Oldalak

2013. július 28., vasárnap

Provanszi paradicsom

Jenci mondta, hogy ezt készítette tegnap ebédre. Feléjük – ott Provence-ban – ez gyakran előfordul. Elmondta, hogyan készül, szokás szerint többé-kevésbé jegyeztem meg, úgy fogtam hozzá emlékezetből, de mivel jó lett így, leírom.
Hozzávalók:
6 db nagyobb paradicsom. 3-4 gerezd fokhagyma. 1 dl olaj, 6 evőkanál prézli, 1 csokor petrezselyemzöldje, 10 dkg vaj, só, bors.
Elkészítése:
A fokhagymát összezúzzuk, beleteszünk egy kávéskanál sót. Állandó keverés mellet cseppenként hozzáadjuk az olajat (olyan állagú lesz, mint a majonéz. Ez nyilván nem olyan fontos, csak én élveztem, hogy ilyen fokhagyma-majonézt készítsek). Ebbe a masszába belekeverjük az apróra vágott petrezselyemzöldjét és a prézlit. Borssal ízesítjük.
A paradicsomokat az „egyenlítőjükön” kettévágjuk. A vaj felét felforrósítjuk, s a paradicsomok vágott felületét egy kicsit megsütjük a vajon. Majd vágott felével felfelé felsorakoztatjuk őket (a tűzről levett edényben), rájuk halmozzuk az olajos, fűszeres prézlit, és a vaj másik feléből egy-egy kis vajforgácsot teszünk még rájuk. Fedő alatt (vastag talpú lábosban) kb. fél óra alatt készre sütjük.
Rizzsel tálalhatjuk. 

Az eMpszi étrendje szerint tésztanapi étel. Kevesebb vajjal is készíthetjük, hogy kalóriaszegényebb legyen.

2 megjegyzés:

  1. A sütést a lábosban a sütőben vagy a tűzhelyen végezzük?

    VálaszTörlés
  2. Tünde, ne haragudj, nem vettem észre a kommentet. A tűzhelyen sütöttem. :)

    VálaszTörlés