67. lépés: A semleges ételek napja

No, még ez is! – gondolhatja joggal minden kedves olvasó. :) Nem volt még elég ennyi szabály, jótanács, kiosztott ész, most még itt van ez is. A semleges ételek napja… 

Hmmm… Igen, eddig ilyen nem volt, ezt most találom ki fokozván az eddigieket. Most ugyanis hamvazószerda következik. Ez a keresztény hagyományban szigorú böjti nap. Ezzel a nappal kezdődik a húsvét előtti negyven napos nagyböjt. A néprajz tanúsága szerint ekkor egyes vidékeken hamuval súrolták ki a főzőedényeket, hogy még véletlenül sem maradjon zsír bennük. A katolikus templomokban pedig ilyenkor elégetik az előző évi szentelt barkát és ennek hamujával rajzol keresztet a pap az hívek homlokára az „Emlékezz, ember porból vagy, és porrá leszel!” mondat kíséretében a bűnbánat jeleként, a testi örömöket előtérbe helyező farsang után egy spirituálisabb időszak kezdetén.

No, de ez nem vallási blog – mondhatná joggal bárki. Valóban nem az. De annyit azért érdemes megjegyeznünk, hogy a vallási szabályok  az emberekért születtek. Istennek nincs szüksége ilyen szabályokra, az embernek annál inkább. Bizony nagy szükségünk van néhány pillanatnyilag nem túl kellemes, ám hosszabb távon hasznos dologra. Ilyen a mértékletesség gyakorlása, bizonyos önkorlátozó cselekedetek. Ezeket nem annyira könnyű megtartani, hiszen nem pillanatnyi és látványos a hasznunk belőlük, sokkal inkább az a szerepük, hogy megóvjanak bennünket bizonyos dolgoktól, például a függőségektől, a földhözragadtságtól, a testi-lelki elnehezedéstől. Fizikai edzés nélkül elrenyhül, elerőtlenedik a test. Az önfegyelem, az alkalmankénti önkorlátozás pedig lelki edzés, és így a nagyobb lelkierő generátora. A lelki erő - épp úgy mint a fizika - a jól létünk feltétele. 

Ezért én a holnapi húsnap helyett – a hamvazószerdára való tekintettel - javaslok egy semleges ételek napját. Már csak azért is, mert egy-egy ilyen nap többször is hasznos lehet. Az ételeink alapanyagai között a semleges zöldségeknek a legkevesebb a kalóriaértéke. És nem feltétlenül az fontos, hogy kalóriasűrűség egy-egy étkezésen belül legyen ideális, az a kívánatos, hogy kb. egy héten belül érje el a hasznos átlagot. Ha vannak alkalmak, amikor többet eszünk a kelleténél, másnap tarthatunk gyümölcsnapot, de ha már ehhez nincs kedvünk, hasonlóan hatékony lehet egy-egy ilyen nap, amikor az ennivalóinkat csak a semleges növények közül válogatjuk össze. Legyenek ezek friss saláták vagy akár főtt ételek. Lehetnek ezek igényesebbek, rafináltak, de lehet, hogy csak nagyon gyorsan tudunk valami egyszerűt keríteni az itthon lévőkből. 

Tehát húsnap helyett most: semleges ételek napja. (A nagyböjt további húsnapjain pedig tojásos és tejtermékes ételek kerülnek majd ide a blogba.)

Párolt kelkáposzta paprikás tarlórépával

Hozzávalók: 50 dkg kelkáposzta, 30 dkg tarlórépa, 2 fej vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, 1 kiskanál őrölt köménymag, 1 kiskanál őrölt piros paprika, 1 kávéskanál csípős paprikakrém, só, 2 evőkanál szezámmag, 1 evőkanál apróra vágott petrezselyemzöldje. 4 evőkanál olaj.

Elkészítése: A kelkáposztát vékony csíkokra vágjuk. 2 kanál olajat egy nagyobb edényben felmelegítünk, és belezúzzuk a fokhagymát, átforrósítjuk, majd hozzáadjuk a kelkáposztát is, majd fedő alatt párolni kezdjük. Apránként kevés vizet adunk hozzá, sóval, őrölt köménnyel ízesítjük, s addig főzzük, míg a vastagabb részek is megpuhulnak. Közben a hagymát apróra vágjuk, és a másik 2 evőkanál olajon párolni kezdjük. A tarlórépát meghámozzuk, kis kockákra vágjuk, és a hagymával pároljuk. Apránként – szükség szerint, hogy mindig egy kis leve legyen – vizet öntünk alá. Mikor megpuhult (gyorsan kész), hozzáadjuk a paprikakrémet és a paprikát. Még egyszer átforraljuk. A szezámmagot száraz serpenyőben egy-két perc alatt megpirítjuk.

Együtt tálalkuk a kelkáposztát a tarlórépával, megszórjuk pörkölt szezámaggal és petrezselyemmel.

A 67. lépésben megszületett a semleges ételek napja.Csak emlékeztetőül a semleges ételek:

Brokkoli, cékla, zsenge borsó, fokhagyma, gomba, hagymák, póréhagyma, káposzták, kelkáposzta, karalábé, karfiol, kínai kel, kelbimbó, mángold, padlizsán, paprika, paradicsom, paszternák, petrezselyem, retek, sárgarépa, sóska, spárga, spenót, tarlórépa,  tök,  uborka, zeller, zöldbab,

Vadon nőtt növények: csalán, gyermekláncfű, salátaboglárka, medvehagyma.

Olajos magvak (dió, mogyoró, mandula, mák, napraforgó, tökmag, szezámmag stb. stb.

Zsír, olaj, vaj

Fűszerek , fűszernövények és ízesítők

Gyógynövények

Tejföl és zsíros sajtok fűszermennyiségben! 

 

Holnap folytatjuk.

54. lépés: Édes kérdés

 

Ha iszom egy kávét, és azt mondom, nem kérek bele cukrot, általában az a következő mondat, hogy van-e vagy nincs éppen kéznél mesterséges édesítő. No, ezt aztán végképp nem kérek! Lehet, hogy furcsa, de én keserűn szeretem a kávét. Nem mondom, szeretem én a kávés tejszínhabot is (ha már arról van szó hogy kávé és tejszínhab, akkor inkább a kávés tejszínhabra, mint a tejszínhabos kávéra szavazok :) ), de ez más kérdés, más kategória, ez már nem kávé, ez már édesség kérdésköre. De ennek semmi köze a testsúlyomhoz se pró se kontra. Senki nem attól billen ki a normál testsúly tartományából, hogy megiszik naponta két kávét cukorral. Ha ez szükséges a komfortérzetéhez, akkor igya meg nyugodtan cukorral.

A cukorbetegek kivételével senkinek nem ajánlom az édesítőszert. Annak az embernek, akinek a szervezete képes lebontani a cukrot sokkal többet ártanak az édesítőszerek, mint amennyit használnak. Szent meggyőződésem, hogy ezek inkább hátráltatják a fogyást, mintsem segítenék. Miért is gondolom ezt?

Az édesítőszer hazudik. Az édes íz azt hazudja a szervezetnek, hogy cukor érkezik. (Az édes íz hatására a szervezet inzulint termel, hogy az érkező cukrot le tudja bontani.  De cukor nem érkezik, amit a termelt inzulin lebonthatna.  Akkor elkezdi a szervezet hiányolni a meg nem kapott cukrot, és hogy megkapja éhségérzetet generál. És akkor meg ott állunk az enni vagy nem enni örök dilemmájával. Bár az is lehet, hogy valahogy kezeli a szerveztünk ezt a visszás helyzetet, de hogy ez is egy plusz feladat neki, az biztos. És nyilván egy újabb olyan információ, hogy soha nem lehet tudni, mikor érkezik téves riasztás. Egy újabb bizonytalansági tényező, mely ellen védekezni kell, sőt egy újabb olyan idegen anyag a szervezetben, mely akár még a zsírképzést is beindíthatja, hiszen azt mondják, hogy a szervezetre veszélyes anyagokat a test zsírsejtekkel veszik körül. Tehát zsírt kell raktároznia akkor is, ha idegen anyagokat akar elszigetelni. (No, ez csak most jut eszembe, ezt közel sem biztos, hogy így van, de a logika szerint lehetséges, érdemes lenne ezen is elgondolkodni. )

Sokszor hallunk olyan fogyókúrás „jótanácsokat”, hogy így-úgy csapjuk be a szervezetünket. Nos, én ezt nagyon ellenzem. A hazugság, a becsapás, hosszú távon soha nem kifizetődő, éppen ellenkezőleg, nagyon veszélyes és mindenképpen veszteséges dolog. A szervezet mindig egyensúlyra, harmóniára, biztonságra (= a saját ritmusának megtartására) törekszik. Ha ebbe a rendszerbe csak úgy „gondolom szerint” belenyúlunk, újabb jó nagy feladatot adunk neki, hogy a jónak szánt butaságunkat korrigálja.

A szervezetünk fantasztikus, az értelmünkkel felfoghatatlanul bonyolult nagyszerű „gépezet”. Ebbe piszkálunk bele olykor mindenféle képes magazinokból és reklámokból ömlő „jótanácsokkal”. Ezekről persze rendre kiderül, hogy nagyon rossz tanácsok voltak. Hány „fantasztikus” szerről bizonyosodott már be, hogy rákkelő, hogy kiszámíthatatlan mellékhatásai vannak, hogy több kárt okoz, mint hasznot, hányat tiltottak már be, és még hányat fognak. 

Úgy gondolom, a legtöbb, amit tehetünk, hogy a lehető legtermészetesebb élelmiszereket fogyasztjuk, melyek a legkevesebb mesterséges anyagot tartalmaznak, melyek a legközelebb vannak ahhoz, ahogyan a természetben megtalálhatók. Mert amit a természet ad, és nem a laboratórium, azt a szervezetünk sokkal jobban tudja kezelni, mivel arra fel van készülve, arra van teremtve, hogy olyan dolgokkal éljen.

A hízás mindenképpen védekezés, a zsír a szervezet védelmi szerve. Védekezésre, védelemre annál kevesebb szükség van, minél kevesebb a veszély. Akármit is tartalmaznak a reklámok, könnyen elképzelhető, hogy a mesterséges anyagokat, még akkor is, ha tulajdonképpen nem károsak, csak azért veszélyként érzékelhet a szervezetünk, mert idegenek számára. (Egyébként ez korántsem  csak műcukorra igaz, a modern élelmiszeriparban a termékek óriási százaléka vegyészeti laboratóriumokban előállított anyagok eredménye, és itt nem csupán a különböző aromákra kell gondolni.)

Mindezeket figyelembe véve azt mondhatom, hogy ha nem tudunk lemondani az édes ízről, és miért is kellene lemondanunk róla a mértékletesség elve mellett, akkor nyugodtan használjunk cukrot, de ha szeretjük, én inkább mézet ajánlom. A méz nagyon egészséges és természetes édesítő, sok olyan anyagot tartalmaz az édes íz mellett, melyre a szervezetünknek nagy szüksége van. Ám, ha valaki nem szereti a mézet, ne büntesse magát azzal, hogy ezt eszi cukor helyett. A nyugodtan és örömmel elfogyasztott napi néhány deka cukor nem akadályoz meg az ideális testsúly elérésében.Viszont, ha becsapjuk a szervezetünket, és sok mesterséges élelmiszert eszünk, akkor már sokkal nehezebben érjük tudunk megszabadulni a felesleges kilóktól.

Húsnapra:

Télirépás pikáns aprópecsenye 

Hozzávalók: 1 kg sertéstarja, 1 kg tarlórépa, 0,5 kg cékla, 1 evőkanál zsír, 2 kávéskanál só, 1 kiskanál bors, 5 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál citromlé, 1 kiskanál csípős paprikakrém, a tálaláshoz 1 kis ág rozmaring, citromkarika. 

Elkészítése: A húst falatnyi kockákra vágjuk, sózzuk, borsozzuk, felforrósítjuk a zsírt, belezúzunk 1 gerezd fokhagymát, és beletesszük a húskockákat. Állandó kevergetés közben addig sütjük, míg a húskockák pirulni kezdenek. Ekkor hozzáadunk egy kis vizet, lefedjük és a víz rendszeres pótlásával puhára sütjük, majd zsírjára pirítjuk. Közben a tartórépát és a céklát meghámozzuk, és kis kockákra vágjuk. Ha a hús elkészült kiszedjük a zsírból és félretesszük. A zsírban pedig kisütjük a tarlórépakockákat majd a céklát úgy, mintha sült krumplit sütnék.  Mikor egy-egy adag elkészült, alaposan lecsepegtetjük, leitatjuk róla a zsírt, és ezt is tálba tesszük, zúzott fokhagymával, citromlével, csípős paprikakrémmel, szükség esetén sóval ízesítjük, jól elkeverjük. A húskockákat is hozzákeverjük, és újból jól átforrósítjuk. Citromkarikával és pár rozmaringlevéllel találhatjuk.

Megjegyzés: A tarlórépának kissé kesernyés az íze, ezért csak azoknak ajánlom, akik ezt az ízt kedvelik.

Az 54. lépésben arról esett szó, hogy az édesítőszer hazudik, és megterheli a szervezetet, ezért a mesterséges édesítők helyett sokkal hasznosabb, ha cukrot eszünk mértékkel, de a leghasznosabb, ha mézzel édesítjük, az ételeinket.

Holnap folytatjuk.

52. lépés:Minél előbb, annál jobb

 

Ahhoz, hogy jó döntéseket tudjunk hozni, azt érdemes szem előtt tartanunk, hogy mit is akarunk tulajdonképpen. Az én szándékom szerint ennek a blognak a célja, hogy az egész-ség felé haladjunk. Azért figyelünk az ételtársításra, mert ezzel könnyítjük a szervezetünk munkáját, mert ha nem eszünk össze mindent egyszerre, akkor könnyebb az emésztés, kisebb feladatot kap a szervezetünk ezen a téren, és így több energiája jut másra. A négynapos ciklusoknak meg az az értelme, hogy ezzel a módszerrel kalória- és tápanyagszámlálgatás nélkül, természetes módon tudjuk kiegyensúlyozottá tenni a táplálkozásunkat.

A szervezetünknek mindenféle tápanyagra szüksége van. Fehérjékre, szénhidrátra, cukrokra, zsírokra, vitaminokra, ásványi anyagokra egyaránt. De mindezeket nem egy étkezésen belül igényli, hanem négy-öt nap az ideális időtartam arra, hogy mindent megkapjon, amire szüksége van. S ha mindez rendszerességgel párosul, akkor még egy tudattalan biztonságot is adunk magunknak. Semmiből nem alakul ki hiány a testünkben, semmi miatt nem kényszerülünk éhezésre. Tehát a testi éhséget ezzel a rendszeres és változatos táplálkozással kizárjuk. 

Persze, éhesnek érezzük magunkat néha, sőt még a farkaséhség is ránk törhet, de már tudjuk, hogy azt az éhséget valójában nem az étel fogja megszüntetni. Átmenetig enyhíti ugyan valami ennivaló is a pszichés éhséget, de nem azzal, hogy fehérjét, szénhidrátot vagy bármi hasonlót vennék magunkhoz, hanem maga az evés cselekedete nyugtat meg, lazít el, ad rá módot, hogy egy lélegzetvételnyi szünethez jussunk a megfeszített tempóban, a feszültségben, s így nagyobb erőbedobással, lazábban folytathassuk. 

De ezzel együtt azt is tudjuk már, hogy ez álmegoldás, pótszer, fájdalomcsillapító csupán. És fájdalomcsillapítón élni nem bölcs dolog. A fájdalomcsillapító nem megszüntetni, csupán elfedi a bajt. Most az a durva példa jutott eszembe, hogy a történelmi pletyka szerint a napkirály udvarában az illatszereket a mosdatlanság következményének elnyomására használták. A pszichés éhségre evéssel reagálni olyan, mint amikor illatszerekkel akarjuk elnyomni a bűzt. Ha ez csak egyszer-egyszer történne meg, nem lenne ebből semmi baj, de ha ez rendszeres, és még kicsit sem enyhítjük az igazi okot, akkor egyre több és több „elfedő anyagra” egyre több „illatszerre” lesz szükségünk ahhoz, hogy a helyzetet kezeljük.

De ha csak úgy megfosztjuk magunkat az „illatszertől”, a „fájdalomcsillapítótól”, akkor nehéz helyzetbe kerülünk. Arra bíztatok mindenkit, és azért beszélünk itt már ennyi napja mindenféléről, hogy igyekezzünk a gondot jelentő területeket egyre tisztábbra mosni, mert az „elfedő anyagoktól” (a hangulatbefolyásoló evéstől) csak úgy tudunk tartósan megszabadulni, ha azt az okot szüntetjük meg, ami miatt ez a szokásunk kialakult. 

Minden ember más. Ezért egyenrecept sincs. Hihetetlen végletek között mozoghat, hogy miért szokik rá valaki a hangulatbefolyásoló evésre. Lehet egyszerűen az az oka, hogy szeret enni, és nem gondolja, hogy egy kis mértékletesség, egy kis önmegtartóztatás hasznos lenne. Gondoljunk csak a finom borokra. Finom borokat inni, jó, és helyénvaló dolog. Ha valaki nagyon szeretni azt az ízt, amit a bor ad, az rendben is van. Csakhogy az ízek mellé hangulatbefolyásolás is társul. Ha egy idő után már nem az ízért, hanem a hangulat befolyásolásáért nyúl valaki (rendszeresen!) a pohár után, ott már érdemes megállni, és még akkor változtatni, amikor még nincs nagy baj. Mert ha az elején nem vesszük észre, hogy már kényszeresen kezdünk hangulatbefolyásoló dolgokkal élni, akkor egy idő után már fontosabb szempont lesz a bor hangulatbefolyásoló hatása, mint az íze, és így lehet eljutni a jó boroktól a kannás borig, sőt a Diana sósborszeszig. Mindegy lesz már hogy mi, csak hasson. S ha meg idáig jutottunk akár az ivással, akár az evéssel, igen komoly feladtat a megoldás.

Amikor ezeket a sorokat olvassuk, gondoljunk arra, ahogy lehet olyan közöttünk, aki még csupán abban a fázisban van, hogy szereti az ízeket, szeret enni, és nem figyel eléggé az önfegyelemre. Ő még nincs bajban, de rá is veszély leselkedik. De lehet olyan olvasó is, aki már a „Diana sósborszeszes” szakaszba ért. Érdemes őszintén magunkba néznünk, és elhelyezni magunkat a skálán.

Akkor tudjuk az itt leírtakat a legnagyobb eredménnyel a magunk javára fordítani, ha látjuk a dolgokat magasabb összefüggésben. Ha ismerjük a tervrajzolt. A cél az egész-ségünk. Mindenki maga tudja felfedezni, hogy hol áll ebben a kérdésben, és annyit és azt hasznosítani a maga javára a leírtakból, ami az adott helyzetben az egészségét támogatja. 

Tésztanapra

Hagymás kiscsigák tarlórépa-salátával 

Hozzávalók:

A tésztához: 60 dkg liszt, 1 csomag instant élesztő, 3 dl langyos víz, 1 evőkanál olaj, 1 evőkanál cukor, 1 kiskanál só.

A töltelékhez: 3 fej vöröshagyma, kb. 30 dkg póréhagyma 1 kanál olaj, só

A salátához: 50 dkg tarlórépa, 1 kanál olaj, 1 kiskanál só, fél citrom leve, 1 marék durvára vágott dió.

 Elkészítése: A liszthez hozzákeverjük a élesztőt, a sót és a cukrot, az olajat majd a langyos vizet. Összedolgozzuk a tésztát, és 45-50 percre meleg helye félretesszük pihenni.

A hagymákat összevágjuk, kevés sóval, megpároljuk az olajon. A tésztát téglalap alakúra, vékonyra kinyújtjuk, s ráterítjük a dinsztelt hagymát, majd feltekerjük, mint a bejglit. Felszeleteljük ujjnyi vastag szeletekre, és sütőpapírral kibélelt vagy kikent tepsibe tesszük, s előmelegített forró sütőben kisütjük.

A tarlórépát meghámozzuk, vékony szeletekre majd vékony csíkokra vágjuk. Megsózzuk, ráöntjük az olajat és a citromlevet, jól elkeverjük, majd megszórjuk durvára vágott dióval.

Az 52. lépésben egy kis önvizsgálatra hívtalak benneteket. Érdemes őszintén szembenéznünk azzal a ténnyel, hogy mennyire használjuk az evést hangulatbefolyásolásra. És érdemes ötleteket keresni, hogy mivel tudnánk ezt a szokásunkat helyettesíteni.

Holnap folytatjuk.