252. Gyümölcsnapra szőlő

A szőlőről csak felsőfokban tudok beszélni. Nagyon szeretem. Ilyenkor igyekszem betelni vele. Persze, gyümölcssalátákba is nagyon finom, de ilyenkor azért szőlőnapot tartani is jó. 

Van ilyen

Szomorú vagyok. Nehéz dolog ez, és nem is nagyon lehet megúszni, hogy olykor utolérjen ez az érezés. A szomorúságot leginkább valami veszteség okozza. Ha nem is konkrét személyt vagy tárgyat kell nélkülöznünk, akkor a nyugalmunkból, az önbecsülésünkből, a biztonságunkból vesztünk valamit.

Ebben a helyzetben az arra hajlamos ember szinte öntudatlanul enni kezd, mert a veszteség okozta űr olyan égető, hogy azonnal jelentkezik valami pótlási késztetés.  „Ennem kell valamit”, ez az első ösztönös megmozdulásunk, hiszen talán már csecsemőkorunk óta ezt gyakoroljuk. Ha máshogy nem megy, a hiányt valami étellel igyekszünk pótolni. Ám ilyenkor ráadásként pár perc múlva a szomorúságunkat még az evés miatti lelkiismert-furdalás is tetőzi majd. 

Először is érdemes magunkba néznünk, hogy mi lehetne az, amivel a szomorúságunk okát valóban enyhíteni lehetne. Az első és legkézenfekvőbb dolog, hogy kérhetünk segítséget. Aki szokott imádkozni, annak van a legkönnyebb dolga, mert szomorúságra legjobb gyógyszer az ima. De ha nem Istentől kérünk segítséget szomorúság idején, akkor érdemes egy bennünket jó szívvel meghallgatni kész emberrel beszélni, de azért valahogy úgy tegyük ezt, hogy ne átragasszuk rá a szomorúságunkat..

Azt is megtehetjük, hogy igyekezünk másként viszonyulni a dolgokhoz.. Ha elengedjük az elvesztettet, akkor máris könnyebb. Ha megengedem a fájdalomnak, hogy fájjon, akkor már nem is fáj annyira. (Egyébként ez a fizikai és a lelki fájdalomra egyaránt igaz – tapasztalataim szerint. ) 

De az is tud segíteni, ha egyszerűen leülünk, és írjuk, ami eszünkbe jut. Mindenféle kötöttség nélkül. Nem számít ilyenkor sem a fogalmazás sem a helyesírás sem a külalak. Csak engedem, hogy jöjjenek a szavak, folyjanak ki az ujjaimból vagy a tollam hegyéből. Aztán, ha már ott vannak a papíron vagy a képernyőn, akkor már könnyebb egy kicsit eltávolodnom tőlük. Nézhetem kívülről. Ezt megengedhetem, mert nem lesz jobb senkinek, ha a fájdalmat őrizgetem. Elengedem, hogy a helyét be tudja tölteni valami hasznos megoldás vagy a helyzetben való megnyugvás. És így már sokkal könnyebb, és enni sem kellett hozzá.

Holnap folytatjuk.