Kilencedik lépés: Evés közben együnk!

Hogy vagytok? Milyen érzésekkel zártátok a vasárnapot? Vállalkoztatok a gyümölcsnapra? Hogy ment? Mit tapasztaltatok?

Van egy olyan mondás: „A magyar ember evés közben nem beszél.” Nemigen tartjuk ezt be, de érdemes lenne egy pillanatig elgondolkozni rajta. Életem során sokat ettem menzán, üzemi konyhán, napköziben, tehát csomó olyan helyen, ahol másokkal együtt ebédeltem. Bizony sok olyan emlékem van ezekről, hogy az együttevéseknél éppen úgy ömlöttek az ott ülőkből a negatív dolgok, mint bármi más alkalommal. Mi lett drágább, ki halt meg, milyen katasztrófa történt, milyen félelmek szorongatnak bennünket? De az is előfordult velem számtalanszor, hogy én magam merültem el a gondjaimban evés közben. Nem is emlékeztem már öt perc múlva, hogy mi volt az ebéd, s csak azért nem ettem túl magam, mert ki volt porciózva az étel.

Aki hajlamos a túlevésre, nagy valószínűséggel stresszevő. Azaz akkor eszik, ha ideges, vagy ha ideges, akkor többet eszik a kelleténél. Nos, ha evés alatt negatív dolgokkal foglalkozunk, akkor hergeljük magunkat, s idegességünkben, feszültségünkben többet eszünk a kelleténél. És ez még csak az egyik szempont.

A másik nagyon fontos dolog az, hogy aki evés közben nem az evésre, nem az ételre figyel, az megfosztja magát attól, hogy élvezze az evés, az ízek örömét. Megfosztja magát a gondoskodó figyelemtől is. Márpedig ezek az ideális testsúly fontos feltételei.

A régiek mindig mondtak egy fohászt evés előtt. Így olyan lelkülettel ültek asztalhoz, hogy hála ébredt a szívükben, hogy van mit enni, és az evéssel, az elfogyasztott táplálékkal átélhették, hogy a nagy Egész részei. Az étel a Föld termése, az emberi munka gyümölcse. Talán nem is gondolunk rá, de az asztalra ülni, oda a lábunkat feltenni elsősorban nem higiéniai okok miatt volt tilos. (Persze az is igaz, hogy nem is ennék onnan szívesen, ahol az előbb még ültünk. ) De ez a szabály elsősorban azért volt, mert az asztal olyan volt, mint egy oltár. Az evést pedig szent cselekedetnek tekintették. Olyan eseménynek, ahol nincs helye mindenféle fecsegésnek. Ez az idő más, mint a nap többi perce. Az evés szent dolog.

Nos, akár a spirituális megközelítés áll hozzánk közelebb, akár a praktikus stressz-kerülés igénye, mindenképpen érdemes megfogadni azt a tanácsot, hogy evés közben csak együnk. Ne beszéljünk mindenféle negatív és felesleges dolgokat, amik csak elterelik a figyelmünket az ételről, az evésről! És ne töprengjünk olyan dolgokon, melyeket úgysem evés közben fogunk megoldani! Aki túlsúlyos, nagyon sokszor annyira nem figyel oda az evésre, hogy valójában nincs is tisztában azzal, hogy mennyi táplálékot visz be a szervezetébe.

Legyen ez a kilencedik lépésünk a „házi feladat” holnapra és az ezt követő napokra: Amikor eszünk, szépen nyugodtan csak az evésre és önmagunkra figyeljünk! Az ételre gondoljunk, arra, hogy miből, hogyan került elénk, milyenek az ízek, hogyan hatnak ránk, magunkra figyeljünk, az érezéseinkre, melyeket az evés hoz létre! Az evés szent dolog, adjuk meg neki a figyelmet, a tiszteletet!

Holnap húsnap. Íme a receptek:

Céklaleves

Hozzávalók (4 személyre): 1 közepes cékla, egy darab (kb. 10 dkg) póréhagyma, 5 dkg vaj, 4 keményre főtt tojás, 1 kávéskanál só, 0,5 kávéskanál őrölt kömény, 4 kávéskanál ecetes torma.

Elkészítése: A céklát meghámozzuk, vékony szeletekre, majd nagyon vékony csíkokra vágjuk. A megolvasztott vajon a sóval párolni kezdjük. A pórét vékony karikákra vágjuk, és a céklához adjuk. Megszórjuk őrölt köménnyel. Mikor már a póré is kissé megpárolódott, felengedjük 1 liter vízzel, s addig főzzük, míg a cékla megpuhul. A főtt tojást vékony karikákra vágjuk és tálaláskor a leveshez adjuk. Tálaláskor adjuk hozzá az ecetes tormát is.

Sültkolbász tarlórépa-főzelékkel és téli savanyúságokkal

Ez az évszak a sültkolbász szezonja. Szó sincs róla, hogy le kellene erről mondanunk. Csak egy kicsit gondoljuk át, hogy mikor, hogyan és mennyit is eszünk belőle! A kalóriasűrűség és a kiegyensúlyozott étrend miatt érdemes egy jó leves után enni a második fogás részeként. Én hentesnél vásárolom a sütni való kolbászt, ezért nem is írok receptet. Aki maga készíti, annak megvan a saját receptje. A kolbászt is süssük úgy, ahogy szoktuk! Én úgy csinálom, hogy egy kevés zsírt teszek egy tepsibe, ráteszem a kolbászt, egy kis vizet öntök alá, és forró sütőben megsütöm. Tarlórépa főzeléket és téli savanyúságokat ajánlok ma mellé.

A tarlórépa-főzelék

Hozzávalók: Személyenként 10-15 dkg tarlórépa, 2 dkg vaj, 1 dl tej, só.

Elkészítése: A tarlórépát meghámozzuk, vékony szeletekre, majd vékony csíkokra vágjuk. A felolvasztott vajon átforrósítjuk a répacsíkokat, majd felengedjük tejjel és puhára főzzük. Hagyjuk kicsit meghűlni, majd botmixerrel a felét leturmixoljuk, majd a darabos részt a pépeshez keverjük, s felforraljuk.

A burgonya és a kukorica elterjedése előtt a tarlórépa vagy más nevén kerékrépa elterjedt élelmiszer volt. Később inkább csak takarmányozásra használták. Az utóbbi időben kezdik ismét felfedezni a gasztronómiában, és nem is alaptalanul. Kissé csípős íze jól színesíti a téli ételek ízvilágát. Nyersen a retkekhez hasonlóan fogyasztható. De változatos melegételek is készíthetők vele. Nagyon finom vajon párolva, de rántva is érdemes kipróbálni. A régi idők konyhájában általános volt a belőle készített főzelék. Az eMpszi étrendjében a tarlórépa semleges étel, így jó köretként szolgál a különböző húsok mellé a téli húsnapokon.

Holnap folytatjuk!