157. Gyümölcsnapra: Fügés-epres tortácska

Nos, megjöttem.. :)  Jó volt ez a pár nap más. Igen jó. Azon túl, hogy számtalan élményben is részem volt, a közös témánkban is gyűjtöttem egy-két dolgot. Például először is elmondom azt, (mivel ilyen helyzetben adódik, hogy étteremben egyen az ember), hogy sajnos nem szeretem túl jó tapasztalatokat a középkategóriás vendéglátás terén. Igencsak fantáziátlan egyenétlapokkal találkoztam azokon a helyeken, melyek az utamba kerültek. És igazából ebben nem a rátotthús(féleségek)-sültkrupli(féleségek) dominanciája volt a legzavaróbb (mert azért elvétve más is akadt, ha ritkásan is), hanem, hogy néha az a gondolatom támadt a felszolgált ételek nyomán, hogy az adott szakács nem szeret főzni. Mert az valahogy meglátszik. Igazából nincsenek rá szavaim, hogy honnan érzem, de érzem. Apóságok ezek. És talán rá is mondhatjuk, hogy nem számít az egész, mert kinek van arra türelme és ideje, hogy ilyesmire figyeljen. Verje el az éhséget, legyen ehető, aztán jól van. Hát nem egészen így látom. Ha van valami, amit örömmel is lehetne csinálni, legyen az a főzés vagy az evés, akkor miért tesszük öröm nélkül. Ha meg nincs benne örömünk, akkor meg minek főzünk, és minek eszünk étteremben. (Akkor a Mézgáék hajdani köbüki pirulája bőven megtenné.) 

No, de már túl sokat szövegelek, pedig azt a recept után terveztem. Tehát, akkor lássuk a gyümölcsnapi ajánlatomat, aztán folytatom a szöveget. 

Fügés-epres tortácska

A januárban kezdett ritmusunk szerint most gyümölcsnap következik. És mivel még éppen van eper és aszalt füge is, és azért is, mert nagyon finom ez az összeállítás, ma ezt ajánlom. 

Hozzávalók: 20 dkg aszalt füge, 5 dkg (natúr) kesudió, 2 evőkanál víz, 2 evőkanál friss citromlé, 1 evőkanál méz, 40 dkg eper, néhány mentalevél. 

Elkészítése: A fügét ledaráljuk (először késsel, majd az aprítógéppel, darálóval (minél finomabbra aprítjuk). Vizes kézzel egy gömböt formálunk a darált fügéből, majd, két sütőpapír között vékony koronggá nyújtjuk. A fügekorong széléből kb. 1 cm magas peremet alakítunk ki.

A kesudiót (aprítóval) porrá daráljuk. Hozzákeverjük a vizet, a citromot és a mézet. Ezt a fehér masszát a peremes fügekorongra öntjük. Elrendezzük raja az epret. Mentalevelekkel díszítjük. 

Mit számít a biztonság?

A másik, amit még ma szeretnék elmesélni, hogy találkoztam egy emberrel, aki igen sok felesleges kilót cipelt. Kiderült számra, hogy engem érdekel túlsúlytéma téma, megszólított ez ügyben, aztán váltottunk egy-két szót. Elmondta, hogy éppen a „nagy fogyása” kellős közepén tart, s le is fogyott már fél év alatt úgy harmincöt kilót, de még így sem tart az útja felénél (nagyon nem!). Elmondta azt is, hogy korábban sokat sportot, nagyon jó fizikai állapotban van most is az igen nagy túlsúlya ellenére is, és ezt a hajdani sportolói mivoltának köszönheti. Megkérdeztem tőle, hogy mi változott meg akkor az életében, amikor elkezdett hízni. Azt mondta, hogy abbahagyta az intenzív sportot, és ezzel párhuzamosan nagyon szeretett enni, ráadásul mértéktelenül itta a kólát. Egy másik országból jött ez az ember, ahol néhány éve kegyetlen háború dúlt. Most azonban már viszonylagos nyugalomban folyhat ott is a mindennapi és az üzleti élet egyaránt, ő is családos, sikeres üzletember. Arra a kérdésemre, hogy miért hagyta abba a sportot, azt válaszolta, mert kitört a háború. 

Sajnos nem tudtunk többet beszélgetni, de igen elgondolkoztatott a dolog. Azóta, amióta felállítottam a kissé még fésületlen elméletemet az O és I típusú emberről, egyre határozottabban gondolom, hogy az O típus akkor hízik el, ha valamilyen módon (valamilyen mértékben) megrendül a biztonságérzete. És ez a történet megint egy igazolónak látszó strigulát húzott az elméletem térfelén. Természetesen, ha valaki hirtelen sokkal kevesebb kalóriát használ fel egy naptól, mint korábban (abbahagyja a kemény sportot), de szeret annyira enni, hogy nem veszi vissza a kalóriákat, az elkezd hízni, ám annak ellenére, hogy ez sokakkal megesik, azért az extrém túlsúly kategóriájába mégsem kerül mindenik. (Sőt, találkoztam olyan I típusú hajdani sportolóval, aki a sport abbahagyása után, nemhogy meghízott volna, éppen ellenkezőleg, fogyott, mert ahogy ő fogalmazott: az edzések híján „leesett róla tíz kiló izom”. Ebben az esetben ezért is elgondolkoztat, hogy mivel ez a változás éppen egy szó szerint és hosszan tartó életveszélyes fenyegetéssel esik egybe időben, nem lehet mégiscsak igazam abban, hogy a túlsúly kialakulása a biztonságérzettel valamiféle kapcsolatban állhat?

Holnap folytatjuk.