Oldalak

2011. január 30., vasárnap

Harmincadik lépés: Ha nem jó a térkép, eltévedünk, érdemes hát átrajzolni


Könnyen belátható, hogy a körülöttünk lévő világot – a tengernyi információval, összefüggéssel – nem vagyunk képesek egészében felfogni, átlátni. Hogy mégis valahogy eligazodjunk, „térképet rajzolunk magunknak” a valóságról, és ennek alapján tájékozódunk. Hogy mit rajzolunk bele ebbe a térképbe, rengeteg dologtól függ. Leginkább attól, hogy gyermekkorunkban milyen értékrendet tettünk magunkévá, milyen elvárásoknak szerettünk volna megfelelni. A gyerekkori elvárásokat – tudat alatt – egész életünkben magunkkal hordjuk. Van valami belénk ivódott kényszer, hogy megfeleljünk, például, a szüleinknek. Ezt sokszor magunk előtt is tagadjuk, hiszen ahhoz, hogy igazán felnőttnek érezzük magunkat, az kell, hogy saját elvárásaink szerint legyünk képesek élni. De mégis egész életünkben azzal küzdünk, hogy másoknak megfeleljünk. Pedig ez teljesen reménytelen küzdelem… De ezenkívül is számtalan dolog befolyásolja, hogy mit veszünk észre a világból, s mit „rajzolunk bele a térképünkbe”. Nagy szerepe van itt a beállítódásunknak is (annak, hogy jóra vagy rosszra várva szemléljük a dolgokat), a kulturális hátterünknek, az érdeklődési körünknek, a barátaink, ismerőseink véleményének, elvárásainak, és jobb esetben saját céljainknak, értékeinknek, elvárásainknak.
Azok az emberek tudnak magukon segíteni, akik képesek arra, hogy „átrajzolják a térképüket”. Azaz indokolt esetben meg tudják változtatni a véleményüket a dolgokról. Ez nem könnyű. Többek között az teszi nehézzé, hogy sokan nem látnak különbséget a köpönyegforgatás és az indokolt véleményváltoztatás között. Pedig a kettő ég és föld! A köpönyegforgató embernek valójában nem ismerhetjük a véleményét, mert azt nem árulja el, de lehet, hogy nincs is neki konkrét dolgokról kialakított nézete. Az ilyen ember alapvető tulajdonsága: úgy akar előnyöket szerezni, hogy mindig olyan véleményt hangoztat, amelyik őt kedvezőbb helyzetbe hozza. De tulajdonképpen nem rajzolja át a térképét soha, mert amiről véleményt mond éppen, az neki nem fontos. A fontos számára az, hogy a kimondott – véleménynek tűnő – szövege számára nyereséget hozzon. Ezzel szemben a valódi véleményváltoztatás oka az lehet, hogy olyan újabb dolgok jutnak tudomásunkra, melyek ismeretében új hozzáállást kell kialakítanunk, új döntést kell hoznunk. Vannak gyakorlati dolgok, melyekben ezt ésszerűen belátjuk; bosszankodunk ugyan, de – mivel nincs választásunk – új döntést hozunk. Ha például törölnek egy járatot, mellyel utazni szerettünk volna, átszervezzük az utunkat, hiszen nem is tehetünk mást. Hiába gyártunk elméleteket, az a járat nem indul, és kész! De azokban az esetekben, ahol nincs ilyen kényszer véleményünk megváltoztatására, „csak” a józan ész, már sokkal nehezebben változtatunk. Ha sok éven keresztül volt egy szokásunk, amiről kiderült, hogy rosszat hoz számunkra, hajlamosak vagyunk inkább azt megkísérelni, hogy a környezetünket megváltoztassuk – teljesen reménytelenül –, mint hogy mi magunk változzunk. 

Zöldségnapra: 


Kelkáposzta-főzelék

Hozzávalók: 1 kg kelkáposzta, 4 db közepes krumpli (szétfövős), 5 dkg vaj, 4 gerezd fokhagyma, só, őrölt kömény.3 evőkanál tejföl a tálaláshoz.
Elkészítése: A kelkáposzta nem szép leveleit leválasztjuk, a ha fásnak látjuk a torzsát vagy az egyes levélereket, akkor azt kivágjuk, a káposzta többi részét ujjnyi csíkokra vágjuk. : A krumplit meghámozzuk, kockákra vágjuk. A vajat felolvasztjuk, belezúzzuk a fokhagymát, beletesszük a káposztát, jól átforgatjuk, majd a krumplit is. sóval, őrölt köménnyel ízesítjük. Kevés víz hozzáadásával puhára pároljuk. Az elpárolgó vizet mindig pótoljuk annyira, hogy lé is legyen a zöldségek alatt. Mikor a krumpli megpuhul, akkor levesszük a tűzről, és botmixerrel vagy villával a főzelék egy részét pépesítjük, hogy a szokásos főzelékállagot kapjuk. Tálaláskor tejfölt is adhatunk hozzá.
(Megjegyzés: Ez a főzelék így készítve a krumpli miatt zöldségnapi étel. De főzhetjük krumpli nélkül is, úgy semleges, tehát hús mellé is adhatjuk. Aki pirosan szereti a főzelékeket, természetesen őrölt paprikát is tehet rá.)


Gombapörkölt

Hozzávalók: Egy kg gomba, 2 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 csapott evőkanál zsír, 1 evőkanál őrölt pirospaprika, só, bors, őrölt kömény. Tálaláshoz tejföl (elhagyható.)
Elkészítése: A hagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk és a zsíron dinsztelni kezdjük, belezúzzuk a fokhagymát is.  A gombát leöblítjük, megtöröljük, a tönkje végét levágjuk, és felszeleteljük. A dinsztelt hagymára tesszük, jól átkeverjük, és a hagymával együtt dinszteljük tovább. Sózzuk, borsozzuk. Ha már egy kis levet engedett a gomba, hozzáadjuk az őrölt paprikát is. S kb. 20 perc alatt készre főzzük. Tálaláskor ízlés szerint tejfölt is adhatunk mellé.
(Megjegyzés: A gombapörkölt semleges étel. Főzelékekkel, tésztával, krumplival, puliszkával, rizzsel egyaránt fogyasztható.)

A harmincadik lépésben a változás egyik feltételéről, a „térképünk átrajzolásáról” beszéltünk. A világ sokkal több, mint amennyit fel tudunk fogni belőle, de mindig lehetnek új szempontjaink. A változás lehetősége adott, rajtunk múlik, hogy élünk-e vele.  



Holnap folytatjuk.

4 megjegyzés:

  1. Ha utazunk én vagyok a térképes, és jól csinálom, nem tévedünk el.
    Azt viszont tudom, hogy változni, változtatni csakis a magam, magunk kedvéért lehet. Ezt a fogyást sem akárki kedvéért csinálom, hanem magamért.
    És ez a jó irány nekem.

    VálaszTörlés
  2. Én is tudok térképet olvasni :):):)
    Szerencsére ebben nagyon jó vagyok. :)
    Én is önmagamért, mert nekem fontos, azért csinálom....most ugyan kis rásegítéssel több ment le mint a hati egy kiló...dehát azt hiszem ez minden betegségnél így van.

    VálaszTörlés
  3. Nemcsak onmagamnak, de az Egieknek, csaladomnak is szeretnek megfelelni. Nagyon szeretem az oszinteseget, keresem a becsuletes, pozitiv gondolkodasu emberek tarsasagat. Igy lettem nevelve.
    Nalam is mukodik a terkepolvasas es mar a mult evben felfedeztem, hogy nem jarok jo uton.
    Ezert is volt nagyon eros az elhatarozasom, hogy at kell rajzolnom a terkepet. Mar tudom, hogy most jo az utvonal amin jarok! :)

    Nagyon megkivantam a kelkaposztafozeleket.
    Fogok is vasarolni kaposztat. Mivel en kicsit korabban kezdtem a programot csuszasban vagyok.
    Nekem ma tesztanap van, de ezeket a csodas eteleket mindig berakom a megtervezett napi "etlapba". :)

    Szep napot es sikeres hetet kivanok Mindenkinek! :)

    VálaszTörlés
  4. Jó estét mindenkinek! :)

    VálaszTörlés