Oldalak

2011. április 7., csütörtök

97. lépés: Eltalálni a mennyiséget és tavaszi csicseriborsós saláta - zöldségnapra

A csicseriborsó – annak ellenére, hogy a gyermekmondókában szerepel – méltatlanul alulértékelt étel. Én is csak mostanában ismerkedtem meg velem. A pécsi vásárcsarnokban kapható nyers állapotban. Igaz, hogy így gondolni kell az áztatási időre is, de nekem mégis szimpatikusabb, mint konzervet venni. Szeretem, ha minél kevesebb kézen megy keresztül egy étel míg a földtől a tányéromig jut.

Tavaszi csicseriborsós saláta

Hozzávalók: 25 dkg csicseriborsó, 1 fej saláta, 1 csomó hónaposretek, 1 csomó újhagyma, 2 evőkanál olívaolaj, 1 kiskanál mustár, 1 kiskanál balzsamecet, só, bors.

Elkészítése: A csicseriborsót a felhasználás előtti napon beáztatjuk kb. 12 órára. Majd az áztatóvizét leöntjük, és tiszta vízben kb. 2 óra alatt sós vízben megfőzzük. Leszűrjük, hagyjuk lecsepegni és kihűlni. A megmosott fejessaláta külső vastagabb leveleit leválasztjuk. (A szebbek jók lesznek a tálaláshoz.) A zsengébb levelekről leitatjuk a vizet, majd vékony csíkokra vágjuk vagy apróra tépdessük. Vékonyra felszeleteljük a retket és az újhagymát is. A mustárból, az olajból és az ecetből pici sóval, borssal salátaöntetet készítünk, A csicseriborsót szárazra töröljük, és beleforgatjuk a salátaöntetbe , majd mindezt egy salátástálba tesszük, és lazán összekeverjük. Szépen elrendezve esetleg még egy kis salátaöntetet mellé adva tálaljuk.

Eltalálni a mennyiséget

Most, hogy tartom a húsnélküli nagyböjti időt, most látom csak igazán, hogy bizony-bizony én is beleesek még abba a hibába, hogy csak azért eszem meg valamit, hogy ne maradjon. Ez úgy derült ki számomra, hogy az utóbbi időben többször előfordult, hogy a hűtőben maradékként álldogáló húsétel láttán az volt az első gondolatom, hogy ezt most meg kéne ennem, hogy ne kornyadozzon itt. És nem azért nyúltam utána, mert megkívántam a húst, kizárólag azért, hogy ne vesszen kárba. Ebből gondolom, hogy ha éppen nincs az elhatározásom a hústalan negyven napra, nyilván azt az ételt választom, még akkor is, ha éppen mást szívesebben ennék, vagy megenném akkor is, ha nem lennék éhes, csak, hogy ne maradjon. 

Igen, így neveltek, hogy az étel ne menjen pocsékba. És ez így is van jól. De az az elgondolkodtató ebben, hogy mi akadályoz meg abban, hogy csak annyit főzzek, hogy ne maradjon. Talán még fel kellene fedeznem magamban, hogy honnan szorult belém az az érzés, hogy nem jó az, ha csak annyi étel van, amennyivel mindannyian éppen jóllakunk. 

„Ne kelljen osztozni az ételen.” Van bennem valami ehhez hasonló mondat. Talán a nagymamám mondhatta vagy apám, mert ők jutnak az eszembe, ha így elkezdek ezen elmélkedni. És olyan hangsúllyal él bennem, hogy az valami nagyon negatív dolog lenne, ha mégis ki kéne porciózni az adagokat, és nem ehetne mindig mindenki addig, ameddig csak jólesik neki. De hogy meddig esik jól, ugyebár az változó. Akkor arra kell számolni, hogy akkor is elég legyen, ha mindenki farkaséhes. Hogy ilyen nem nagyon fordul elő? Hát, igen. De mégis… 

Szeretném érteni, de mégsem éretem magam igazán ezen a téren. Hasonlít ez az érezés ahhoz, mint amikor ez elején féltem attól, hogy nem bírom majd ki egyik evésidőtől a másikig. Mintha valami tragédia történnek, ha azt kellene mondanom az asztalnál, hogy nincs több. 

Pedig igazából ez a pocséklás. Mert az étel kidobása már az alapanyagok vásárlásánál kezdődik. Nekem most ez feladatom. Eltalálni a mennyiségeket. Hogy elég legyen, de mégse maradjon. Mert ha ez sikerülne, a kidobni vagy megenni kérdés már fel sem vetődne.

Nálad hogy működik ez?

Holnap folytatjuk.

3 megjegyzés:

  1. Hmmm, ez már felvetődött ezelőtt is. Nehéz kérdés. Irtózom attól, ha ki kell dobnom valamit, de megtaláltam a módját annak, hogy mégse sajnáljam annyira... bár tömbházban lakunk és nem tartunk állatokat, illetve a távolság miatt a család azon részének sem tudom odaadni, akinek gazdasága van, hát összegyűjtöm, és odaadom egy asszonynak, akinek itt mellettünk van üzlete. S így, bár nem mi esszük meg, de mégsem bánom, ha megmarad valami.

    No, de képzeld, mi történt egy alkalommal. Beszélgetünk a nővel és megkérdezi: hát ti nem esztek mostanában? Értetlenül meredek rá: hogy érti ezt? Hát úgy - azt mondja - hogy a malacom éhezik.:D

    Azaz, persze, hogy viccelt, csak furcsállotta, hogy már több hete nem vittem semmiféle maradékot. És én észre sem vettem. Ami nem azt jelenti, hogy sosem marad meg semmi, de vagy olyan elenyésző mennyiség, hogy kár megtartani, vagy be tudom építeni egy következő étkezésbe. Pl. tegnapelőtt este tökfőzeléket ettünk, a maradékot meg tegnap, egy kis főtt tésztával összekeverve, magammal vittem az oviba.

    De jól mondod, hogy már a tervezésnél eldől, hogy lesz-e maradék vagy sem. Másik eset. Tegnap délutánra sült meg a kenyér. A férjem szedte ki a gépből, de amikor hazaérkeztem, még jó meleg volt. Zsíros kenyeret vacsoráztunk jó sok retekkel, uborkával. Kb. 3-4 vékony szeletkére való kenyér maradt. Mondja a férjem, tehetem oda a következőt sülni. Helyeseltem. Végül nem tettem, mert: hétfő óta a férjem ismét kap meleg ételt a cégnél, így már nem reggelizik itthon. A lányok szintén az oviban étkeznek, nekem ma gyümölcsnapom volt, a maradék pedig éppen elegendő lett volna a férjemnek ebédre. De végül ma tejberizs készült, tehát nem kellett kenyér. Két szeletet levágtam belőle vacsorára a lányoknak, a férjem mást evett. Még mindig van belőle. És kb. holnap estére lesz esedékes a következő kenyér kisülése. Ha viszont tényleg újat készítettem volna, a tegnapi maradék biztos ottmaradt volna, megszáradt volna, és végül a malacnál köt ki. Szóval, nagyon büszke voltam magamra, hogy ilyen jól kisakkoztam.:) Bárcsak mindig így menne!:)

    Amúgy, amiről írsz... szerintem népünk sajátossága az, hogy szégyelljük, ha elfogy az étel. Mondjuk, ha vendég van, tényleg nem lehet kellemes, de mintha genetikailag belénk lenne kódolva ez a pluszra való vágyunk, mert nagyon sok mindenkinél tapasztalom ezt.

    Jó éjt!:)

    VálaszTörlés
  2. Érdekes gondolatok...és még családon belül is máshogy van, nálunk. Anyámnál mindig rendeteg étel van, oda nem tudsz úgy bemenni, hogy ne lenne valami kaja. Az egyik vőm az nem tudja elviselni, ha valamit kiszámolva főzök. "Anyuka, szegénység van?" mindig ezt kérdezi. Én magam nagyon nehezen tudok egy személyre főzni, kevés étel van, aminél el tudom találni a mennyiséget. Van amikor haszosítom a másnapi ételbe, de a legtöbbször valakinek felajánlom. Mindig van rá jelentkező, hol az egyik lányom, hol a kolléganőm, hol a fönököm. :)

    VálaszTörlés
  3. Mindennap főzök, sokszor dupla vagy tripla adagot, a felét vagy a maradékot lefagyasztom, és ha úgy adódik, hogy nincs időm főzni a tartalékokból jön össze az ebéd.
    De mostanában a saláta evéstől amúgy elzárkózó életem párja rendre megdézsmálja a magamnak készített " nyúlkajákat", és nem hogy maradék nincs,de kezdhetem előről a vacsorám készítését :)

    VálaszTörlés