90. lépés: Hogyan tovább?

 

Bár sokszor elmondtam, annak ellenére, hogy a hasznos dolgokat átvettem az úgynevezett 90 napos diétából, amiről itt beszélgetünk, az se nem 90 napos, se nem diéta. Ennek ellenére nyilván vannak olvasóim, aki ilyen elszánással fogtak hozzá a változáshoz, hogy legyen ez mégis 90 nap. Ez sem baj, 90 nap az egynegyed év. 

Ami talán a leginkább diétára emlékeztet az eMpszi ajánlásából, az a négy napos ciklusokra osztott étkezés. Talán ez a legmacerásabb, legtöbb figyelmet igénylő dolog ebben az ajánlásban. És valóban erre csak akkor van szükség, ha arra törekszünk, hogy csökkenjen a súlyunk. A négynapos ciklusok segítenek ahhoz, hogy kiegyensúlyozottan, mégis kalóriatakarékosan tudjunk étkezni ezzel érve el a súlycsökkenést. Gondoljunk bele józanésszel, hogy aki négynaponta tart gyümölcsnapot, és négynaponta húsnapot, az viszonylag kevés szénhidrátot eszik. És aki négynaponta tart tésztanapot, az átlagosan tekintve a cukrokkal is igen takarékosan bánik. Mindez szükséges ahhoz, hogy súlycsökkenést érjünk el. 

 

Akkor viszont, ha erre már nincs szükségünk, csak megtartani szeretnénk a súlyunkat, áttérhetünk egy másfajta ritmusra, de teljesen visszatérni a mindenfélét mindenkor kontrollálatlanul összeevő régi rossz szokásainkhoz igencsak rossz ötlet lenne. Ha úgy döntünk mégis, hogy elegünk van az önmagunkra figyelésből, a szabályokból és a mértékletességből, akkor ne lepődjünk meg, ha hamarosan ugyanott leszünk majd, mint tavaly évvégén. Ha ugyanazon az úton járunk, ugyanoda jutunk. 

Amit mindenképpen megtartandónak hirdetek, az az evésidők szokása. Sokszor mondtam már, de talán nem elégszer, hogy ennek a szokásnak a megtartása a hosszútávú siker titka. Viszont az evésidők feladásával éppen úgy teszünk, mint a leszokott dohányos, aki alkalmanként mégis rágyújt. Először ritkábban, aztán egyre sűrűbben, majd rövid idő elteltével éppen annyi cigarettát szív, mit azelőtt, ha nem többet. 

 

A gyümölcsreggeli és az egy étkezésen belüli ételtársítás is nagyon hasznos szokás, mert sokkal könnyebbé teszi az emésztést, és arra sarkall, hogy legalább valamennyire figyeljünk magunkra. És a magunkra fordított gondoskodó figyelem nélkülözhetetlen kelléke az egészséges életnek, és ezen belül az ideális testsúlynak is. 

 

Én most szeretném itt a blogon folytatni a négynapos ciklusokat. Szeretnék „körbefőzni” egy évet ebben a ritmusban, ha valami el nem térít ettől a szándékomtól. Aki eddig követte ugyan az itt a bologban megjelenő négynapos ciklusokat, de úgy gondolja, hogy ez a negyedév meghozta azt az eredményt, amire számított, és most már inkább csak megtartani szeretné az elért eredményt, annak az javaslom, hogy az evésidők és a gyümölcsreggelik szokásának megtartása mellett alakítson ki egy számra elfogadható ritmust, és ezentúl legyen az a kapaszkodója. Mert azért jó, ha van egy rendszerünk, melyet követni igyekszünk.

Hogy legyen heti ritmus az éterendünkben, az nem az én találmányom. Ez hagyományos magyar konyhában mindig is volt, és érvényre is jutott egészen addig, míg az vált általánossá, hogy az emberek üzemikonyhán, napköziben, vállalati étkezdékben, menzákon esznek hétközben. Ha visszagondolunk a hagyományos étkezési szokásokra felfedezhetjük benne, hogy gyakorlatilag vasárnap és talán csütörtökön volt „húsnap”. És mindenképpen volt egy (péntek) , de volt hogy kettő (szerda és péntek) böjtösebb nap a hét étrendjében. Az édességek majszolgatása szóba sem került hétközben. A sütemények az ünnepnapok fényét voltak hivatva emelni, és szó sem volt hangulatjavító sütizgetésekről még a módosabb családoknál sem.

Mit javaslok a továbbiakra? Elsősorban azt, hogy mindenképpen figyeljünk továbbra is magunkra, és itt a piszichowellness-konyhán folytassuk tovább az eddig megkezdett utat. holnap kezdődik a második negyedév a 91. lépéssel, egy víznappal. :)

Gyümölcsnapra

Már nagyon régen adott a gyümölcskínálat, és még egy ideig ebből gazdálkodhatunk, amiből eddig. Bár a téli almák még mindig nagyon finomak, a banánban nem lehet csalódni, és a felhozatalt most egy kis fagyasztott meggyel tettem változatosabbá

Almából, meggyből és banánból

Gyümölcssaláta almából és meggyből 

 

Meggyes banános gyümölcskrém

 

Almakrém citrommal és mézzel

Meggyes, almás, banános gyümölcskrém 

A 90. lépésben azt javaslom, hogy hogyan továbbról gondolkozzunk.

Holnap folytatjuk.

89. lépés: Lassan járj, tovább érsz!

 

Azt hiszem, a másodikos olvasókönyvemben volt ez a közmondás. Sokáig nem értetettem. Aztán valaki – talán apám – elmagyarázta. Néha eszembe jut, és olyankor igyekszem megfogadni a tanácsát, mert úgy egyébként hajalmos vagyok a rohanásra. No, meg arra, hogy legyen meg minden gyorsan. És lehetőleg minél több dolog egyszerre. 

Hat évvel ezelőtt az utolsó előtti csepp az volt a pohárban, amikor a fürdőszobában a mosdó előtti nagy tükörben megláttam magam – takarítani. Láttam a tükörben egy asszonyt, aki úgy mozog, mint egy lassított felvétel. No, ettől kiborultam. Ez a lassúság már annyira nem én voltam, hogy már annál is idegenebb volt számomra, mint azok a testméretek, melyeket a tükörben láttam. 

A nagydarab emberekhez általában a lomhaság képzete kötődik. Lehet, hogy van lomha, lusta nagydarab ember, de alapvetően ez a mentalitás egy cseppet sem jellemzőbb ezzel a testalkattal, mint a vékonyabbal. Az, hogy könnyebben kifárad egy túlsúlyos, mint egy vékony, az elképzelhető, és talán természetes is. Érdekes lenne kipróbálni, hogy ki mennyivel hamarabb fárad el a szokásosnál, ha magára csatol egy 20-30 esetleg egy 50-60 kilós ólommellényt. 

Szóval nem erről a lassúságról beszélek, amikor a fenti közmondást idézem. Itt sokkal inkább a kitartásról no és a bírható mértékkel vállalt dolgokról van szó, meg annak az ellenkezőjéről, hogy „Aki sokat markol, keveset fog.” 

 

Nem könnyű türelmesnek, kitartónak, mértékletesnek lenni. Minden ezek ellen az értékek ellen hat. A gyorsaság, a pörgés, a habzsolás az Ide nekem az oroszlánt is!, az Add, Uram, Teremtőm, de rögtön – a mindenből felénk áradó tempó. De mégis, mégis megéri…

Sokszor hallottam már különböző összefüggésekben, hogy az emberek sokszor rendkívül túlbecsülik, hogy mennyire lennének képesek egy hónap alatt, viszont ennél még sokkal inkább alábecsülik, azt, amire öt év alatt képesek lennének. 

Igen, egy hónap az belátható idő. Ennyit vállalunk még. Ha megvan ennyi idő alatt, jó, ha nem, akkor így jártunk. Egy év? Kettő? Esetleg több??? Nevetséges! – Tényleg nevetséges, hogy ennyi ideig tartson valami? Ha hosszúnak tartunk – mondjuk - egy egy- vagy kétéves időt, azért hozzá sem fogunk valamihez, amihez pedig kellene, mondván, hogy az nekünk túl sok idő… No, és akkor az az egy-két év úgy telik le, hogy nem tettük meg, amit jó lett volna megtenni, és akkor ott állunk az eltelt idővel bármiféle eredmény nélkül. Mert nem értük azt el gyorsan, de lassan sem.

Tésztanapra

Medvehagymás tönkölylisztes gofrikockák (vad)snidlinges tejföllel

Hozzávalók: A gofrihoz: 40 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt, 1 sütőpor, 4 egész tojás, 10 dkg olvasztott vaj, 1 evőkanál cukor, 1 kiskanál só, 10 dkg apróra vágott medvehagyma, 4 dl víz. A snidlinges tejfölhöz: 4 dl tejföl, 1 csokor (vad)snidling, kevés só.

Elkészítése: A tojásokat szétválasztjuk fehérjére és sárgájára. A fehérjét 1 kávéskanál sóval kemény habbá verjük. A sárgáját kikeverjük az 1 evőkanál cukorral, az apróra vágott medvehagymával, az olvasztott vajjal, majd apránként hozzákeverjük a sütőporral elvegyített lisztet és a vizet. Végül óvatosan hozzákeverjük a tojáshabot. Gofrisütőben kisütjük. Hagyjuk hűlni, majd kocákra vágjuk a gofri mintája nyomán. A snidlinget apróra vágjuk, összekeverjük a tejföllel és a gofrikockákkal tálaljuk. 

A 89. lépésben érdemes azon elgondolkodni, hogy mi van akkor, ha valamit nem tudunk gyorsan elérni. Akkor nem is fogunk hozzá, ha hosszabb ideig tart? És ha a változás nélkül telik el az a hosszabb idő, akkor… ?

Holnap folytatjuk.

88. lépés: Egyszer fenn, máskor lenn

 

Zöldségnapra: 

A múltkor már feltettem egyszer ide a blogba a töltött krumplit, de most egy kicsit zöldebbre csináltam, mert a fokhagyma helyett medvehagymával készült, illetve a tavaszi zöldekből készítettem hozzá mártogatóst. Legyen itt újból a néhány héttel ezelőtti recept - kicsit zöldebben! (Ja, és ha tényleg sütőben sütjük át a krumplit, akkor nem barnul meg ennyire a sajt ennyi idő alatt, mint ezen a képen, csak ezt én most a szendvicssütőbe tettem 15 percre, de kevesebb is elég lett volna. :) )

Zölddel töltött krumpli tavaszizöldes mártogatóssal

A töltött krumpli

Hozzávalók személyenként: 3 krumpli, 1 evőkanál olaj, 1 evőkanál apróra vágott petrezselyemzöldje,1 evőkanál medvehagyma apróra vágva, só, bors, 1 kiskanál vaj, 3 csipet reszelt füstölt sajt.  

Elkészítése: A krumplit megmossuk, és héjában bő vízben a szokásos módon megfőzzük. Amikor annyira meghűlt, hogy már könnyen tudunk vele dolgozni, meghámozzuk, és kivájjuk a krumplik közepét. (Erre alkalmas eszköz pl. egy süteményes villa.) Egy tepsit kikenünk olajjal. A krumpliból kivájt részt sóval, olajjal, medvehagymával, borssal, petrezselyemzöldjével együtt botmixerrel egyneműre mixeljük, majd a kisvilla segítségével visszatöltjük a krumplikba. Egy-egy borsónyi vajdarabot teszünk a tetejükre, melyre egy-egy csipet reszelt füstölt sajtot nyomunk. Előmelegített forró sütőben kb. 20 perc alatt átsütjük, míg a tetején a sajt kicsit megpirul. A tavaszizöldes mártogatóssal tálaljuk.

A zöldes mártás

Hozzávalók: Egy marék (kb 10) dkg salátaboglárka apróra vágva, 5-10 medvehagyma levél, 1 evőkanál apróra vágott petrezselyemzöldje, egy evőkanál apróra vágott vadsnidling, 1 evőkanál mustár, 1 evőkanál olaj, 1 kiskanál balzsamecet, 3 evőkanál tejföl, só.

Elkészítése: A mustárból, olajból, ecetből, tejfölből öntetet készítünk, s belekeverjük a zöldeket, ízlés szerint megsózzuk. A töltött krumplival tálaljuk.

A 88. lépésben a gondoljunk arra, hogy a könnyebb, energikusabb hétköznapokon építsünk kapaszkodókat, hasznos szokásokat a nehezebb időkre.

Vannak nehezebb időszakok, amikor a napi események majdnem elsodorják az embert. Ilyenkor szeretnék egy kis megnyugvást, egy kis kikapcsolódást, valamit, amit enyhíti a napi feszültséget.

Ilyenkor a legnehezebb kitartani az elhatározásaink mellett, mert ilyenkor lép be az a reflex, hogy csak ezt éljük túl valahogy, nem számít most semmi, csak hogy éppen az adott időszakot kell kibírni, átvészelni valahogy. És könnyítsük a pillanatot, ahogy tudjuk. 

Ilyen nehéz helyzetekben a beépült szokásaink könnyítik meg leginkább az életünkre. Persze akkor van ez így, ha úgy tekintünk rájuk, mint kapaszkodóul szolgáló szokásokra, és nem úgy, hogy még egy plusz feladat, még egy valami, amire erőt kell fordítani. Ez is – mint annyi minden - nézőpont és meggyőződés kérdése. 

No, ezt nem könnyű elérni. Ezt a kapaszkodót nem akkor kell elkezdeni kiépíteni, amikor éppen úgy érezzük, összecsapnak a hullámok a fejünk felett. Az ilyen kapaszkodók akkor már jó, ha megvannak. ezért, ha van rá fordítandó erőnk és figyelmünk, akkor érdemes minden nap építgetni, erősíteni a hasznos szokásainkat, mert ezek a kapaszkodók. Esetünkben ezek közül a legegyszerűbb az evésidők szokása. Ezt a legzűrösebb időszakokban is érdemes megtartani. Ha tudjuk, hogy stresszoldásból, pihenésből, megnyugvás okán szoktunk enni, és utána rögtön következik a fizikai és lelki kellemetlenségek sora: a puffadástól a lelkiismert-furdalásig 

A következő ilyen, ha már sikerül megtennünk, akkor ne együnk akkor, amikor zaklatottak vagyunk, amikor nem adottak a körülmények. Ez persze igen jelentős kihívás az olyan embernek, aki éppen attól nyugszik meg, lazul el egy kicsit, ha ehet pár falatot. De attól, hogy ez nagy kihívás, még megéri gyakorolni. Mi az hogy megéri? Nagyon megéri! Akkor is, ha tíz elhatározásból csak egyszer sikerül, mert az az egy is sok erőt ad majd később.

Holnap folytatjuk.

87. lépés: Nézzük, mi a helyzet…

Pénteken lesz kilencvenedik napja, hogy itt lépegetünk ezzel a bloggal. Szombaton meg újból víznap. Szinte hihetetlen, hogy ilyen gyorsan múlik az idő. Vagy legalább is nekem elég közelinek tűnik még a karácsony, hát még az újév, amikor ezt a sorozatot elkezdtem. 90 nap az egynegyed év. De úgy egyébként nem korszakhatár. Nem 90 napos diéta ez, mint már oly sokszor mondtam, de mégis jó lenne egy összegzés ebből az alkalomból. Látom a statisztikából, hogy hány látogatója van a blognak, vannak rendszeres kommentelők, néhányan írtak személyes levelet, és pár emberrel találkoztam is az olvasók közül. Mégis nagyon örülnék neki, ha kapnék néhány szót, hogy milyen volt eddig az együtt töltött idő, mi volt, amit segített, mi lenne, ami még segíteni tudna. Tájékozódnék ebből, hogy mi lenne a leghasznosabb útirány.

Most mondjuk, kedves Olvasóm, személyesen hozzád szólok. Igen, hozzád. Te például belenéztél a tükörbe mostanában? Milyennek látod azt az embert, aki visszanéz rád? Tudod már egy kicsi jobban szeretni, mint három hónapja? Jobban érted már, mint annak előtte? Figyelsz rá egy kicsit? El tudod fogadni, hogy milyen nagyszerű és szeretetre méltó teremtmény? És azt, hogy van helye a világban? (Éppen annyi amennyire szüksége van.) És hogy az ő fénye nélkül a közös világunk lenne sötétebb? Figyelsz már rá annyira, hogy meg tudod különböztetni az érzéseket gyomortájon? Van már rendes napirended, ritmusa az életednek, ami könnyebbséget ad? Írnál néhány szót kommentben vagy pszichowellness@gmail.com-ra ? Milyen volt ez az elmúlt negyedév? Mit hozott? Mit vitt el?

Itt a blogon továbbra is igyekszem a megkezdett úton haladni. Hogy minden teljesen változatlan marad-e nem tudom. Lehet, hogy mard, lehet, hogy nem. Ha lesz jobb ötletem, akkor másként lesz, ha nem jut eszembe jobb, akkor így marad ez a blog. Majd meglátjuk.

Húsnélküli húsnapra

Már megint zöldek, és egy ideig még mindig azok. Sőt, vad zöldek! :) Voltam az közeli patakparton és ott szedtem vadsnidlinget és fiatal csalánt.

Vadsnidlinges töltött tojás sóskás csalánmártással 

 

Vadsnidlinges töltött tojás

Hozzávalók: 8 főtt tojás, 1 csokor vadsnidling, 10-15 medvehagyma-levél 1 csokor petrezselyemzöldje. 2 evőkanál mustár, 2 kanál olaj, só, bors.

Elkészítése: A tojásokat hosszában félbevágjuk, kivesszük a sárgáját és egy keverőtálban összetörjük, az apróra vágott zöldekkel, az olajjal, a fűszerekkel jól kikeverjük, és visszatöltjük a fehérjékbe.

Sóskás csalánmártás

Hozzávalók: 15 dkg friss csalánhajtás, 15 dkg sóskalevél, (mindkét zöld vastagabb szárrészek nélkül.) 5 dkg vaj, 1 evőkanál liszt, 4 evőkanál tejföl, 5 dl víz, fél citrom leve, 1 csapott evőkanál méz, só, bors.

Elkészítése: A zöldeket megmossuk, a vastagabb szárrészeket eltávolítjuk, és késszel összevágjuk. A vajat felolvasztjuk és fonnyadásig pároljuk benne a zöldeket, ráhintjük a lisztet jól összekeverjük, kicsit megpirítjuk. Levesszük a tűzről, hozzákeverjük a tejfölt és botmixerrel pépesíteni kezdjük. Apránként hozzáadagoljuk a vizet is. Sózzuk, borsozzuk. Visszatesszük a tűzre, és állandó keverés mellett mártás sűrűségűre főzzük (forrástól számított kb. 5 perc alatt). Levesszük a tűzről, hozzákeverjük a mézet és a citromot. „Beállítjuk az ízét”. A tojással tálaljuk.

A 87. lépésben arról volt szó, hogy az első negyedéves út után érdemes egy kis összegzést készíteni. Hamarosan odaérünk. Készüljön ez minél többünk gondolataival! Ha gondolod, máris elkezdhetsz írni nekem pár szót. :)

Holnap folytatjuk.

86. lépés: A tyúkhúrról jutott eszembe

 

Sok dolog alkalmas arra, hogy a világról való gondolkodásunkat feltérképezzük. Például a tyúkúr is. Elég furcsán néztek rám itthon is, amikor a tyúkhúrevés ötletét előadtam, de hősiesen megkóstolták a művemet, s úgy nyilatkoztak, hogy tényleg jó, de maradnak inkább a sülthús – sültkrumpli -savanyúpaprika összeállításnál. Mindig is volt bennem bizonyos kíváncsiság, hogy megismerjek minél több dolgot. De azért tudom, mindennek van határa. A csigát megkóstoltam, a rákokat, tintahalat néhány ilyesmit, de ha arra gondolok, hogy valami élő állatot kéne megennem pl. osztrigát, annak még a gondolatától is kiráz a hideg. Talán éhenhalás ellen (sem). A nyers hús sem lelkesít, de  azért elképzelhető olyan eset, hogy megeszem. Egy tatárbifsztek, vagy kolbászhús-kóstolás még belefér, de ha arra gondolok, hogy az eszkimók nyers húson élnek, hasonló érzés fog el, minta arra gondolnék, hogy lenyeljek egy élő osztrigát. 

 

Elég érdekes kérdés, hogy hogyan alakulnak ki bennünk ezek az érzések. Mert ha a fóka- vagy az osztrigaevő népek között nőttem volna fel, nyilván jónak, ehetőnek, sőt fenségesnek is tartanék egy-egy ilyen falatot. De hogy úgy nőttem fel, hogy az ilyen jellegű dolgokhoz undorodó kommentárok fűződtek, magam is a világ legtermészetesebb módján undorodom ezektől, mint a franciák a zsíroskenyértől.

 

Tavaly tavasszal jutott először eszembe, hogy ilyen erdő-mező dolgokat egyek. Akkor a tanösvényen szedtünk csalánt a gyerekekkel. Nyilvánvalóan látszott, hogy van gyerek, aki tudja, hogyan kell szedni, s volt, amelyik meg is mondta, hogy szoktak főzi csalánt. Aztán a boltban kérdeztem az asszonyokat, hogy van-e bevált csalánreceptjük. Úgy néztek rám, mintha meg akarnám őket sérteni, hogy csak nem gondolom róluk, hogy ők csalánt esznek. No, erről az is eszembe jutott, hogy a szokásainkat az is befolyásolja, hogy azok milyen társadalmi megítélés alá esnek. Ha az a közösség véleménye, hogy csalánt azok esznek, akinek másra nem futja, akkor a csalánevés eléggé lenézendő dolog. De ugyanazt a csalánt egy egészségtudatos ember teljesen más szemlélettel és ebből következően más szájízzel eszi meg. 

Anyai nagyszüleimnek malmuk volt a Bácskában a második világháború előtt. Ebben a közegben a társadalmi megítélés szerint a gabonák közül a búza, a lisztek közül a fehér liszt volt az, ami megfelelt az igényesség kritériumainak. Eszerint a nézet szerint egyéb gabona és egyéb lisztfajta fogyasztásának oka csakis a spórolás vagy a szegénység lehetett. Így a nagymamának és anyukámnak is elképzelhetetlen, hogy valaki azért egyen mondjuk teljes kiőrlésű kenyeret vagy rozskenyeret esetleg kukoricás kenyeret, mert szereti. Hiszen – az ő meggyőződésük szerint – ilyesmire csak ráfanyalodik az ember. 

Mindennek mi köze az ideális testsúlyhoz? Első ránézésre talán csak az, hogy mást gondolunk ma az egészséges étrendről, mint öven-száz évvel ezelőtt. De igazából számomra nem ez a fontos benne, hanem az, hogy milyen nagymértékben befolyásolja a meggyőződésinket, a világhoz való viszonyunkat az az értékrend, amit otthonról hozunk, de manapság sokkal inkább az, amit a társadalom közvetít felénk, és a kettő sok esetben nem is harmonizál. Viszont hasonlít egymáshoz abban, hogy nagyon sok olyan eleme van, melyek csak úgy ránk ragadtak, (soha nem gondolkodtunk el rajtuk) oly módon, mint ahogy a napokban a meggyőződések automatikus ránk rakódásáról írtam.

Tehát szerintem, ha úgy érezzük, hogy változásra van szükségünk, akkor a meggyőződéseink fényében az értékrendünket is érdemes szemügyre vennünk. És nem azért, hogy megegyünk olyan dolgokat, melyeket eddig nem, mert egy szóval sem mondom, hogy ezek a gyomok, melyeket majd idehozok, szükségesek ahhoz, hogy elérjük az ideális testsúlyt. Nem ezek a szükségesek. Ezek csak azért lesznek/vannak itt, mert én kíváncsi vagyok. Mert érdekesnek találom a világnak ezt a szegletét felfedezni. De nem ezek a fontosak, hanem az, hogy akár ezek ürügyén, akár ezektől függetlenül elgondolkodjunk arról, hogy mi a fontos számunkra, mit tartunk jónak, fontosnak.  S amit fontosnak tartunk, azaz az értékeink hogyan befolyásolják a mindennapjainkat.  Az értékekről, értékrendről még beszélünk hamarosan.

Gyümölcsnapra

 

Arra még egy ideig várnunk kell, hogy idei gyümölcsöt szüretelhessünk, de egy kis tavaszt ide is becsempésztem. Már hajtani kezdett a kertben a menta, és a mai gyümölcsajánlataimba ezt a friss zöld növénykét is belekomponáltam.

Mentás körtekrém mazsolával és napraforgómaggal

Hozzávalók: 1 barna héjú téli körte, 1 evőkanál citromlé, 1 kiskanál méz, 1 evőkanál hántolt napraforgó, 2 evőkanál mazsola, egy kis mentaág és néhány mentalevél a díszítéshez.

Elkészítése: A körtét összedaraboljuk, a magházát eltávolítjuk, és a díszítésre szánt mentalevél kivételével minden hozzávalóval együtt (a mentaágat is beleértve) összeturmixoljuk.

Banános almakrém

Hozzávalók: Egy piros héjú téli alma, fél citrom leve, fél banán, 1 kiskanál méz, mentalevél a díszítéshez.

Elkészítése: Az alma magházát kivágjuk és a mentalevél kivételével minden hozzávalóval együtt összetrumixoljuk. A mentalevéllel díszítve tálaljuk. 

Banánnal és dióval töltött datolya

Hozzávalók: Datolya, tisztított dió, banán, egy fél citrom.

Elkészítése: A datolyát az egyik oldalán hosszában bemetsszük, kivesszük a magját. Egy banánkarikát citromlébe mártunk (vagy egy majdnem teljesen kifacsart fél citromba tesszük és egy picit hozzányomjuk a citromot), és a datolyába töltjük, majd beleteszünk egy negyed diót is.

Holnap folytatjuk.

85. lépés: Legyőzzük a lehúzó erőt

Tudtam, hogy ki akarok menni a patakpartra, hogy megnézzem, hogy áll a tavasz. Nos, ehhez azért nem kell valami nagy előkészület, mert tíz perc gyalog a patakpart az íróasztalmtól. Csak egy megfelelő cipőt kell felvennem, a mellényt, és már mehetek is. Késlekedni nem érdemes, mert gyülekeznek a felhők. Mégis mintha valami mágnes vonzana a székhez. No, még csak a kávémat iszom meg és megyek… 

Ezt éreztem délután, de aztán mégis felálltam, és le is mentem a patakhoz. Az eső sem ért ide estig, ragyogóan szép idő volt. Nagyon jó volt az a másfél óra kint. Szedtem csalánt és erdei snidlinget, salátaboglárkát. Pedig kis híján ki sem mentem. Miért esett nehezemre felkelni az asztaltól? Miért esik nehezünkre sokszor a hasznos, a később kifejezetten élvezetes, jó dolog is?

Sokszor úgy érezem, hogy lakik bennünk egy „angyal” és egy „ördög” – egy építő és egy romboló rész. Egyik rész, amelyik jó célokat tűz ki és igyekszik azokat megvalósítani, illetve egy másik rész, amelyik állandóan lehúzza az elsőt. Megmagyarázza, hogy miért badarság erőfeszítést tenni. Miért fölösleges bármit is tenni. Miért nem kell semmin változtatni, miért maradjon minden a régiben, még akkor is, ha szenvedünk tőle.

„A jobbik énünk” gátlóját, akadályozóját, rossz útra vivőjét a pszichológusok entropikus erőnek mondják. Évszázadok során a vallásos emberek ezt az erőt nevezték kísértésnek, gonosznak, s naponta imádkoztak, hogy ezt elkerüljék. Legyőzni ezt a lefelé húzó erőt, ami végső soron boldogságunk igazi akadálya – a valóságos életfeladat. Sokkal, de sokkal messzebbre mutat, mint egy testsúlycsökkentő program, de mégis szorosan összefonódik vele. Ha nemcsak fogyókúrázgatni akarunk – hódolván az általános társadalmi elvárásnak –, hanem valóban meg szeretnénk javítani az életünket, kevesebbel nem úszhatjuk meg, mint átgondoljuk egész életünket, és változtatunk minden olyan dolgon, mely most zavart okoz körülöttünk, bennünk.

Hogy ez lehetetlen? Elképzelhető, hogy az – egyedül. De mindig akadnak segítőtársak, igaz barátok, sorstársak, súlyosabb esetben szakemberek. De egy valami mindenképpen ránk hárul. A saját sorsunk megjavítása a mi felelősségünk, a mi erőfeszítésünk szükséges a változáshoz. Ki más kezdeményezhetné a változást, ha rólam van szó? Ki más találhatná meg az én életemben azokat a pontokat, melyek a tüskét jelentik? Ki más vállalhatná át a tüském kihúzásával járó kellemetlenségetek? Ki más küzdhetne meg az én kísérteteimmel? De segítség midig van, ha elindulok és kezdeményezem a változást. No de, egész messzire kerültünk a rögződi patakparttól. :) 

Tésztanapra

Ezer tervem volt, hogy mi mindent sütök, de nem lett belőle semmi, mert a patakpart után még kerteztünk estig. Viszont nagyon beleszerettem tyúkhúrba a múltkor, aztán azt gondoltam, hogy készítek belőle főzeléket is spenót mintájára. Aki a spenótot szereti, ezt is kedvelni fogja, viszont, aki a spenóttal nincs jóban, lehet, hogy egy kalap alá veszi vele, mert hasonló étel kerekedett belőle. De tettem bele őrölt szerecsendiót is, és nem tejjel készítettem, így azért mégis más egy kicsit. Először –úgy gondoltam tésztanapra bundáskenyeret készítek hozzá, ahogy a spenóthoz szoktam, de megkívántam a családnak készített sült krumplit, illetve úgy gondoltam, hogy bundás helyett inkább pirítok egy szelet tönkölykenyeret. Így egy kicsit böjtösebb. :)  Ez a főzelék önmagában semleges étel, úgyhogy akár hússal, akár krumplival, kenyérrel, tésztával is kombinálható.

És még valami: Már esett róla szó, de most a krumpliról eszembe jutott: az eMpszi ajánlása szerint tésztanapi étrendjébe bátra felvehetünk bármit a zöldségnap ételei közül, így a krumplit is, csak fordítva ne tegyük, zöldségnapon mellőzük a tésztanapra ajánlottakat. 

Tyúkhúrfőzelék

Hozzávalók: 30 dkg tyúkhúr (ként nagy „összemarék”, kb. 3 liter), 5 dl víz, 1 kávéskanál só, 6 gerezd foghagyma, őrölt szerecsendió, 3 dkg vaj, 1 evőkanál liszt.

Elkészítése: A tyúkhúrt átválogatjuk, a vastagabb szárrészeket, sárga leveleket kidobjuk. Megmossuk, és egy elég nagy edényben 3 dl vízben, a sóval és 3 gerezd apróra vágott fokhagymával kb. 15 percig főzzük, gyakran megkeverjük. Először nagyon soknak tűnik, de hamarosan összeesik. Egy kicsit hűlni hagyjuk, majd botmixerrel pépesítjük. A vajon megfuttatjuk  a másik 3 gerezd zúzott fokhagymát, hozzáadjuk a lisztet, s világosra pirítjuk, majd apránként hozzákeverjük a pépesített zöldet, még 2 dl vizet keverünk hozzá, őrölt szerecsendióval ízesítjük és még 2-3 percig főzzük lassú tűzön. 

A 85. lépésben szóbahoztam azt a titokzatos lehúzóerőt, melyet felismerni, kiismerni, legyőzni sokszor nagyon nehéz, de ha sikerül, a jutalom nem marad el.

 Holnap folytatjuk.

84. lépés: Meg vagyok győződve

 

 

Miért tartott ki  Edison az izzó feltalálásáig  a sok száz sikertelen kísérlet után is? Miért találta meg KK a kavicsos tengerparton az „elveszett” kocsikulcsot, amit a gazdája már elsiratott? Miért találja meg egyik ember a szekrényben azt, amit egy másik ugyanott hiába keres? Miért talál oda egy helyre az egyik és miért téved el, és adja fel a másik? Két oka biztosan van ennek. Az első és elengedhetetlen ok az, hogy akinek sikerül, az meg van győződve arról, hogy az lehetséges. Lehetséges feltalálni, megtalálni, odajutni, elintézni. Meg van győződve, hogy lehetséges, hogy ott van az, még akkor is, ha nem látja meg elsőre, hogy van út oda, ahova el szeretne jutni. A másik ok meg az, hogy beleteszi a szükséges munkát, megadja az árát. De beszéljünk ma csak az elsőről, bár a második is „megér egy misét”. 

Hihetetlen nagy élmény volt számomra, amikor megérettem, hogy mennyire befolyásolják életünket a  - ki tudja honnan összeszedett, ránk ragadt - meggyőződéseink. A legtöbb meggyőződésünkre az a jellemző, hogy sarkigazságként kezeljük őket, annak ellenére, hogy soha nem gondoltuk végéig, nem vizsgáltuk meg a valóságtartalmukat. Mert ez „így van!”, és kész. Honnan vesszük, hogy így van? Mert egyszer a nagymamánk, az apukánk, a barátnőnk ezt mondta? Ez volt a hatodikos tankönyvben a szép színes kép mellett? Megírta az újság? Bemondták a tévében? Mert mióta világ a világ így gondolják az emberek? 

Persze, elképzelhetetlen lenne az életünk sarkigazságok nélkül. Nem tudnánk rendesen gondolkodni, szervezni az életünket, ha nem lennének meggyőződéseink. Ha mindig mindent meg kéne vizsgálnunk, átgondolnunk mielőtt bármit csinálunk, akkor pillanatok alatt káoszba fordulna az életünk. Tehát a meggyőződések szükségesek, ám vannak nagyon haszontalanok, de vannak károsak is.Vannak olyanok, melyeknek megállják a helyüket, és vannak olyanok, melyek köszönő viszonyban sincsenek a valósággal.

 

Az testtömegünk alakulásával kapcsolatban hihetetlenül sok alaptalan meggyőződés vezérli a cselekedeteinket, és ahhoz, hogy meg tudjuk változni ezen a téren, döntő fontosságú, hogy ezeket szemügyre vegyük, kirostáljuk, átgondoljuk, átformáljuk. 

Itt van például számomra a legdurvább meggyőződés: a sokszor keveset elv. Miért hisszük, hogy ez jó? Miért lenne ez jó? Mert olyan sokan, olyan régóta mondják? Azért, mert valaki egyszer azt találta ki, hogy ha az ember állandóan eszeget, akkor nem éhezik meg.No, és...?

Aztán van itt még jó néhány ilyen dolog, amiről meg vagyunk győződve. Én is felsorolhatnám a saját ilyen tartalmú meggyőződéseimet, de megvan mindenkinek a maga gyűjteménye ezekből. Érdemes erre egy kis időt fordítani. Miért gondolom erről vagy arról a szokásomról, hogy ide vagy oda vezet?

Az egyik legerősebb meggyőződésem, hogy ezeket a meggyőződéseket, melyek kapcsolatosak a testünk formálódásával érdemes átgondolnunk. Mert még az is lehetséges, hogy van köztük igazság, de az is lehet, hogy ami rám igaz, az nem igaz a másik emberre. 

Aki meg van arról győződve, hogy képes elérni az egészséges állapotot, annak van esélye, hogy ezt elérje, aki az ellenkezőjéről van meggyőződve, annak pedig arra.  

Én  kőkeményen meg vagyok győződve arról, hogy mindenki képes megtalálni azt az  állapotot, melyben egész-ségesenk érzi magát,  mert az a megingathatatlan meggyőződésem, hogy Isten nem teremt selejtet, és a természet úgy van megalkotva, hogy ha biztosítjuk  a "rendeltetésszerű"  működési feltételeit, akkor az tökéletesen fog működni.) Tehát az én meggyőződésem, hogy van utunk az egészséges élethez, így van utunk az ideális testsúlyhoz is. És ha létezik odavezető út, és eléggé motivált vagyok rá (eléggé akarom és beleteszem a munkát), akkor ezt az utat meg is tudom találni, és végig is tudok rajta menni.  

 

Zöldségnapra

A múltkor ízlett a gersli, és kíváncsi vagyok, mit hogyan lehet kihozni belőle. Most egy olyan ételt készítettem, mely hidegen jó. Hogy elvigyük-e magunkkal hidegebédnek, azt nem feltétlen ajánlom, mert igencsak hagymaillatot áraszt, de akit ez nem zavar… 

Hagymás gersli

Hozzávalók: 10 dkg gersli, 5 dl víz, 1 sárgarépa, 1 fej lilahagyma, 3-4 szál sarjadékhagyma, fél csokor petrezselyemzöldje,  5-6 levél medvehagyma, 4-5 ecetes hagyma, 1 kanál olaj, 1 kanál balzsamecet, 1 kávéskanál méz, só, bors, (1 ecetes cseresznyepaprika).

Elkészítése: A gerslit beáztatjuk egy éjszakára. Majd sós vízben megfőzzük. Hagyjuk kihűlni, összekeverjük az olajjal, ecettel, mézzel, borssal, az apróra vágott hagymákkal, petrezselyemmel, lereszelt sárgarépával.

A 87. lépésben érdemes számbavenni, hogy milyen meggyőződéseink vannak a meghízással, lefogyással, az ideális testsúllyal kapcsolatban. Miből gondoljuk hogy ezek így vannak?

Holnap folytatjuk.

83. lépés Mederben tartani a dolgokat

Tegnap lelkiismert-furdalásom volt, mert este tudatosodott bennem, hogy olyan jeles nap mellett mentem el figyelmetlenül, mint a tavaszi napéjegyenlőség. Nem mintha attól nem tavaszodnék ki, hogy én nem figyelem a rendesen naptárt. (Még szerencse, hogy ez így van, mert lehet, hogy akkor már elmaradt volna néhány évszak...) Azért zaklat ez, mert ez is csak egy jel. Annak a jele, hogy már megint nem sikerült az az elhatározásom, hogy rendesen a jelenben éljek, érzékeljem a körülöttem lévő dolgokat. Persze, megmagyarázni meg tudnám, hogy ezerfelé szakad a figyelmem, és ez úgysem tőlem függ, meg nem is olyan fontos, hogy ezt megjegyezzem stb. stb.…, de nem számít, hogy mit tudunk megmagyarázni. 

Olyan az idő is, mint a hely. A rendelkezésünkre álló elfogy. Vagy csak én vagyok ezzel így, hogy akármennyi vízszintes felületet tele tudok pakolni rövid időn belül? És akármennyi időm van, az mindig elfogy?

Betölteni a rendelkezésünkre álló teret és időt. Nem tudom, mi húzza erre az embert, de ez azért nem annyira szerencsés dolog, mert akkor nem marad sem szabad hely sem szabad idő. Az biztos, hogy akármitől is van ez, zavart okoz, nehezíti a helyzetünket, és az O típusú embernek, ha nehezedik a helyzete, nehezedik a teste is. Ezért ilyen jelzéseknél érdemes megállni, és átgondolni a dolgokat, és elővenni jól bevált módszereket. A feladatlista és a dolgok rangsorolása nekem segíteni szokott abban, hogy mederben tartsam a dolgokat. Bár sokszor engedek a kísértésnek, hogy azzal hitegessem magam, hogy átlátom enélkül is a teendőket. Nos, ilyenkor jön az, hogy elfelejtem a lelkemben üdvözölni a tavaszt. 

Kiss Ulrichnál olvastam egyszer még évekkel ezelőtt IKE, azaz Eisenhower elnök döntési kockájáról. Most is ez jutott eszembe, hogy itt az ideje, hogy átnézzem, hogy is van ez. 

Így ír erről Kiss Ulrich:

„Fontos vagy sürgős?

„A golfozás közben politizáló elnököt egy epés zsurnaliszta megkérdezte, jut-e elég ideje az államügyekre. Mire az elnök azt válaszolta, hogy megtanulta megkülönböztetni azt, ami fontos, attól, ami sürgős. Ezt jeleníti meg IKE döntési kockája.”

Most ezek után a fontos és sürgős dolgok közé, melyeknek elvégzéséhez természetszerűleg az IKE helyett a BGY kerül, feltétlenül be kell írnom a magamra és a környezetemre, köztük a tavaszra figyelést. 

Húsnélküli húsnapra

Tojásos-sajtos mángold

Hozzávalók: 1 fej apróra vágott hagyma hagyma, 5 dkg vaj, 20 dkg mángold, 2 evőkanál tejföl, 2 gerezd fokhagyma, 2 tojás só, bors, szerecsendió, 5 dkg füstölt sajt. 

Elkészítése: A vajon megfuttatjuk a foghagymát, és megpároljuk a hagymát. A mángoldot (a zöld levelét és a világos levélereket egyaránt) összevágjuk, és a hagymán 8-10 perig pároljuk, Szükség szerint egy kevés vizet adunk hozzá. Sóval, borssal szerecsendióval ízesítjük , hozzáadjuk a tejfölt. Ráütjük az egész tojásokat. Alaposan összekeverjük, s máris levesszük a tűzről, hogy szaftos maradjon. Meghintjük reszelt füstölt sajttal és azonnal tálaljuk. 

A 83. lépésben IKE kockáját hoztam szóba, azaz a dolgok rangsorolását fontosságuk és sürgősségük alapján (Kiss Ulirch nyomán), mindezt azért, hogy a dolgaink mederben tarthatóak legyenek, és a feladatlistába az önmagunkra és a környezetünkre figyelést is fel tudjuk venni, a sürgős és fontos feladatok közé.

Holnap folytatjuk.

82. lépés: Néhány szó a kényelmi zónáról

Kényelmi zóna? Ez egy jó hely. Egy hely? Nem hely, hanem állapot, aztán nem is mindig jó. És hogy lehet nem jó a kényelem? Érdekes dolog ez. Néha hasznos, néha meg éppen ez gátol meg abban, hogy valós megoldásokra jussunk, ez az oka (?), ha kifogást keresünk megoldás helyett. 

A kényelem – éppen úgy, mint a fogyókúra – nagyon jó üzlet sokaknak. Törjük magunkat, rohanunk, hogy kényelmesebbé tehessük életünket, aztán pedig győzzük helyrehozni, amit a túl kényelmes élet okoz. Vagy azokat a lelki sérüléseinket kell kezelgetnünk, melyek abból adódnak, hogy mégsem sikerült olyan szintű kényelmet elérnünk, mint azt reméltük. Sokszor úgy viselkedünk, mintha az élet célja a kényelem lenne. Olykor elmulasztunk fontos dolgokat, mert azok nem elég kényelmesek, hanem fárasztóak és erőfeszítést igényelnek. 

Persze fontos a kényelem bizonyos szempontból. Rengeteg energiát spórolhatunk meg a kényelem eszközeinek segítségével. De ennek egyetlen esetben van értelme: ha ezt a megspórolt energiát értékes, valós boldogságot hozó dolgokra fordítjuk. Ha nem figyelünk eléggé, akkor a kényelemmel az unalom országába jutunk. Vagy a kényelem megszerzése válik céllá, s ha elértük, fél napnál tovább nem tudunk vele mit kezdeni. Ezért újabb és újabb kényelmi célokat tűzünk ki. S végül semmi nem történik az életünkben, bár az legalább kényelmes. Hogy is van ezzel a kényelmi zónával? 

 

Gyümölcsnapra

Kivi-mandarin-mazsola

Hozzávalók: 3 mandarin, 1 kivi, 5 dkg mazsola

Elkészítése: A mazsolát turmixgéppel összeaprítjuk majd 2 mandarint turmixolunk hozzá. Egy mandarint és egy kivit nagyon vékony szeretekre vágunk és a mazsolás gyümölcskrémmel együtt tálaljuk.

Mandarin-mazsola

A mazsolából és mandarinból készült gyümölcskrém hántolt napraforgóval is finom.

Mandulás kivikrém vörösáfonyával

Hozzávalók: 5 dkg mandula, 3 kivi, fél marék vörösáfonya

Elkészítése: A mandulát ledaráljuk (vagy turmixgéppel összeaprítjuk) és a kivivel összeturmixoljuk, vörösáfonyával tálaljuk. 

 Holnap folytatjuk.

81. lépés Az mondják, fejben dől el

 

Sokat töprengtem már azon, mit is jelent ez tulajdonképpen. Aztán arra jutottam, hogy nyilván azt jelenti, hogy meghozzuk-e valójában azt a döntést, hogy megteszünk valamit. Mert ha döntést hozunk valami mellett, akkor arról is döntünk, hogy megadjuk az árát. Megteszünk minden tőlünk telhetőt annak érdekében, hogy a kitűzött célt elérjük. Minden áron? Nos, ez jó kérdés. Mi az a minden ár? Mennyit ér meg az a cél, mennyit vagyunk hajlandók érte adni. De először, legeslegelőször az a tisztázandó, hogy mi is az igazi cél. És annak a célnak mi a magasabb célja, azaz, mit kapunk azáltal, ha elérjük. Ezt érdemes végiggondolni: Mit kapok azáltal, ha elérem a célom. Mert ennek a magasabb célnak kell elég erősnek lenni ahhoz, hogy legyen elég motivációnk. És ennek kell ahhoz teljesülnie, ahhoz, hogy úgy érezzük, megéri az erőfeszítést. 

Gondolom, mindenkinek az életében volt már olyan eset, amikor tényleg úgy gondolta, hogy ezt most MEGTESZEM, nem megpróbálom megtenni, hanem megteszem. Érdekes dolog elővenni egy-egy ilyen emléket. Megvizsgálni, hogyan csináltuk, amikor tényleg nemcsak próbálkoztunk valamivel, hanem eldöntöttük, hogy megtesszük. Lesz, ami lesz, kerül, amibe kerül. Ha hozunk egy ilyen döntést, akkor nem akadályoz meg a végrehajtásban az sem, ha az először kiszemelt úton leküzdhetetlennek tűnő akadály kerül elénk. Akkor keresünk új utat. 

Mi itt a magasabb célunk azzal, hogy itt együttgondolkodunk, új szokások kialakítására törekszünk? Eléggé motiváló ez a magasabb cél akkor is, ha úgy tűnik, hogy rögös az út, ha akadályok tornyosulnak előttünk? Mi az, amit megéri? Mit adunk meg érte?

Tésztanapra

Eddig még ilyen (bolti félkész ételt felhasználó fogás) nem volt ezen a blogon, s remélem, nem is lesz túl sokszor, de ma csak ezt tudom hozni, mert ennyire futotta. Aztán – ha másra nem is, de arra jó lesz ez az étel, hogy lássuk, akkor sem dől össze a világ, ha néha úgy hozza az élet, hogy csak ilyesmire telik az időből, az erőből.

Gombás pizza bolti tésztából

 

Hozzávalók: 1 csomag (400 g-os – 36x22 cm-es) félkész pizzatészta, 1 kanál étolaj, 1 fej apróra vágott hagyma, 70 dkg csiperkegomba, 3 gerezd foghagyma, só, bors, 2 evőkanál tejföl, 1 evőkanál bolti bazsalikomos pesztó, 10 dkg reszelt sajt.

Elkészítése: A hagymát és a foghagymát az olajon megdinszteljük, a gombát folyóvízben gyorsan lemossuk, majd szárazra töröljük, összevágjuk, és a dinsztelt hagymán pároljuk néhány percig, összekeverjük a tejföllel, sóval, borssal ízesítjük. Magas fokozatra előmelegítjük a sütőt, egy tepsiben elterítjük a tésztát, rátesszük a gombát, ráreszeljük a sajt felét, és kb. 10 perc alatt (amíg a tészta széle pirulni kezd) megsütjük. A tetejét megkenjük egy kis bazsalikomos pesztóval és még egy kevés sajtot szórunk rá. Forrón tálaljuk. 

Holnap folytatjuk.