134. Zöldségnapra: gombás csicsókaleves

Télen egyszer főztem gesztenyés gombalevest. Ez hasonló ahhoz, csak most csicsókával készült. Hasonló, de mégis egészen más.

Hozzávalók: 4 db közepes csicsóka, 8 db közepes csiperke gomba, 2 sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, 1 fej vöröshagyma, 2-4 gerezd fokhagyma, 4 dkg vaj, 1 borókabogyó, 2 kis ág (vagy 2 csipet szárított ) kakukkfű, 4 babérlevél, só, bors, 2 evőkanál tejföl, fél citrom. 1,5 liter víz.

Elkészítése: A gombát leöblítjük, szárazra töröljük, a csicsókát, a hagymákat, zöldséget megtisztítjuk. A vajat felforrósítjuk, belezúzzuk a fokhagymát, majd rátesszük az apróra vágott vöröshagymát, a karikára vágott leveszöldséget, a negyedbe vágott majd vékonyra felszeletelt csicsókát és a felszeletelt gombát. Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a babérlevelet, a kakukkfüvet, és az összezúzott borókabogyót. Felengedjük a vízzel, s addig főzzük, míg a répa megpuhul. (Addigra a többi is kész.) A tejfölt simára keverjük, apránként annyi levest adunk hozzá, hogy könnyedén a leveshez önthessük. Ha újból felforr, kész. Tálaláskor citromot adunk hozzá.

A fűnyíró és a többiek

Eléggé meg vagyok róla győződve, hogy az elhízás a biztonságérzettel van összefüggésben. És arról is eléggé meg vagyok győződve, hogy nem csak a túlsúlyos emberek érzik magukat sokkal bizonytalanabbul, hanem a többiek is, csak – mint már annyiszor mondtam – csupán abban látom a különbséget, hogy a túlsúlyra hajlamos „O” típusú ember szervezete így reagál a tartósan bizonytalan élethelyzetekre, a „I” típusúaké pedig máshogy, talán éppen kóros soványsággal. Csakhogy soványnak lenni trendi, így szegények még azt sem veszik észre olyan könnyen, hogy bajban vannak, s valamit tenniük kéne, csak úgy csendben őrlődnek. 

Szóval én végső soron egyáltalán nem bánom, hogy az O típushoz tartozom, azaz azokhoz az emberekhez, aki a nehézségek hatására túlsúlyt gyűjtenek. Mert ha tudom, hogy a túlsúly tünet, akkor már elkezdhetem keresni, hogy minek is a tünete éppen az én életemben, és hogyan is lehetne megoldani azt a problémát.

Ezért azt is érdemes átgondolni, hogy miből is adódnak ezek a bizonytalansági tényezők. Persze, van egy csomó zavaró élethelyzet, ami rajtunk múlik, de számtalan olyasmi van is, ami tőlünk, a mi viselkedésünktől függetlenül vesz körül bennünket.

Arról jutott ez most eszembe, hogy elromlott a fűnyírónk. A családunkban - Ferenc fiamat kivéve, aki jelenleg Norvégiában tartózkodik - igencsak módjával vagyunk megáldva műszaki érzékkel. Ha egy kínai nyelvű szöveget kell lefordítani, azzal semmi gond, de a fűnyíró, az már „kínai”. (Igaz, hogy Stihl – no, ócska szójáték volt, beismerem.) A lényeg, hogy engem személy szerint nagyon stresszelt, hogy sikerül-e végül a szaküzlet eladója szerint igen egyszerű műveletet elvégezni. (Persze, sikerült, csak paráztam rajta egy sort. ) 

Azért annyi hasznom volt ebből az egészből, hogy eszembe jutott erről a helyzetről, hogy nem kell különösebb nagy lelki válságokra, múltban megélt traumákra gondolnunk, amikor arról beszélünk, hogy bizonytalanság vesz körül bennünket. Annak idején, ha öregapám le akarta vágni a füvet, leakasztotta a kaszát, és levágta. Ha jött a tél, előtte bekészítették a tüzelőt, amiből a maga idejében megrakták a kályhát. És így tovább… 

Ezzel szemben kaszálni már nem tudunk, tehát ki vagyunk szolgáltatva a működőképes fűnyírónak, és ha elromlik a kazán, rendesen ki vagyunk szolgáltatva a szakembernek, különben megfagyunk – mert a kombi gázkazán még a fűnyírónál is bonyolultabb szerkezet. És hogy ezt le tudjam írni, és közzé tudjam tenni ezeket a szavakat, mennyi-mennyi technikai eszközre van szükség, amihez halvány hozzálövésem sincs, és ki vagyok szolgáltatva mindig valakinek, ha valami baj támad a gépezet körül.

Ezzel távolról sem azt akarom mondani, hogy nem tetszik nekem a kényelmes élet és az internetes kommunikáció. Dehogynem! Tetszik. De ezzel együtt, vagy éppen ezért érdemes lenne elgondolkozni azon, hogy mennyire vagyunk képesek tudatos és tudattalan szinten alkalmazkodni a világ ilyen iramú változásához. Ehhez a mérhetetlen és számunkra feldolgozhatatlan mennyiségű információhoz. Miért van az a gyakori érzésem, mintha egy körhintán ülnék, és csak száguldok a… sehova, és elmosódik körülöttem a táj? Mi másért, mint a körhintán, ahol nincs ideje a szememnek felfogni a mellettem elsuhanó képeket.

Még mielőtt bárki azt hinné, hogy most kesergek, gyorsan elmondom, hogy erről szó sincs. Csupán azt szeretném mondani, hogy érdemes ezzel a ténnyel is számolni. Ha tudatosítunk egy zavaró tényezőt, akkor már félig orvosoltuk is a bajt. Aztán meg mindenki a maga eszközeivel a másik felét is meg tudja oldani, ha tényleg zavarja a helyzet, amiben él. 

Holnap folytatjuk.