76. lépés: Az evésidők mindenekelőtt

Lassan hat éve lesz, hogy megismerkedtem az evésidő fogalmával. Ez a tény változtatta meg az életemet. Nagy szavaknak tűnhetnek ezek, de kár lenne árnyaltabban fogalmazni. Hiszen ez a gyakorlat irányította a figyelmemet az evéssel kapcsolatos szokásaimra, ez segített meglátni, hogy mit teszek olyan rosszul, ami azt a rossz eredményt hozta. És ez a szokás óv meg a mai napig attól, hogy a régi hibámba essek. Kár lenne azt gondolni, hogy valami különleges adottságom van, ami hozzásegített a változáshoz. Mondhatjuk azt is, hogy szerencsém volt. De ez a szerencse abban áll, hogy ezt az evésidőkkel kapcsolatos tanácsot kaptam, és komolyan is vettem. 

És az elmúlt hat évben számtalan olyan késztetésben, kísértésben volt részem, hogy elhagyjam ezt a szokást, hiszen sokszor kellemetlennek és kényelmetlennek, betarthatatlannak érezzük a z akármennyire hasznos korlátokat is. És többször elő is fordult – hála Istennek csak igazán rövid szakaszokra – hogy eltértem ettől a szokástól. De mihelyt feladtam ezt a rendet kezdtem visszasüllyedni a régi rossz szokásaim közé. 

Vannak azonban olyan dolgok, melyeket mérlegelés nélkül megeszünk a normális életünk érdekében Pl. a környezetünk és önmagunk megfelelő rendezettségi szinten tartása és az, hogy az egészségünkre legalább az alapvető dolgokban figyeljünk. Ha ezek közé soroljuk az evésidőket, épp oly természetessé válnak, mint a pl. rendszeres tisztálkodás.  Fontos ez, mert aki hosszabb ideig élt úgy, hogy voltak tudattalan hangulatbefolyásoló evései, annak nem érdemes megkockáztatni, hogy visszaessen ebbe a hibába. A tudattalan evések megakadályozására én nem ismerek egyéb betartható módszert, mint a tudatosan megélt evésidők szokását. Nehéz ezt kimondani, hogy ez ennyire komolyan veendő. Nyilván éppen annyira nehéz, mint az alkoholistának megélni azt, hogy ahhoz, hogy tiszta tudjon maradni, nem szabad innia. Lehet ezt a dolgot szépítgetni, kozmetikázni, de nem érdemes. 

 A hangulatbefolyásoló evés éppen úgy a függőségek térfele, mint a dohányzás vagy az alkoholizmus. És ezzel a szokással sincs nagy baj az elején, éppen úgy, ahogy nem nagy baj az, ha valaki olykor-olykor rágyújt, vagy felönt a garatra. Az elején nincs még baj, csak nincs éles határ az „eleje” és a „már nem is olyan ártatlan dolog ez” szakasz között. Vannak kocabagósok, akik nem rabjai még a nikotinnak, de igazából nem lehet tudni, hogy hol a határ. És vannak nagyivók, akik még nem alkoholisták, de ott van mellettük a veszély, hogy akkor sem fogják magukat függőnek  tartani, amikor már átlépik a függőség határát. 

Összetett ez a kérdés, mert egyrészt kell egy kapaszkodó, ami megóv attól, hogy a rossz szokás elsodorjon (jelen esetben ezt a szerepet tölti be az evésidők szokása), másrész jó, ha törekszünk arra, hogy megoldjuk azokat a helyzeteteket, melyekben hangulatjavításhoz akarnánk folyamodni. Természetesen, ha annyira harmonikus lenne az életünk, akkor eszünkbe sem jutna, hogy külső megoldásokkal (eszegetés, iszogatás, rágyújtás stb.) javítsunk a hangulatunkon. Erre az optimális helyzetre mindenképpen törekednünk kell, még akkor is, ha tudjuk, hogy ilyen fokú harmónia csak a Mennyországban létezik. Tehát itt a földi létben jó, ha vannak hétköznapi kapaszkodóink. Aki arra hajlamos, hogy más megoldás helyett a tudattalan evesekkel lazítson, azoknak az embereknek az általam ismert legjobb megoldás az evésidők szokása. 

Az elmúlt hat év tapasztalatai alapján azt szűrtem le magamnak, hogy a legzűrösebb időben is érdemes ragaszkodni az evésidőkhöz. Ez betartható dolog. Ha magához az időponthoz talán nem is tudunk minden nap ragaszkodni, de ahhoz, hogy legyen evésidőnk, és három legyen, és akkor rendesen együnk, ezt még a legzűrösebb időben is érdemes betartani. Hiszen a kocsit is tankolni és szervizelni kell akkor is, ha iszonyatos hajtásban és rohanásban vagyunk,  ezer felé szakadunk.  Sőt talán éppen ezért még inkább meg kell ezt tennünk, mert ha nincs megfelelő karbantartás, kidől alólunk a járgány, aztán ott vagyunk, ahol a part szakad.

Gyors és egyszerű zöldségnapra

Puliszka hagymás mártásokkal 

Hozzávalók:

A puliszkához: 2 dl kukoricadara, 8 dl víz, só,

A paprikás hagymamártáshoz: 1 kiskanál vaj, 1 nagy fej hagyma, 1 kiskanál őrölt pirospaprika, 1 kiskanál csípős paprikakrém, 2 dl víz.

A fokhagymás mártáshoz: 1 kiskanál vaj, 3 gerezd fokhagyma, 1 kiskanál liszt, 2 evőkanál tejföl, 4 evőkanál víz, 2 evőkanál apróra vágott petrezselyemzöldje.

Elkészítése:

A vizet felforraljuk egy kiskanál sóval, és állandó keverés mellett beleengedjük a kukoricadarát, és besűrűsödésig főzzük.

A hagymát apróra vágjuk, a 1 kiskanál vajon megdinszteljük egy kis sóval, megszórjuk pirospaprikával, felengedjük vízzel. Pépesre főzzük, csípős paprikakrémmel dúsítjuk.

Egy másik edényben egy újabb kiskanál vajon megfuttatjuk a összezúzott fokhagymát, meghintjük a liszttel,. felengedjük a tejföllel és a vízzel. Összeforraljuk. Találáskor belekeverjük az apróra vágott petrezselyemzöldjét.

A puliszkát a mártásokkal tálaljuk. 

A 76. lépésben az evésidőkről esett szó ismét. Arról, hogy tapasztalataim szerint ez a szokás alapvető feltétele, hogy megoldást találjunk a túlsúlyproblémánkra.

Holnap folytatjuk.