99. lépés: Gyümölcsnapra meggy, ananász vérnaranccsal. És: Álljunk csak meg egy szóra!

Már sok eper van a piacon, csábítanak is rendesen, de nem hiszem, hogy sokkal jobb lenne még ilyenkor a hívogató gyümölcs íze, mint annak a fóliának, ami alatt megteremett. Még úgy gondoltam, várok vele. Van még fagyasztott meggy a hűtőben ehhez egyre többet támad kedvem mostanában. Kiolvasztottam egy adagot, összekevertem néhány ananászdarabbal, nyakon öntöttem a vérnarancskrémmel, megszórtam egy kis szezámmaggal. 

No, álljunk csak meg egy szóra!

Végső soron örülhetnék is neki, hogy egyre több helyen olvasható, amit én magam is hirdetek, hogy a túlsúlygyűjtés hátterében lelki okok állnak. De hogy mégis üröm vegyül az örömbe, annak az az oka, hogy újabban olyan hangsúllyal is mondják ezt egyesek, mintha lelki problémái csak a túlsúlyos embereknek lennének.

No, itt álljunk meg egy szóra! Bár már mondtam, de azt hiszem, nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy kezeljük helyén a dolgot, kérem! Tehettem volna ide akár ezer felkiáltójelet is, hogy elég hangos legyen, amit mondani akarok. A TÚLSÚLYOS EMBEREK ÁTLAGOS PROBLÉMAMENNYISÉGE SEMMIVEL SEM TÖBB, MINT A NORMÁL SÚLYÚAK ÁTLAGOS PROBLÉMAMENNYISÉGE!!!!!!! Ezt a lehető leggyorsabban és minél hatékonyabban jegyezzük meg (mi, túlsúlyra hajlamos emberek, ha másért nem, hát határozott önvédelmi szándékkal), még mielőtt bárki – főként egyes pszichomókusok – olyan érzetet kezdenének kelteni, hogy aki túlsúlyos, az sérült, szemben a vékonyabbakkal. 

No, szögezzük le szépen! Lelki problémái gyakorlatilag mindenkinek vannak. Mert én nem emlékszem, hogy az elmúlt több, mint fél évszázadomban találkoztam volna olyan emberrel – legyen akármekkora a testtömeg-indexe- , aki soha ne félt volna, ne lett volna zavarban, ne bántódott volna meg, ne szorongott voltan hosszabb-rövidebb ideig, ne unatkozott volna, ne pörgette volna túl magát, aki úgy élt le több évtizedet, hogy soha nem érintette meg párkapcsolati probléma, aki mindig békében élt volna mindenkivel, önmagával elsősorban… és így tovább, és így tovább. 

Mert azért ne dimenzionáljuk túl azokat a lelki hátterű problémákat, melyekre az arra hajlamosak túlsúly gyűjtésével reagálnak! Nehogy már, most ez kezdődjön, hogy azért mutogatnak ránk ujjal, mert íme, körvér, lám lelki problémája van. Eddig csak lusta és falánk disznók voltunk, most már választhatjuk a pszichésen terhelt státust is? Igen, egy kicsit most felhúztam magam ezen a dolgon. Krrrrrrrrr!

Már írtam erről, de megint mondom: A túlsúlygyűjtésre való hajlam EGY tünet a millió közül, és ha választanom lehetne, akkor bármiféle evészavar és testképzavar közül ezt választanám. De sokkal jobb ez a hajhullásnál, a különbözés bőrbetegségeknél vagy mit tudom én még miknél, a felsorolhatatlan számú viselkedészavarról, a függőségek egyre változatosabb fajairól nem is beszélve. Mert akármennyire is nehéz sokszor túlsúlyosnak lenni, de mégiscsak jobb, mint számtalan más, mint amiben esetleg egy olyan szenved, aki ujjal mutogat a túlsúlyosokra. De ezzel együtt még ez sem kötelező. Még ezt is ki lehet küszöbölni úgy, hogy ne is kellejen mást választani helyette. 

Azért írom ezt a blogot, mert meggyőződésem, hogy a túlsúly mögött a legtöbb esetben annyira enyhe pszichés problémák állnak, melyeket még így egy főzős blogon írogatva is lehet orvosolni azzal, hogy megosztom a tapasztalataimat, és arra biztatok minden sorstáramat, hogy vegye komolyan, hogy a magunkra fordított gondoskodó figyelemmel tudunk magunkon segíteni. Nem kell ahhoz feltétlenül „neves szakemberek drága idejét igénybe venni”, hogy kiegyenesítsük azokat a görbéket, melyek ehhez a tünethez vezettek.

Holnap folytatjuk!