76. lépés: Az evésidők mindenekelőtt

Lassan hat éve lesz, hogy megismerkedtem az evésidő fogalmával. Ez a tény változtatta meg az életemet. Nagy szavaknak tűnhetnek ezek, de kár lenne árnyaltabban fogalmazni. Hiszen ez a gyakorlat irányította a figyelmemet az evéssel kapcsolatos szokásaimra, ez segített meglátni, hogy mit teszek olyan rosszul, ami azt a rossz eredményt hozta. És ez a szokás óv meg a mai napig attól, hogy a régi hibámba essek. Kár lenne azt gondolni, hogy valami különleges adottságom van, ami hozzásegített a változáshoz. Mondhatjuk azt is, hogy szerencsém volt. De ez a szerencse abban áll, hogy ezt az evésidőkkel kapcsolatos tanácsot kaptam, és komolyan is vettem. 

És az elmúlt hat évben számtalan olyan késztetésben, kísértésben volt részem, hogy elhagyjam ezt a szokást, hiszen sokszor kellemetlennek és kényelmetlennek, betarthatatlannak érezzük a z akármennyire hasznos korlátokat is. És többször elő is fordult – hála Istennek csak igazán rövid szakaszokra – hogy eltértem ettől a szokástól. De mihelyt feladtam ezt a rendet kezdtem visszasüllyedni a régi rossz szokásaim közé. 

Vannak azonban olyan dolgok, melyeket mérlegelés nélkül megeszünk a normális életünk érdekében Pl. a környezetünk és önmagunk megfelelő rendezettségi szinten tartása és az, hogy az egészségünkre legalább az alapvető dolgokban figyeljünk. Ha ezek közé soroljuk az evésidőket, épp oly természetessé válnak, mint a pl. rendszeres tisztálkodás.  Fontos ez, mert aki hosszabb ideig élt úgy, hogy voltak tudattalan hangulatbefolyásoló evései, annak nem érdemes megkockáztatni, hogy visszaessen ebbe a hibába. A tudattalan evések megakadályozására én nem ismerek egyéb betartható módszert, mint a tudatosan megélt evésidők szokását. Nehéz ezt kimondani, hogy ez ennyire komolyan veendő. Nyilván éppen annyira nehéz, mint az alkoholistának megélni azt, hogy ahhoz, hogy tiszta tudjon maradni, nem szabad innia. Lehet ezt a dolgot szépítgetni, kozmetikázni, de nem érdemes. 

 A hangulatbefolyásoló evés éppen úgy a függőségek térfele, mint a dohányzás vagy az alkoholizmus. És ezzel a szokással sincs nagy baj az elején, éppen úgy, ahogy nem nagy baj az, ha valaki olykor-olykor rágyújt, vagy felönt a garatra. Az elején nincs még baj, csak nincs éles határ az „eleje” és a „már nem is olyan ártatlan dolog ez” szakasz között. Vannak kocabagósok, akik nem rabjai még a nikotinnak, de igazából nem lehet tudni, hogy hol a határ. És vannak nagyivók, akik még nem alkoholisták, de ott van mellettük a veszély, hogy akkor sem fogják magukat függőnek  tartani, amikor már átlépik a függőség határát. 

Összetett ez a kérdés, mert egyrészt kell egy kapaszkodó, ami megóv attól, hogy a rossz szokás elsodorjon (jelen esetben ezt a szerepet tölti be az evésidők szokása), másrész jó, ha törekszünk arra, hogy megoldjuk azokat a helyzeteteket, melyekben hangulatjavításhoz akarnánk folyamodni. Természetesen, ha annyira harmonikus lenne az életünk, akkor eszünkbe sem jutna, hogy külső megoldásokkal (eszegetés, iszogatás, rágyújtás stb.) javítsunk a hangulatunkon. Erre az optimális helyzetre mindenképpen törekednünk kell, még akkor is, ha tudjuk, hogy ilyen fokú harmónia csak a Mennyországban létezik. Tehát itt a földi létben jó, ha vannak hétköznapi kapaszkodóink. Aki arra hajlamos, hogy más megoldás helyett a tudattalan evesekkel lazítson, azoknak az embereknek az általam ismert legjobb megoldás az evésidők szokása. 

Az elmúlt hat év tapasztalatai alapján azt szűrtem le magamnak, hogy a legzűrösebb időben is érdemes ragaszkodni az evésidőkhöz. Ez betartható dolog. Ha magához az időponthoz talán nem is tudunk minden nap ragaszkodni, de ahhoz, hogy legyen evésidőnk, és három legyen, és akkor rendesen együnk, ezt még a legzűrösebb időben is érdemes betartani. Hiszen a kocsit is tankolni és szervizelni kell akkor is, ha iszonyatos hajtásban és rohanásban vagyunk,  ezer felé szakadunk.  Sőt talán éppen ezért még inkább meg kell ezt tennünk, mert ha nincs megfelelő karbantartás, kidől alólunk a járgány, aztán ott vagyunk, ahol a part szakad.

Gyors és egyszerű zöldségnapra

Puliszka hagymás mártásokkal 

Hozzávalók:

A puliszkához: 2 dl kukoricadara, 8 dl víz, só,

A paprikás hagymamártáshoz: 1 kiskanál vaj, 1 nagy fej hagyma, 1 kiskanál őrölt pirospaprika, 1 kiskanál csípős paprikakrém, 2 dl víz.

A fokhagymás mártáshoz: 1 kiskanál vaj, 3 gerezd fokhagyma, 1 kiskanál liszt, 2 evőkanál tejföl, 4 evőkanál víz, 2 evőkanál apróra vágott petrezselyemzöldje.

Elkészítése:

A vizet felforraljuk egy kiskanál sóval, és állandó keverés mellett beleengedjük a kukoricadarát, és besűrűsödésig főzzük.

A hagymát apróra vágjuk, a 1 kiskanál vajon megdinszteljük egy kis sóval, megszórjuk pirospaprikával, felengedjük vízzel. Pépesre főzzük, csípős paprikakrémmel dúsítjuk.

Egy másik edényben egy újabb kiskanál vajon megfuttatjuk a összezúzott fokhagymát, meghintjük a liszttel,. felengedjük a tejföllel és a vízzel. Összeforraljuk. Találáskor belekeverjük az apróra vágott petrezselyemzöldjét.

A puliszkát a mártásokkal tálaljuk. 

A 76. lépésben az evésidőkről esett szó ismét. Arról, hogy tapasztalataim szerint ez a szokás alapvető feltétele, hogy megoldást találjunk a túlsúlyproblémánkra.

Holnap folytatjuk.

75. lépés: Víz, víz, víz

 

Volt olyan időszak az elmúlt évtizedekben, amikor annyira nem volt divat vizet inni, hogy elkerekedett szemekkel találkozhatott, aki ezt a módszert választotta a szomja oltására. És sajnos az iskolában mostanában is azt látom, hogy a gyerekek a rengeteg műanyag löttyöt isznak. 

 

Mi bajom ezekkel? Hát, reggelig sorolhatnám. De ott kezdődik a dolog, hogy mű… Az egészséget pedig a természetes, tiszta  dolgok támogatják. Azok, amik nem jelentenek felesleges feladatot a  testnek és a pszichének.  Rengeteg felesleges kalória van bennük, és az intenzív ízek, a folyamatos iszogatás mind-mind egyfajta függőség kialakulásának veszélyét rejti magában. Arról nem is beszélve, hogy ha nagyon hozzászokunk az agresszív ízekhez, akkor a visszafogottabb, enyhébb, árnyaltabb ízeket már nem is vesszük észre. Ugyanúgy, ahogy az állandó zajban élők megfosztják magukat a finom hangok érzékelésének lehetőségétől, vagy aki belenéz az erős fénybe, jó ideig nem lát semmit, így járhat az is, aki folyamatosan intenzív ízű löttyöket iszik, nem fog érezni finom „halvány” ízeket. És ez is veszteség. 

Kampányolok a víz mellett. Méghozzá a megfelelő mennyiségű tiszta víz mellett. Szerintem hasznos, ha ebből a szempontból is figyelünk magunkra. Hogy is állunk ezzel a dologgal? Iszunk eleget? Mennyi folyadékot fogyasztunk naponta? No, és miket iszunk? Megfigyeltük már, hogy a szomjúság néha éhségérzetként jelentkezik? Ezért van, hogy ha úgy érezzük, megéheztünk, érdemes egy pohár tiszta vizet innunk.

Hús nélküli húsnapra

Böjti rántotta gombával és tyúkhúrral

Hozzávalók: 1 fej nagyon apróra vágott vöröshagyma, 2 tojás, 3 kiskanál vaj, 15 dkg csiperke, 1 marék (kb. 15 dkg tyúkhúr) 2 gerezd foghagyma, 1 evőkanálnyi reszelt sajt, só.

Elkészítése: A tyúkhúrt átválogatjuk, a vastagabb szárrészeket és a kevésbé szép leveleket kidobjuk, a szép zöld leveles szárvégeket összevágjuk, mint a petrezselyemzöldjét. A gombát folyóvízben gyorsan lemossuk, majd szárazara töröljük, hosszában felszeleteljük. 1 kiskanál vajon megpirítjuk, megsózzuk és félretesszük. Újabb kiskanál vajat olvasztunk, belezúzzuk a foghagymát, és a pár percig pároljuk rajta a tyúkhúrt, majd ezt is egy kicsit megsózzuk. A harmadik kiskanál vajon az apróra vágott hagymát pároljuk meg egy csipet sóval. Ráütjük a tojást, és összekeverjük sülés közben. Figyeljünk a tojás állagára, ne szárítjuk ki.

Együtt tálaljuk a gombát, a zöldet és a tojást.

 

A 78. lépésben az ivóvízről, az ivóvízhez, a víziváshoz való viszonyunkat érdemes átgondolni, és akár fel is jegyezhetjük, hogy mennyi tiszta vizet iszunk naponta. és a ha nem eleget, akkor változtassunk ezen a dolgon.

Holnap folytatjuk.

74. lépés: ” … játszani is engedd…”

 Ez a József Attila mondattöredék járt az eszemben ma. Nyilván jót tett nekem ez a pár nap pihenő, meg ez a szép tavaszi ragyogás, a friss levegő, a nyiladozni kezdő kert. Aztán a játékos kedvem és a mai nap ihlette a patrióta gyümölcsnapi ajánlatomat is. :) Úgy egyébként a színek sok lehetőséget adnak a játékra, és fel is vidíthatnak. 

Mindig arról beszélek, hogy vegyük komolyan magunkat. De nincs itt ellentmondás, sőt, talán az is fokmérője az ebben való sikerünknek, hogy mennyire merünk játszani, nevetni. Hogy itt komolyan írok az csak azért van, mert lazán és viccesen írni nagy tudomány. S lehet, hogy éppen ez a terület, amelyen még sokat kell fejlődnöm. (Nem tudok úgy írni, na, ez van.) Pedig igazán nem tesz jót, ha savanyú és fontoskodó képpel járkálunk állandóan. 

A vidámság is valamilyen szinten döntés kérdése. De elhatározásé mindenképpen. Az etióp gyerekek nem kapnak több vacsorát, ha mi nem hagyjuk a tányéron az utolsó néhány falatot (Ugye hallottuk már a mondást, hogy „te nem eszed meg az eléd tett ételt, az etióp gyerekek meg éheznek!”?). És senki élete nem lesz attól könnyebb, ha folyamatosan felsős homlokkal járkálunk a világban.

Gyümölcsnapra pedig 

Patrióta gyümölcskrém 

Hirtelen ötletből adódott, ezért csak az itthon lévőkből gazdálkodhattam. Így nem lett az igazi, mert fagyaszott meggyet kellett használnom, de az igazi a vérnarancs vagy a piros grapefruit lett volna. De azért nem tudtam kihagyni, ha már egyszer eszembe jutott. :) 

A zöld kivi banánnal, a fehér fehér grapefruit és banán, a piros pedig meggy. 

A 74. lépésben jó lett volna valami vidám és játékos dolgot írnom. De ennyi telt tőlem ma. Egy időben volt olyan ötletem, hogy gyűjtsék vicceket túlsúly témában, de nem jártam sok sikerrel. Lehet, hogy nem olyan vicces ez a téma? De azt hiszem, hogy semmivel sem komolyabb, mint bármi más. Csak valahogy túlgörcsöljük, talán… 

Holnap folytatjuk.

73. lépés: Az önérdek-érvényesítés

Fogalmam sincs, hogy mennyire általános, de sokszor láttam már erre példát a túlevők körében, és én magam is élő példája vagyok annak a magatartásnak, amit talán leginkább az önérdekek háttérbe szorításával lehetne kifejezni. Ez azért kényes téma, mert az önérdek-érvényesítés könnyen összekeveredhet az önzéssel. Pedig nyilván nem ugyanaz a kettő. Önzés akkor, ha többet akarok, mint amennyi az enyém, bármiből. Az önérdek-érvényesítés pedig, amikor megvédem magamnak, ami az enyém, azt, ami szükséges az én jó „működésemhez”. Úgy gondolom, hogy az emberi kapcsolatokban legyen az munkahely vagy család, érdemes megtalálni az igazságos teherviselést. Különböző mentalitásúak az emberek ebből a szempontból is. Vannak sokan, akik nagyon egészségesen meg tudják húzni a határt, ahol már nem vállalnak több terhet. Sajnos én hajlamos vagyok arra, hogy az ésszerűn túl is adjak az erőmből. És ez egyáltalán nem jó, mert egy ideig nem is tűnik fel, csak akkor, amikor már teljesen elfogynak a tartalékaim, és ilyenkor szokott rám törni a fáradságevés. Ha meg hosszabb ideig tart a jelentős túlterheltség, akkor valami betegség kényszerít rá, hogy végre kipihenjem magam. Kellő fokú önérdek-érvényesítés mellett nem lenne ilyen – úgy gondolom. 

Nem tudom, hogy működik ez. Tudjuk józanésszel, hogy mi lesz a dolog vége, mégis megyünk a lendülettel századszor a rossz úton.

Egy jó ideje figyelem az embereket ebből a szempontból. Lehet, hogy megint csak tévedek, de mintha azt láttam volna, hogy az általam I- típusúnak nevezett emberek között több olyant láttam, aki jobban képviselte a saját maga érdekeit. És O típusnak nevezettek között többet láttam abból a fajtából, aki ésszerűtlenül hagyja magát kimeríteni. 

Azt gondolom, hogy itt is az arányokon múlik minden. Az önfeladás semmiképpen nem egészséges dolog, hiszen ez a világ úgy a jó, ha mindenki a helyén van benne. És az a meggyőződésem, hogy mindenkinek megvan a szükséges helye ebben a világban. Méghozzá úgy van meg, hogy nem valaki mástól kell elvenni, hanem mindenkinek jut elegendő hely, idő és élelem, nyugalom és biztonság. Ennek csak akkor lehet híja, ha valaki kevesli a magáét és agresszív módon elorozza, ami már a másik emberé lenne a világ imént felsorolt javaiból. 

Nektek milyen tapasztalataitok vannak erről? Ki hogy áll az önérdek-érvényesítéssel? Mikor önzés valami, és mikor ésszerűség?

Tésztanapra

Még karácsonykor, amikor itt volt a mákosguba készítésének ideje, akkor találtam ezt a receptet Limaránál. 

Úgy jártam vele, hogy az első adag mindenféle mák és „gubásítás” :) nélkül elfogyott. Így arra a következtetésre jutottam, hogy akkor is érdemes ezt a receptet megsütni, ha nem mákosgubát, hanem csak egy jó keltet akarunk sütni például tésztanapra. Egy kis vajjal, és bármilyen aktuális salátával vagy savanyúsággal kiváló. Annyit változtattam raja, hogy nem 10 hanem 8 részre osztottam a tésztát. Ennek az az oka, hogy mindig így osztom el a kelt tésztát: félbe, majd megint félbe osztom. Így nem tíz, hanem nyolc részre lehet osztani. :)

Gubakifli Limarától nemcsak mákosgubának

Hozzávalók: 60 dkg liszt, 1 tk. só, 7 dkg puha vaj 1 ek. cukor, 2 dl tej, 1,5 dl víz, 2 dkg friss élesztő.

 

Elkészítés: A tejet meglangyosítjuk, beletesszük a cukrot, és belemorzsoljuk az élesztőt. A lisztet átszitáljuk, egy tálba mérjük, a sót körbe az edény széléhez szórjuk a lisztre, a liszt közepébe mélyedést készítünk, ide tesszük a tejben felfutott élesztőt, a vizet és a puha vajat. 

Összedolgozzuk az alapanyagokat és rugalmas, nem túl kemény tésztát dagasztunk belőle. Kb. egy órát pihentetjük meleg helyen, hagyjuk kelni. A megkelt tésztát enyhén lisztezett felületre borítjuk, majd nyolc egyenlő részre osztjuk. (Elfelezzük a tésztát, majd a feleket és a negyedeket is megfelezzük.) Téglalapformára nyomkodjuk, és mint a bejglit feltekerjük úgy, hogy minden tekerés után lenyomjuk. 

Olyan hosszúra sodorjuk, amilyen hosszú a tepsink. Sütőpapírral bélelt tepsin újrakelesztjük, kb 30-40 perc alatt. Vízzel alaposan lepermetezzük, majd 190 fokra előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt készre sütjük. Rácsra tesszük hűlni.

 

És még valami

A tyúkhúr

Nagyon szép tyúkhúr nőtt a kertben. Több helyen olvastam már, hogy milyen jó dolog is ez. Hát ma úgy gondoltam, megkóstolom. Csináltam belőle salátát mustáros öntettel, illetve pároltam vajon foghagymával. Ez utóbbi egész jó volt. A saláta viszont felejthető. Bár valamivel együtt és nemcsak a tyúkhúr magában szerintem még elmegy.

Tyúkhúrral kapcsolatos információ…? Valakinek…?

Holnap folytatjuk.

72. lépés: Ami tőlünk telik

Annyi mindent összebeszéltünk már itt január óta, hogy nem csodálnám, ha valaki reménytelennek nyilvánítaná, hogy mindarra figyeljen, amiről eddig itt szó esett. Valóban, teljesen képtelenség ennyi mindent szem előtt tartani a rohanó hétköznapokban.

A jó hír azonban az, hogy nincs is arra szükség, hogy ezeket mind észben tartsuk. Olyan ez, mint egy labirintus. Ha benne vagyunk, könnyen elkeveredünk benne, de ha felülnézetből nézzük, akkor sokkal egyszerűbb a dolog. 

Azt hiszem, az éppen elég, ha elhatározzuk, hogy igyekszünk a legjobban csinálni a dolgainkat. Ha megvan a jószándék, az elhatározás, ha megvan a cél... No, itt most egy pillanatra megállt a kezem az írásban. Itt annál a mondatnál, hogy megvan a cél. Mert én most itt nem centikre és kilókra gondoltam. Mert szerintem az nem is cél. A cél nem lehet kisebb, mint az emberi méltóságunk szolgálata a tőlünk telhető mértékben. A centik és a kilók maximum ennek eszközei lehetnek.

No, de ezek már megint nagy szavak. Igen, nagy szavak, de csak ilyen „magas lóról”, csak ilyen emelkedett stílusban látjuk a labirintust felülnézetben. Mert sokszor nehéz helyzetben vagyunk. Válaszút előtt állunk. Mi segít dönteni? Mikor teszünk meg valamit és mikor hagyjuk el? Ami nem visz előrébb, az hátráltat. Előrébb? Hova előrébb? Oda, ahol jobb lenni. Ahol megvan az emberi méltóság, a harmónia, az áramlat. Mikor tegyünk vagy ne tegyünk valamit? Ha közelebb visz, tegyük, ha eltávolít, hagyjuk. 

Ami még életszerűtlen a fenti eszmefuttatásban,az, hogy a rohanó világban mikor tudunk mérlegelni egy zűrös nap még zűrösebb órájában? Én ezekben az esetekben tartom nagyon nagy segítségnek a magunk alkotta szabályokat. Mert ha vannak arra alkalmas időben szabályaink, akkor a zűrös helyzetekben annyi a dolgunk, hogy tartsuk magunkat hozzájuk. Éppen a zűrös helyzetekre jó ezek az útmutatók. De ezek csak akkor működnek, ha sajátjainknak érezzük őket. Ha mi döntjük el az arra alkalmas helyzetben, hogy tartjuk magunkat hozzájuk.

Zöldségnapra

Tegnap az edíva közepéből salátát csináltam. Keresgéltem mindenfelé, hogy mit is lehetne tenni a külső zöldebb levelekkel, de nem sok bíztatót találtam. Az kiderült, hogy keserűek ezek a levelek. De ez engem nem zavar, mert szeretem a keserűt. Így elhatároztam, hogy egy életem, egy halálom, ezt az ételt megcsinálom. 

Endíviás rizs pirított gombával

Hozzávalók: 1 kiskanál olaj, 1 bögre rizs, 2 bögre forrásban lévő víz, só, 50 dkg endívialevél, 25 dkg csiperke gomba, 5 dkg vaj, 4 gerezd fokhagyma, 1 kiskanál cukor, 2 kiskanál csípős paprikakrém, fél citrom, 1 evőkanál apróra vágott petrezselyemzöldje.

Elkészítése: A rizst az olajon megforrósítjuk, sózzuk, és forrásban lévő vízzel felöntjük, födő alatt, lassú tűzön a rizst puhára pároljuk.

Az endívialeveleket összevágjuk, a vaj felét felolvasztjuk, belezúzzuk a foghagymát, és beletesszük az endíviát, hogy párolódjon. Egy kicsit félrehúzzuk a növényt az edény egyik oldalában, a szabadon maradt helyen barnulásig olvasztjuk a cukrot, majd összekeverjük a zöldséggel. Egy kis víz hozzáadásával pároljuk tovább, hozzáadjuk a citrom levét, majd az apróra vágott húsát is. A paprikakrémmel ízesítjük, szükség esetén sózzuk is.

A gombát folyóvízben leöblítjük, szárazra töröljük, hosszában felszeleteljük. A maradék vajat felforrósítjuk, és megpirítjuk benne a gombát. Sózzuk, megszórjuk vágott petrezselyemmel. A rizst a párolt endíviával és a pirított gombával együtt tálaljuk. Tejfölös fejessaláta finom hozzá.

A 72. lépésben arról esett szó, hogy a labirintust felülnézetből át lehet látni. A bonyolult élethelyzetek felülnézete az emberi méltóság és a jobblét lehet. Amikor meg „leszállunk a földre”, akkor a felülnézetből megalkotott szabályaink segítenek tájékozódni. És ha megtettük, ami tőlünk telik, elégedjünk meg azzal, ameddig jutottunk, hiszen többet úgysem tehetünk, mint amennyi tőlünk telik. 

Holnap folytatjuk.