41. lépés: Bocsáss meg!

Kihozzátok belőlem, hogy mindig ilyen komoly dolgokról írjak! :) Ehh! :)

No, ez tényleg nehéz ügy, de előbb-utóbb úgyis beszélni kéne róla. Az van alapból ezekkel a nehéz dolgokkal, hogy mindenkinek megvan róluk a maga jól megszokott, becsontosodott elmélete, melyhez szeretne ragaszkodni, és talán még végig sem mondjuk a szót magunkban, máris lecsapjuk témát, hogy „no, ez az az egy, amin én nem akarok, és nem is tudok változtatni”. Rendben, nem azt kérem, hogy megváltozzon a véleményed ebben a kérdésben, csupán el szeretném mondani, hogy mit is gondolok erről.   

Érdekes dolgok a szavak. Tegyünk egy kísérletet! Gondoljatok most egy kutyára! Jól nézzetek meg ezt a képzeletbeli jószágot! Mekkora? Milyen színű? Milyen fajta? Hány éves? Talán egy konkrét kutya? Mi a neve? Nos, ezek után szerinted mekkora az esélye annak, hogy én is egy ugyanolyan kutyára gondoltam? (Én az én néhai Mancs kutyámra gondoltam, aztán meg a Bundásra.) Hogy miért mondom ezt? Csak azért mert, ha a kutya szóval így vagyunk - hogy sokban hasonlít, amit a szó nyomán elképzelünk, de mégis más - akkor így vagyunk ám a többi szóval is, például a megbocsátással. 

Ha arra gondolok, hogy megbocsátani azt jelentené, hogy azzal a valakivel, aki mocsok volt velem, (hogy durvább szavakat ne mondjak) ezek után éppen olyan jó viszonyt tartsak fenn, mint azokkal, akik mindig jók voltak hozzám, vagy, hogy minősítsem elfogadhatónak valami minősíthetetlenül elfogadhatatlan (aljas stb.) cselekedetét, akkor azt tudom mondani, hogy nem, nem erre akarok én kérni senkit. Nem ez a két véglet van ugyanis. Van ennek a dolognak közepe is. Hasznos közepe. 

Mert nézzük csak, mit is tesz, amikor nem tudunk valakinek megbocsátani? Ha rágondolunk, felhúzzuk magunkat, rossz lesz a kedvünk. Újra és újra lejátsszuk azt a filmet, ami a megbántásunkról szól, és igyekszünk valami megnyugtató véget írni a történetnek. Valami olyasmit, amiben az illető elnyeri méltó büntetését. És ilyen filmeket alkotunk és nézünk időről időre. Mert hiába rendezzük újra a fejünkben a jeleneteket, igazán megnyugtató mégsem lesz. Nem tudunk megnyugodni egészen odáig, amíg ezeket a filmeket gyártjuk a fejünkben. 

 

 

Megbocsátani számomra annyi, mint elbocsátani, elengedni. Elengedni azokat a negatív érzéseket, melyek bennünket kötöznek meg. És érzitek, mit mondok? Bennünket megkötöznek, de akiről szólnak, mit sem tud róluk, s lehet, hogy jól éli világát, és eszébe sem jutunk. Talán nem is tud róla, hogy annyira fájt nekünk, amit csinált, vagy mondott. Hiszen nem az volt az elsődleges célja, hogy bennünket bántson. Soha nem ez az elsődleges cél. Magának akart valami jót, még azon az áron is, hogy nekünk az rossz lesz. Persze, nem tehette volna meg! Ez így van. De megtette, megtörtént. A múlton már nem lehet változtatni. Azt viszont tehetjük, hogy a múlthoz való viszonyunkat változtatjuk  meg. 

Most, hogy még egyszer utoljára, végignéztük azt a kellemetlen filmet, és megint sikerült jól felhúzni magunkat. Akkor most fogjuk ezt a filmet, és jól szürkítsük el, kicsinyítsük le (megtehetjük, hiszen ez a jelenetsor már csak a mi fejünkben létezik) akár tegyünk hozzá valami jó nevetségessé tevő zenét, az illetőre rakjunk szamárfüleket … mindegy mit teszünk ezzel a „műalkotással” , valami olyasmit változtassunk rajta, amitől jelentéktelenné válik számunkra az egész. Aztán fogjunk meg egy filmes dobozt, és zárjuk bele. Tegyük el valami ócska lomoknak járó helyre, vagy akár a tűzbe is dobhatjuk, hiszen ezt a képzeletünk írja már, azt teszünk vele, amit akarunk.  És ezek után már ne szenteljünk ennek a történetnek se időt, se energiát! Hiszen elengedtük, elbocsátottuk. Megbocsátottunk. 

A magyar nyelvben a meg/elbocsát és a búcsú szavunk értelme átfedi egymást. Magunkért tegyük meg. Bocsássuk el az érzést, mint egy rosszul teljesítő alkalmazottat, hogy helyébe beállhasson egy másik, aki ezentúl nem megkötöz, hanem támogat. Amíg nem mossuk ki a lábosból a romlott ételt teljesen, nem lehet benne rendes új ételt főzni. A megbocsátás nem valami hősies cselekedet, hanem jól felfogott érdek. És aki magáért felelősséget vállal, az képviselje már a jól felfogott érdekeit! 

 

Gyümölcsnapra: 

Narancsos datolyakrém

 

 

Hozzávaló: 8-10 szem puha aszalt datolya, 2 narancs, kivi, vörösáfonya a díszítéshez

Elkészítése: A datolyát kimagozzunk, a narancsot meghámozzunk, és először a datolyát pépesítjük turmixgéppel, majd az egyik narancsot is hozzáadjuk. A datolyás krémet egy pohárba tesszük, a pohár falához simítjuk, a közepébe apróra vágott narancsot halmozunk. Kivivel és vörösáfonyával díszítjük.

Körte aszalt gyümölcsökkel

Hozzávalók:  egy téli körte, egy szelet alma, citrom, aszalt szilva, mazsola, vörösáfonya, őrölt fahéj, virágpor.

Elkészítése: A körét félbevágjuk, majd vékonyan felszeleteljük. Az almaszelettel, melyet citromlével meglocsolunk és az aszalt gyümölcsökkel egy tányérra rendezzük. Megszórjuk őrölt fahéjjal és virágporral.

 

A 41. lépésben a megbocsátásról esett szó. A megbocsátás jól felfogott érdekünk. Ha megbocsátunk valamit, az azt jelenti, hogy többé nem izgatjuk fel rajta magunkat, nem fáradunk ki, blokkolódunk le a negatív érzéseinktől, és hasznos, kellemes dolgokra tudjuk fordítani a felszabaduló időnket. A megbocsátás fontos lépés az ideális testsúly felé vezető úton. A megbocsátást kezdjük azzal, hogy önmagunknak megbocsátunk, majd a minden néhai, egykori és mostani közeli hozzátartozónknak, és a távolabbiaknak is. Szépen szisztematikusan. Szépen sorban mindenkinek.  Ezzel nagyban csökkentjük majd a stresszevés és a fáradtságevés kockázatát, és azokat az alkalmakat, amikor nyugtató, örömszerző falatkákra lenne szükségünk. 

Holnap folytatjuk.