélyre kell leszállni önmagunkba és az bizony csak intim környezetben lehetséges.
VálaszTörlésEgy ilyen fórum nagyon alkalmas a nőknek arra, hogy meglássanak magukban olyan dolgokat, amiket eddig elfojtottak, amiket cipelnek és amiktől félnek. Amik ellen magukra vették az áldott páncélt, a védelmet: a túlsúlyt.
Azt érzem, hogy ezzel a nyilvánossággal el tudsz juttatni pár embert addig, hogy leadja a súlyfeleslegét. Egy időre. Aztán kezdődik minden előről, mert az ok nem szűnt meg. Ez is nagy segítség és nagy szó.
De az igazi munkát csak bezárt ajtók mögött lehet szerintem elvégezni. Vagy a nyilvánosságot választod és a felszínen maradást, vagy a zártkörűséget és a mélyre menést. A kettő együtt nem megy véleméynem szerint.
Sok nő lelkében van sok félelem, ellenállás saját szexualitásával szemben. Sok nő érzi azt, hogy egy házasságban szajha, mert szexxel fizet az ellátásért és védelemért. Ez megsínyli a lelket, és az egyetlen védekezés az elcsúfulás lesz. Sok nő nagyon vonzó és szexis ha vékony. És a női szexualitás nem monogám, mert ősi ösztön a legjobb, legerősebb hímtől utódot akarni. Ez is sok házasságba bezavar. Sok nő él szexuális erőszak emlékével a lelkében, s mintegy bélyegként beleég: undorító vagyok és tisztátalan. Soroljam?
Tényleg nem szándékozom bírálni senkit sem, csak azt érzem, sok dolog kimondatlan marad, de a hozzászólókban ott motoszkál, ki is böknék - ha maguk lennének.
A nyilvánosság megadja az elismertséget és figyelmet. Neked. Az intimitás pedig a valódi átalakulást hozhatja el.
A legtöbb nő a legmélyebb érzéseit soha, senkinek sem mondhatja el. Itt sem.
Valójában egyre akartam kilyukadni. Hogy azt érzem valahányszor ide jövök, hogy itt lebeg sok-sok kimondatlan érzés, gondolat. Olyanok, amik nem nyilvánosság elé valók. Megakadnak és bennragadnak a hozzászólókban, mert a nyilvánosság nem arra való hogy kiadjuk magunkat.
VálaszTörlésSokat segíthetnétek egymásnak egy zárt fórumon, ahol lehet őszintén írni, beszélni, együtt lenni.
Nyiss egyet, szerintem. Biztos vagyok benne hogy lesznek bátrak, akiknek szüksége lenne rá.
Duende, most is nagyon sokban egyet tudok érteni veled. De hogy akkor mégis miért ilyen ez a blog, és miért nem jobb? Teljesen őszintén? Csak ennyi telik tőlem. Ez van. Ha lenne jobb ötletem, ha tudnám jobban, azt tennem.
VálaszTörlésÉrzem én is, hogy több kéne. Csak azt nem tudom, hogy mi lenne az, hogyan lehetne azt csinálni és mikor. De azt meg nem gondolom, hogy ha nem tudjuk a tökéletes megoldást adni, akkor hallgatnunk kéne. Bár, lehet, hogy azt kéne…, nem tudom...
Nem beszélni róla, azt is lehet, de attól, hogy én még nem mondom el, amit gondolok, más attól még mondja, és néha annyira, de annyira ”olyanokat” mondanak, hogy legszívesebben sikítanék... (Van egy netes szolgáltatás, ami téma szerint küld kérésre a neten megjelent írásokat. Én is kapom a túlsúllyal kapcsolatban a neten megjelentő írásokat – legalább is naponta hármat-négyet. No, itt nyomon követhető igazán egy-egy hír és jótanács élete, és komolyan vehetősége, meg a felelősség mögötte… )
Én igyekszem legalább a legjobb tudásom szerint mondani a dolgokat mindenféle kényszer és elvárás nélkül. (Nem szövegterületre írok, és nem is publikációs kényszerből, hanem azért mert ez érdekel, és mert szeretem ezt csinálni. Van, aki horgolni szeret, van, aki sorozatokat néz. Én meg ezt írom. Hiszen ez csak egy blog. És én most erről írok blogot. Más meg másról.
Úgy egyébként személyesen is szoktam emberekkel beszélgetni barátilag is, meg úgy is, hogy konkrétan ezzel a kérdéssel keresnek meg, ebben a témában kérnek tőlem személyesen tanácsot. És az tényleg felcserélhetetlen bármi egyéb formával. Az a legnagyszerűbb „munka”, amit valaha végezhettem, amikor a változás bábája lehetek.
Azon kívül írnak többen többször személyes leveleket is emberek (néha többet is, mint amennyire a válasz könnyedén belefér az időmbe), sőt a zár fórum ötlete annyira életszerű, hogy létezik is, csak nem én nyitottam, hanem itteni olvasók, és ők hívtak meg engem oda.
Mivel évek óta komolyan fogalakoztat ez a témakör sok tapasztalatot szeretem a személyes tapasztalatokon túl is, és talán szakmai ártalomként van bennem, hogy ha megtudok valamiről valami hasznosat, akkor azt szeretném megosztani másokkal is.
Az egyik komoly tapasztalatom, hogy nagyon nem a helyén kezeljük ezt a kérdéskört. De most igen hosszúra nyúlna, hogy mindent elmondjak erről ebben a válaszban. Talán azért is írom ezeket a bejegyzéseket, mert "hangosan gondolkodom"? És mert annyi minden van, hogy mindig van miről beszélni. És mindez ráadásul tényleg összefügg azzal, hogy szeretek főzni enni, szeretem az ízeken, az ételeken keresztül csodálni ezt a világot. Azt meg tudom, hogy azok, akinek a testtömege meghaladja azokat az értékeket, melyet úgy kommunikál a média, hogy azok a "normálisak", azok az emberek csak ritkán engedik meg maguknak, hogy a világnak ebben a részében örömüket leljék. Szeretném, ha minél kevesebb ember büntetné magát az ostoba divatvélemények miatt.
Ezzel együtt fel kell tételeznem az emberekről, hogy felnőttek. Mitől lennék én felnőttebb, mint bárki más?
Azt is nagyon szeretném minél több elszomorodott ember tudtára hozni, hogy a túlsúly nem durvább tüntet, mint egy csomó egyéb, csak jobban a reflektorfényben van. S ebből az is következik, hogy szó sincs arról, hogy egy túlsúlyos ember automatikusan sérültebb lenne, mint egy nem túlsúlyos, aki plusz kilókat nem gyűjt, de van ezer más tünete.
(Mindjárt folytatom, de túl hosszú lesz már egy kommnetben.)
(Itt folyatom, bár ez már tényleg nem komment hosszúság, csak úgy előjöttek most ezek a dolgok.)
VálaszTörlésIgen, abban is igazad van, hogy nagyon sokszor a nőiséggel van kapcsolatban ez a probléma, de legalább annyiszor nem azzal, hanem valami mással. Már amennyiben az életben el lehet attól vonatkoztatni, hogy valaki nő vagy férfi. (Viszont nagyon sok férfi is túlsúlyos, sőt kisgyerek is.)
Én egyetlen egy olyan szót tudnék mondani, ami talán minden egyes esettel kapcsolatban lehet valamilyen vonatkozásban és ez a biztonság.
Ahh, de reggelig folytathatnám. Remélem, sikerül majd apránként – blogbejegyzésenként - elmondanom mindazt, amit fontosnak tartok. Mert látod, ez is olyan dolog, ami tökéletlen ebben a blogban. Nincs rá annyi időm, mint amennyi jó lenne. Sokszor elvarratlanul hagyok szálakat, mert egyszerűen fizikailag lehetetlen, hogy minden fontos felvetésre érdemben reagáljak, hiszen minden egyes fontos megszólalás mögött egy egész élet van…
Semmi baj sincsen azzal, hogy írsz. Azzal sem, hogy nem tökéletes. Van olyan hogy tökéletes? :) Nincs.
VálaszTörlésViszont jól éreztem, látod. Nem tudtam hogy van zárt felület, de volt igény rá. Csak ennyit akartam végül is mondani, hogy szükségesnek éreztem. És úgy tűnik, mások is.
Számomra az általad alkalmazott módszer elnevezése volt megtévesztő. Sokkal-sokkal több "pszicho"-t vártam.
Talán ez az utad. Mélyülni, tanulni, ásni a pszichológiában.
Van egy mondás, biztosan ismered: azt tanítjuk, amit magunknak is meg kell tanulnunk. Sokszor úgy tűnik, mi vezetünk másokat, de aztán kiderül menet közben, hogy valójában mások tanítanak bennünket. Én legalábbis mindig így jártam... :)
Minden esetre, egy közösség nagy segítség. Meg tud tartani, mikor seggre esnénk és fel is tud emelni, mikor két kézzel és 32 foggal kapaszkodunk a csalánba. :)
Egy közösségben mindig megtaláljuk a tükrünket. És ehhez nem is kell pszichológusnak lenni. Csak ébernek és figyelmesnek.
Én egyet figyeltem meg az embereken. Azt hogy vagy törekvés van, vagy tudatosság. A kettő kizárja egymást. Aki tudatos, éber, az nem törekvő. Aki meg törekvő, az nem éber. :)
Jobb a tudatosság. Jobb látni megtanulni, mint ezer életen át törekedni.
Remélem, nem vetted a szívedre, nem eltántorítani akartalak, és nem is kritizálni.
Csak elmondtam, amit éreztem.
Kívánok sok erőt a továbbiakhoz, s mégtöbb tudatosságot. :)
Nagy dolog, hogy lehetővé tetted a találkozást, a helyet és módot mindehhez.
És megértem az idő és energiahiányt is. Sok segítő kezdi úgy, hogy túlmegy saját határain.:) Aztán megtanuljuk egy idő után, hogy senkit sem lehet megmenteni önmagától. És megtanuljuk megadni a hülyeséghez való jogot is. Másoknak is, magunknak is. :)
Én is "szindrómás" segítőként kezdtem.
Na, befejezem az okoskodást. (Én ebben vagyok nagy. Az okoskodásban.) Majd egyszer - remélem - kinövöm. :)
duende, gyere máskor is! :)
VálaszTörlés:) Jövök. Csak csukott szájjal. :)))
VálaszTörléssedithnek
VálaszTörlésÉn új vagyok, csak ma kezdtem,de már több ideje ismerkedek a módszerrel.Értem azt,hogy mire gondolsz,hogy oda kell adnunk a síránkozást, panaszkodást s helyette mit kapunk? Mit fogok majd mondani a többieknek, hogyan csavarom ki majd a figyelmüket, a szeretetüket?Mert ezzel szeretet kapok, odafigyelnek rám. De, ha csínos leszek akkor mit gogok mondani, miről fogok beszélni, hogy hű,de jól nézek ki. Talán ezt féltjük olyan nagyon.