86. lépés: A tyúkhúrról jutott eszembe

 

Sok dolog alkalmas arra, hogy a világról való gondolkodásunkat feltérképezzük. Például a tyúkúr is. Elég furcsán néztek rám itthon is, amikor a tyúkhúrevés ötletét előadtam, de hősiesen megkóstolták a művemet, s úgy nyilatkoztak, hogy tényleg jó, de maradnak inkább a sülthús – sültkrumpli -savanyúpaprika összeállításnál. Mindig is volt bennem bizonyos kíváncsiság, hogy megismerjek minél több dolgot. De azért tudom, mindennek van határa. A csigát megkóstoltam, a rákokat, tintahalat néhány ilyesmit, de ha arra gondolok, hogy valami élő állatot kéne megennem pl. osztrigát, annak még a gondolatától is kiráz a hideg. Talán éhenhalás ellen (sem). A nyers hús sem lelkesít, de  azért elképzelhető olyan eset, hogy megeszem. Egy tatárbifsztek, vagy kolbászhús-kóstolás még belefér, de ha arra gondolok, hogy az eszkimók nyers húson élnek, hasonló érzés fog el, minta arra gondolnék, hogy lenyeljek egy élő osztrigát. 

 

Elég érdekes kérdés, hogy hogyan alakulnak ki bennünk ezek az érzések. Mert ha a fóka- vagy az osztrigaevő népek között nőttem volna fel, nyilván jónak, ehetőnek, sőt fenségesnek is tartanék egy-egy ilyen falatot. De hogy úgy nőttem fel, hogy az ilyen jellegű dolgokhoz undorodó kommentárok fűződtek, magam is a világ legtermészetesebb módján undorodom ezektől, mint a franciák a zsíroskenyértől.

 

Tavaly tavasszal jutott először eszembe, hogy ilyen erdő-mező dolgokat egyek. Akkor a tanösvényen szedtünk csalánt a gyerekekkel. Nyilvánvalóan látszott, hogy van gyerek, aki tudja, hogyan kell szedni, s volt, amelyik meg is mondta, hogy szoktak főzi csalánt. Aztán a boltban kérdeztem az asszonyokat, hogy van-e bevált csalánreceptjük. Úgy néztek rám, mintha meg akarnám őket sérteni, hogy csak nem gondolom róluk, hogy ők csalánt esznek. No, erről az is eszembe jutott, hogy a szokásainkat az is befolyásolja, hogy azok milyen társadalmi megítélés alá esnek. Ha az a közösség véleménye, hogy csalánt azok esznek, akinek másra nem futja, akkor a csalánevés eléggé lenézendő dolog. De ugyanazt a csalánt egy egészségtudatos ember teljesen más szemlélettel és ebből következően más szájízzel eszi meg. 

Anyai nagyszüleimnek malmuk volt a Bácskában a második világháború előtt. Ebben a közegben a társadalmi megítélés szerint a gabonák közül a búza, a lisztek közül a fehér liszt volt az, ami megfelelt az igényesség kritériumainak. Eszerint a nézet szerint egyéb gabona és egyéb lisztfajta fogyasztásának oka csakis a spórolás vagy a szegénység lehetett. Így a nagymamának és anyukámnak is elképzelhetetlen, hogy valaki azért egyen mondjuk teljes kiőrlésű kenyeret vagy rozskenyeret esetleg kukoricás kenyeret, mert szereti. Hiszen – az ő meggyőződésük szerint – ilyesmire csak ráfanyalodik az ember. 

Mindennek mi köze az ideális testsúlyhoz? Első ránézésre talán csak az, hogy mást gondolunk ma az egészséges étrendről, mint öven-száz évvel ezelőtt. De igazából számomra nem ez a fontos benne, hanem az, hogy milyen nagymértékben befolyásolja a meggyőződésinket, a világhoz való viszonyunkat az az értékrend, amit otthonról hozunk, de manapság sokkal inkább az, amit a társadalom közvetít felénk, és a kettő sok esetben nem is harmonizál. Viszont hasonlít egymáshoz abban, hogy nagyon sok olyan eleme van, melyek csak úgy ránk ragadtak, (soha nem gondolkodtunk el rajtuk) oly módon, mint ahogy a napokban a meggyőződések automatikus ránk rakódásáról írtam.

Tehát szerintem, ha úgy érezzük, hogy változásra van szükségünk, akkor a meggyőződéseink fényében az értékrendünket is érdemes szemügyre vennünk. És nem azért, hogy megegyünk olyan dolgokat, melyeket eddig nem, mert egy szóval sem mondom, hogy ezek a gyomok, melyeket majd idehozok, szükségesek ahhoz, hogy elérjük az ideális testsúlyt. Nem ezek a szükségesek. Ezek csak azért lesznek/vannak itt, mert én kíváncsi vagyok. Mert érdekesnek találom a világnak ezt a szegletét felfedezni. De nem ezek a fontosak, hanem az, hogy akár ezek ürügyén, akár ezektől függetlenül elgondolkodjunk arról, hogy mi a fontos számunkra, mit tartunk jónak, fontosnak.  S amit fontosnak tartunk, azaz az értékeink hogyan befolyásolják a mindennapjainkat.  Az értékekről, értékrendről még beszélünk hamarosan.

Gyümölcsnapra

 

Arra még egy ideig várnunk kell, hogy idei gyümölcsöt szüretelhessünk, de egy kis tavaszt ide is becsempésztem. Már hajtani kezdett a kertben a menta, és a mai gyümölcsajánlataimba ezt a friss zöld növénykét is belekomponáltam.

Mentás körtekrém mazsolával és napraforgómaggal

Hozzávalók: 1 barna héjú téli körte, 1 evőkanál citromlé, 1 kiskanál méz, 1 evőkanál hántolt napraforgó, 2 evőkanál mazsola, egy kis mentaág és néhány mentalevél a díszítéshez.

Elkészítése: A körtét összedaraboljuk, a magházát eltávolítjuk, és a díszítésre szánt mentalevél kivételével minden hozzávalóval együtt (a mentaágat is beleértve) összeturmixoljuk.

Banános almakrém

Hozzávalók: Egy piros héjú téli alma, fél citrom leve, fél banán, 1 kiskanál méz, mentalevél a díszítéshez.

Elkészítése: Az alma magházát kivágjuk és a mentalevél kivételével minden hozzávalóval együtt összetrumixoljuk. A mentalevéllel díszítve tálaljuk. 

Banánnal és dióval töltött datolya

Hozzávalók: Datolya, tisztított dió, banán, egy fél citrom.

Elkészítése: A datolyát az egyik oldalán hosszában bemetsszük, kivesszük a magját. Egy banánkarikát citromlébe mártunk (vagy egy majdnem teljesen kifacsart fél citromba tesszük és egy picit hozzányomjuk a citromot), és a datolyába töltjük, majd beleteszünk egy negyed diót is.

Holnap folytatjuk.