Lehetséges, hogy a brassói aprópecsenye, mint olyan egy nemlétező étel, amit az éttermi szemét felhasználására találtak ki, és annyi köze van Brassóhoz, mint nem is tudom... mit is szoktak erre mondani?(Egyszer ezt hallottam valakitől.)
No, de nem baj, ha jól van elkészítve, jó alapanyagokból, akkor finom. Ám nem felel meg az ételtársítás szabályainak. De miért is ne lehetne a krumplit más egyébbel helyettesíteni? Emlékszem, télen csináltam tarlórépás céklás változatot. Most itt volt az ideje egy padlizsánosnak. A padlizsán a kedvenc zöldségem egyébként. Ez most olyan fajtából készült, amit eddig még nem ettem. Halványabb lila, hosszúkás termések voltak. Hát, nem tudom. Lehet, hogy az eredetit jobban szeretem, mert nekem a padlizsánhoz a színe is hozzátartozik. De azért ez is jó volt.
Padlizsános aprópecsenye
Hozzávalók: 60 dkg sertéstarja, 1 evőkanál sertészsír, 4 kiskanál só, 1 kiskanál bors, 4 gerezd fokhagyma, 1 kg padlizsán.
Elkészítése: A húst kockákra vágjuk. Jól összekeverjük a sóval, borssal. A zsírral vastagon kikenünk egy lábost, beletesszük a (még hideg zsírba) a húskockákat, aláöntünk kb. 1 dl vizet, fedőt teszünk az edényre, és a tűzre tesszük Ha a vize teljesen elsül, apránként pótoljuk. Mikor a hús megpuhult, akkor hagyjuk zsírjára sülni és egy kicsit megpirulni, rázúzzuk a fokhagyma felét.
Míg a hús sül, a padlizsánt karikákra vágjuk és minden zsiradék nélkül egy vasserpenyőben vagy wokban megsütjük a zöldségkarikák mindkét oldalát. Sóval, zúzott fokhagymával és egy a hús szaftjával ízesítjük a padlizsánt, majd tálalás előtt a húshoz keverjük.
Tejfölös uborkasaláta
Hozzávalók: 1 kg uborka, 4 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál méz, 1 kávéskanál só, 1 evőkanál (fehér) (balzsam)ecet, 4 evőkanál tejföl, őrölt pirospaprika és őrölt fekete bors a díszítéshez.
Elkészítése: Az uborkát meghámozzuk, legyaluljuk. A tejfölt sóval mézzel és ecettel, zúzott fokhagymával ízesítve öntetet készítünk, s ezzel alaposan összekeverjük az uborkát. Őrölt paprikával és borssal díszítjük.
Na, végre…! Szemrehányunk? Szemre hányunk… ?
Az egyik hasznos dolog, amit az NLP során tanultam, az, hogy ha azt szeretném, hogy másként viselkedjen velem a környezetem, úgy tudom elérni, hogy én kezdek el másként viselkedni a környezetemmel.
Nagyon sok energiánk arra megy el, hogy elvárásaink vannak a körülöttünk élőkhöz, ők nem felelnek meg ezeknek az elvárásoknak, s emiatt rosszul érezzük magunkat, megsértődünk, bánkódunk, kifáradunk. Ilyenkor természetes, hogy elkezdjük könnyebb úton keresni az enyhülést, a jó érzéseket, a pihenést: megeszünk egy tálca sütit, egy karéj zsíros kenyeret hagymával, vagy kinek mi az álmegoldás ilyenkor. Így „tekintélyesebbek” és észrevehetőbbek, nagyobbak, és „erősebbek” leszünk ugyan, de a célunkat mégsem érjük el.
Például, ha azt szeretném, hogy a barátaim meglátogassanak, de nem teszik, mert ezer gondjuk-bajuk van, akkor nem az a megoldás, hogy megsértődök, és szemrehányást teszek nekik, lelkiismeret-furdalást ébresztek bennük, hogy legyen még több bajuk, hanem nyíltan és szeretettel elmondom, hogy „Nagyon szeretnék veletek egy kis időt eltölteni. Látom, nem értek a dolgaitok végére, hogyan tudnék abban segíteni, hogy még is legyen egy kis időtök, amit közösen tölthetnénk el?”
Nem, ezt nem szoktuk megtenni. (Tisztelet a kivételnek). Ehelyett írunk egy sértődött, szemrehányó levelet, vagy közös ismerősöknek panaszkodunk, hogy ezek semmibe vesznek bennünket, ezeknek nem is számítunk, nem is hiányzunk. (És akkor még nem is beszéltem arról, hogy az ilyen viselkedést tudattalanul ugyan, de gyakran a legjobb védekezés a támadás elve motiválja, de erről érdemes lenne külön beszélünk.)
A megsértődés a legszerencsétlenebb viselkedésformák egyike. Nem azt mondom, hogy érzéketlenné váljuk, hanem azt, hogy a másik rossz érzést okozó viselkedésére nem a magunkba fordulás, a visszavágás a jó megoldás. Ha azt akarom, hogy figyeljenek rám, akkor annak nem a másik bántása a célszerű útja. Sokkal jobb, ha úgy viszonyulok a másikhoz, hogy annak a reakciója olyasmi legyen, amit szeretnék.
Ha azt akarom, hogy látogassanak meg, annak a legrosszabb útja, ha leszúrom az illetőt, hogy eddig miért nem tette. Kinek van kedve olyanra időt áldozni az amúgy is szűkös keretből, ahol szemrehányások sorozata várja.
Hányszor, de hányszor látom tanárként is, hogy a szülő úgy dicséri meg a gyerekét, hogy az egy szidással ér fel. Például, ha végre kap egy jó jegyet a gyerek igazi öröm helyett kaphatja azt a szülőjétől, hogy no, látod, tudsz te, ha nem lennél olyan lusta disznó, akkor hány ötöst kaphatnál! Vagy az előbbi példával: Ha rég látott barát meglátogat, nem az örömömet fejezem ki, hanem azt mondom, hogy na, végre, hogy ideértél!..., és rázúdítjuk a panaszáradatot. Így várhatjuk, hogy legközelebb megint mikor veszi felénk az irányt.
Nehéz így viselkedni, ennyire figyelni, ez igaz, de senki nem mondta, hogy könnyű lesz. J És a másik embernek sem könnyebb. Csak ugye a szomszéd rétje mindig zöldebb, neki mindig könnyebb… A szemrehányó viselkedésnél rosszabb úton nem is igyekezhetnénk a jobb lét felé. Érdemes mást választanunk, kevesebbet fogunk csalódni, kevesebb fájdalom ér majd. (Hogy mit is okoz a viselkedésünk, azt sokszor beszédesen megmutatja az anyanyelvünk, ha figyelünk rá. Lád a bejegyzés címe.)
Holnap folytatjuk
