135. Tésztanapra: Akácvirágos palacsinta

Tombol az akácszezon. És az akácvirág finom dolog. Ahogy már mondtam a vad dolgokkal, a gyűjtés helyére kell figyelni, nehogy szennyezett legyen, amit gyűjtünk, és még arra is hogy lehetőleg rovarok se legyenek a virágban, hiszen nem húsnapi ajánlat következik. Kmmm…:)

Hozzávalók: 3 tojás, 3 evőkanál cukor, 1 kávéskanál só, 15 dkg liszt, 3 dl tej, 1,5 dl szénsavas ásványvíz (szódavíz),30 dkg akácvirág (már szára nélkül), 1 dl olaj a sütéshez. 

Elkészítése: A megmosott akácvirágot a virágfürtökről leszedjük. A tojást a cukorral és a sóval kikeverjük, hozzáadjuk a lisztet, majd apránként a tejet és a vizet, végül belekeverjük a virágot. Felforrósítjuk a palacsintasütőt, kevés olajat öntünk bele figyelve, hogy a sütő egész felülete olajos legyen. Egy kisebb merőkanálnyi tésztát teszünk a sütőbe, a konyhai tálalókészlet rácsos lapátjával (spatula) segítségével eligazgatjuk, egy kicsit le is nyomkodjuk a virágokat (Így a szirmok közül a tészta kifolyik és elterül a sütőben.) Néhány perc sütés után óvatosan megfordítjuk, s megsütjük a másik oldalát is.

Tálalás: Melegen, egy kis fahéjjal megszórva kajszilekvárral tálaljuk. De nagyon finom darát mákkal megszórva, akácmézzel is.

Kármentő

Hát, lehet, hogy már mániámmá vált, hogy bármiről legyen is szó elkezdem mérlegelni, hogy az illető dolog hogyan illeszkedik bele a világ általam elképzelt rendjébe. Főleg akkor van ez, amikor valami nem éppen úgy van, ahogy szeretném, rögtön igyekszem megnézni, hogy mindenek ellenére mi jót is hozhatnék ki belőle. 

Nos, tegnap valahogy a képernyők elé ragadtam. Ebben az a nagyon nem jó, hogy ha kizökkenek a megszokott ritmusomból, akkor elég nehezen találok vissza, és az feleslegesen viszi az energiámat. Éjszaka is éjfél elmúlt már, amikor lefeküdtem, és nehezen aludtam el, és akkor is jó ideig az alvásnak az a fajtája jött csak el, amikor azt álmodom, hogy nem tudok aludni. (Talán éppen a közelgő telihold volt rám olyan hatással, vagy a súlyos bodzaillat, esetleg az őzek „ugatása”, vagy a nap kérdései…) Persze, reggel azért felkeltem időben, mert mára már megvoltak az elképzeléseim, aztán, ha a dominóelvet hagyom érvényesülni, akkor nem jövök helyre egy ideig.

De hát ugye nem pihentem eleget, és a kialvatlanság hizlal, és a fáradságevés is veszélyeztet ilyenkor, ezért nem voltam ettől az állapottól túl boldog. De azért valamit csak kell találnom, hogy mi is a hozadéka ennek a ritmuszavarnak, mi az, aminek létrejöttéhez éppen ez kellett. Pl. nem született volna meg a medvecukros bejegyzés (könnyen lehet, nem is lett volna kár érte, de ilyen helyzetben ezt most már minek is mérlegelni :) ), és nem gondolkodtam volna el Wolf Kati kapcsán az élet néhány dolgáról. 

Mondjuk, hogy mit is gondolok arról, hogy miért jó és miért rossz a versengés, mikor miért hasznos a a „vagy-vagy”, és mikor járnák sokkal jobban az „is-is”-sel. De erről majd írok, mert ez nagyon fontos, és elsősorban nem a dalverseny miatt. (Szóval: A versenyről, mint olyanról, a versengésről majd még akarok bölcsködni, csak jusson eszembe!) Meg arról is, hogy azért soványnak sem jobb lenni, mint kövérnek, mert így az embernek még jószándékkal is beszólhatnak – akár ország-világ előtt is -, hogy egyen többet, és hízzon egy kicsit. Nem tetszett ez nekem, mert úgy érzem, a testsúly és az evési szokások emlegetése eléggé intim dolog, de erről is beszélhetnénk még. 

Aztán az is elgondolkoztató, hogy miből fakadnak azok a gondolatok, amelyek nehezményezik, hogy egy-egy ilyen esemény kapcsán az emberekben akár még nemzeti érzés és felbuzdul. Nem lehet, hogy ez az egész ilyen irányú para kizárólag a vagy-vagy gondolkodásban létezik? Tudom, ez most így elég homályos, majd egyszer részletesebben is kifejtem. De emlékeztetőül ideírom, hogy alkalom adtán beszéljünk majd erről is. Arról, hogy az emberek tartoznak különböző közösségekhez, és jó is, hogy tartoznak, mert az is a biztonságérzet része. De mint mindent, ezt is lehet jól (számunkra hasznosan, jót hozóan) és károsan értelmezni (úgy, hogy fájdalom fakadjon belőle.)

Az akar lenni ennek a mostani szómenésemnek a lényege, hogy bármiből kihozhatjuk a jót és a rosszat is. Mert a dolgok olyanok, amilyenek. Pl. a megszólás nem ok, hanem szándék kérdése, de a legrosszabb helyzetek is szolgálhatnak a javunkra, ha ilyen szemmel vizsgáljuk meg őket. 

És a haszna meg talán annyi ennek a tegnap esti fennmaradásomnak, hogy most itt az internet nyilvánossága előtt tettem meg, amit egyébként csak úgy gondolatban gyakorlok, hogy egy-egy nem túl szerencsés körülményből hogyan hozzak ki valami hasznot. Mert érdemes megtalálni az hasznot bármiben, mert éppen annyiba kerül, mintha kárt találnám meg, aztán a haszon mégis jobb, mint a kár.  

Holnap folytatjuk.