72. lépés: Ami tőlünk telik

Annyi mindent összebeszéltünk már itt január óta, hogy nem csodálnám, ha valaki reménytelennek nyilvánítaná, hogy mindarra figyeljen, amiről eddig itt szó esett. Valóban, teljesen képtelenség ennyi mindent szem előtt tartani a rohanó hétköznapokban.

A jó hír azonban az, hogy nincs is arra szükség, hogy ezeket mind észben tartsuk. Olyan ez, mint egy labirintus. Ha benne vagyunk, könnyen elkeveredünk benne, de ha felülnézetből nézzük, akkor sokkal egyszerűbb a dolog. 

Azt hiszem, az éppen elég, ha elhatározzuk, hogy igyekszünk a legjobban csinálni a dolgainkat. Ha megvan a jószándék, az elhatározás, ha megvan a cél... No, itt most egy pillanatra megállt a kezem az írásban. Itt annál a mondatnál, hogy megvan a cél. Mert én most itt nem centikre és kilókra gondoltam. Mert szerintem az nem is cél. A cél nem lehet kisebb, mint az emberi méltóságunk szolgálata a tőlünk telhető mértékben. A centik és a kilók maximum ennek eszközei lehetnek.

No, de ezek már megint nagy szavak. Igen, nagy szavak, de csak ilyen „magas lóról”, csak ilyen emelkedett stílusban látjuk a labirintust felülnézetben. Mert sokszor nehéz helyzetben vagyunk. Válaszút előtt állunk. Mi segít dönteni? Mikor teszünk meg valamit és mikor hagyjuk el? Ami nem visz előrébb, az hátráltat. Előrébb? Hova előrébb? Oda, ahol jobb lenni. Ahol megvan az emberi méltóság, a harmónia, az áramlat. Mikor tegyünk vagy ne tegyünk valamit? Ha közelebb visz, tegyük, ha eltávolít, hagyjuk. 

Ami még életszerűtlen a fenti eszmefuttatásban,az, hogy a rohanó világban mikor tudunk mérlegelni egy zűrös nap még zűrösebb órájában? Én ezekben az esetekben tartom nagyon nagy segítségnek a magunk alkotta szabályokat. Mert ha vannak arra alkalmas időben szabályaink, akkor a zűrös helyzetekben annyi a dolgunk, hogy tartsuk magunkat hozzájuk. Éppen a zűrös helyzetekre jó ezek az útmutatók. De ezek csak akkor működnek, ha sajátjainknak érezzük őket. Ha mi döntjük el az arra alkalmas helyzetben, hogy tartjuk magunkat hozzájuk.

Zöldségnapra

Tegnap az edíva közepéből salátát csináltam. Keresgéltem mindenfelé, hogy mit is lehetne tenni a külső zöldebb levelekkel, de nem sok bíztatót találtam. Az kiderült, hogy keserűek ezek a levelek. De ez engem nem zavar, mert szeretem a keserűt. Így elhatároztam, hogy egy életem, egy halálom, ezt az ételt megcsinálom. 

Endíviás rizs pirított gombával

Hozzávalók: 1 kiskanál olaj, 1 bögre rizs, 2 bögre forrásban lévő víz, só, 50 dkg endívialevél, 25 dkg csiperke gomba, 5 dkg vaj, 4 gerezd fokhagyma, 1 kiskanál cukor, 2 kiskanál csípős paprikakrém, fél citrom, 1 evőkanál apróra vágott petrezselyemzöldje.

Elkészítése: A rizst az olajon megforrósítjuk, sózzuk, és forrásban lévő vízzel felöntjük, födő alatt, lassú tűzön a rizst puhára pároljuk.

Az endívialeveleket összevágjuk, a vaj felét felolvasztjuk, belezúzzuk a foghagymát, és beletesszük az endíviát, hogy párolódjon. Egy kicsit félrehúzzuk a növényt az edény egyik oldalában, a szabadon maradt helyen barnulásig olvasztjuk a cukrot, majd összekeverjük a zöldséggel. Egy kis víz hozzáadásával pároljuk tovább, hozzáadjuk a citrom levét, majd az apróra vágott húsát is. A paprikakrémmel ízesítjük, szükség esetén sózzuk is.

A gombát folyóvízben leöblítjük, szárazra töröljük, hosszában felszeleteljük. A maradék vajat felforrósítjuk, és megpirítjuk benne a gombát. Sózzuk, megszórjuk vágott petrezselyemmel. A rizst a párolt endíviával és a pirított gombával együtt tálaljuk. Tejfölös fejessaláta finom hozzá.

A 72. lépésben arról esett szó, hogy a labirintust felülnézetből át lehet látni. A bonyolult élethelyzetek felülnézete az emberi méltóság és a jobblét lehet. Amikor meg „leszállunk a földre”, akkor a felülnézetből megalkotott szabályaink segítenek tájékozódni. És ha megtettük, ami tőlünk telik, elégedjünk meg azzal, ameddig jutottunk, hiszen többet úgysem tehetünk, mint amennyi tőlünk telik. 

Holnap folytatjuk.