Oldalak

2011. január 9., vasárnap

Kilencedik lépés: Evés közben együnk!



Hogy vagytok? Milyen érzésekkel zártátok a vasárnapot? Vállalkoztatok a gyümölcsnapra? Hogy ment? Mit tapasztaltatok?

Van egy olyan mondás: „A magyar ember evés közben nem beszél.” Nemigen tartjuk ezt be, de érdemes lenne egy pillanatig elgondolkozni rajta. Életem során sokat ettem menzán, üzemi konyhán, napköziben, tehát csomó olyan helyen, ahol másokkal együtt ebédeltem. Bizony sok olyan emlékem van ezekről, hogy az együttevéseknél éppen úgy ömlöttek az ott ülőkből a negatív dolgok, mint bármi más alkalommal. Mi lett drágább, ki halt meg, milyen katasztrófa történt, milyen félelmek szorongatnak bennünket? De az is előfordult velem számtalanszor, hogy én magam merültem el a gondjaimban evés közben. Nem is emlékeztem már öt perc múlva, hogy mi volt az ebéd, s csak azért nem ettem túl magam, mert ki volt porciózva az étel.

Aki hajlamos a túlevésre, nagy valószínűséggel stresszevő. Azaz akkor eszik, ha ideges, vagy ha ideges, akkor többet eszik a kelleténél. Nos, ha evés alatt negatív dolgokkal foglalkozunk, akkor hergeljük magunkat, s idegességünkben, feszültségünkben többet eszünk a kelleténél. És ez még csak az egyik szempont.

A másik nagyon fontos dolog az, hogy aki evés közben nem az evésre, nem az ételre figyel, az megfosztja magát attól, hogy élvezze az evés, az ízek örömét. Megfosztja magát a gondoskodó figyelemtől is. Márpedig ezek az ideális testsúly fontos feltételei.

A régiek mindig mondtak egy fohászt evés előtt. Így olyan lelkülettel ültek asztalhoz, hogy hála ébredt a szívükben, hogy van mit enni, és az evéssel, az elfogyasztott táplálékkal átélhették, hogy a nagy Egész részei. Az étel a Föld termése, az emberi munka gyümölcse. Talán nem is gondolunk rá, de az asztalra ülni, oda a lábunkat feltenni elsősorban nem higiéniai okok miatt volt tilos. (Persze az is igaz, hogy nem is ennék onnan szívesen, ahol az előbb még ültünk. ) De ez a szabály elsősorban azért volt, mert az asztal olyan volt, mint egy oltár. Az evést pedig szent cselekedetnek tekintették. Olyan eseménynek, ahol nincs helye mindenféle fecsegésnek. Ez az idő más, mint a nap többi perce. Az evés szent dolog.

Nos, akár a spirituális megközelítés áll hozzánk közelebb, akár a praktikus stressz-kerülés igénye, mindenképpen érdemes megfogadni azt a tanácsot, hogy evés közben csak együnk. Ne beszéljünk mindenféle negatív és felesleges dolgokat, amik csak elterelik a figyelmünket az ételről, az evésről! És ne töprengjünk olyan dolgokon, melyeket úgysem evés közben fogunk megoldani! Aki túlsúlyos, nagyon sokszor annyira nem figyel oda az evésre, hogy valójában nincs is tisztában azzal, hogy mennyi táplálékot visz be a szervezetébe.

Legyen ez a kilencedik lépésünk a „házi feladat” holnapra és az ezt követő napokra: Amikor eszünk, szépen nyugodtan csak az evésre és önmagunkra figyeljünk! Az ételre gondoljunk, arra, hogy miből, hogyan került elénk, milyenek az ízek, hogyan hatnak ránk, magunkra figyeljünk, az érezéseinkre, melyeket az evés hoz létre! Az evés szent dolog, adjuk meg neki a figyelmet, a tiszteletet!

Holnap húsnap. Íme a receptek:

Céklaleves

Hozzávalók (4 személyre): 1 közepes cékla, egy darab (kb. 10 dkg) póréhagyma, 5 dkg vaj, 4 keményre főtt tojás, 1 kávéskanál só, 0,5 kávéskanál őrölt kömény, 4 kávéskanál ecetes torma.

Elkészítése: A céklát meghámozzuk, vékony szeletekre, majd nagyon vékony csíkokra vágjuk. A megolvasztott vajon a sóval párolni kezdjük. A pórét vékony karikákra vágjuk, és a céklához adjuk. Megszórjuk őrölt köménnyel. Mikor már a póré is kissé megpárolódott, felengedjük 1 liter vízzel, s addig főzzük, míg a cékla megpuhul. A főtt tojást vékony karikákra vágjuk és tálaláskor a leveshez adjuk. Tálaláskor adjuk hozzá az ecetes tormát is.

Sültkolbász tarlórépa-főzelékkel és téli savanyúságokkal

Ez az évszak a sültkolbász szezonja. Szó sincs róla, hogy le kellene erről mondanunk. Csak egy kicsit gondoljuk át, hogy mikor, hogyan és mennyit is eszünk belőle! A kalóriasűrűség és a kiegyensúlyozott étrend miatt érdemes egy jó leves után enni a második fogás részeként. Én hentesnél vásárolom a sütni való kolbászt, ezért nem is írok receptet. Aki maga készíti, annak megvan a saját receptje. A kolbászt is süssük úgy, ahogy szoktuk! Én úgy csinálom, hogy egy kevés zsírt teszek egy tepsibe, ráteszem a kolbászt, egy kis vizet öntök alá, és forró sütőben megsütöm. Tarlórépa főzeléket és téli savanyúságokat ajánlok ma mellé.

A tarlórépa-főzelék

Hozzávalók: Személyenként 10-15 dkg tarlórépa, 2 dkg vaj, 1 dl tej, só.

Elkészítése: A tarlórépát meghámozzuk, vékony szeletekre, majd vékony csíkokra vágjuk. A felolvasztott vajon átforrósítjuk a répacsíkokat, majd felengedjük tejjel és puhára főzzük. Hagyjuk kicsit meghűlni, majd botmixerrel a felét leturmixoljuk, majd a darabos részt a pépeshez keverjük, s felforraljuk.

A burgonya és a kukorica elterjedése előtt a tarlórépa vagy más nevén kerékrépa elterjedt élelmiszer volt. Később inkább csak takarmányozásra használták. Az utóbbi időben kezdik ismét felfedezni a gasztronómiában, és nem is alaptalanul. Kissé csípős íze jól színesíti a téli ételek ízvilágát. Nyersen a retkekhez hasonlóan fogyasztható. De változatos melegételek is készíthetők vele. Nagyon finom vajon párolva, de rántva is érdemes kipróbálni. A régi idők konyhájában általános volt a belőle készített főzelék. Az eMpszi étrendjében a tarlórépa semleges étel, így jó köretként szolgál a különböző húsok mellé a téli húsnapokon.

Holnap folytatjuk!

14 megjegyzés:

  1. Szia! Milyen igaz, evés közben nem az evésre szoktam figyelni. Sokszor csak úgy kapkodom a reggelit, közben mosogatok, csomagolom a gyerekeknek a tizórait, főzöm az ebédet, aztán megint bekapok egy falatot. És az is elgondolkoztató, ha vacsoránál túl sokat beszélgetünk, akkor közben csak eszünk és eszünk. De én ugy tudtam, hogy megvan a helye a családi étkezésnek, és közben fontos a beszélgetés is. Ha ideges, stesszes vagyok, akkor eszem, és ezzel nyugtatom magam, ez nagyon igaz. Ilyenkor kerül elő a csokoládé.
    A mai nap egész jól ment, meg vagyok elégedve, annak ellenére, hogy ettem egy kis rántott sajtot is francia salátával, viszont a vacsorát elhagytam. Ez lehet hogy rossz, mert enni kell. A lányom szokta mondani, anya ne egyél ha nem vagy éhes.

    VálaszTörlés
  2. Régóta tudom, de most szembesítettél magammal: stresszevő vagyok. Azaz akkor eszem, ha ideges vagyok, illetve ha ideges vagyok, sokkal többet (és nem is érzem, mennyire!) eszem a kelleténél.
    valamit tudsz ez ellen tanácsolni?

    VálaszTörlés
  3. Holnaptól kezdek. Tarlórépám az nincsen, de salátát a husi mellé tudok csinálni. Hajrá én !

    VálaszTörlés
  4. Mindig probléma volt a sulyom,még amikor nem voltam is kövérnek láttam magam.Nagyon le szertnék fogyni!!!Voltak sikeres probálkozásaim , a 90 napossal fogytam 2-szer 15 kg,de a terhesség miatt mind vissza jött sajnos:(
    Elolvastam az összes bejegyzést visszamenöleg,ismerem nagyjábol mit mivel szabad,csak a gond hogy cukrászkodom, majdnem naponta tortát sütök,hogy fogom kibirni?
    Ez most jó alkalom lenne nekifogni ,mert többen csinálják egyszerre ,és segithetnénk egymásnak.
    Szerintem nagyon sok embernek segítesz ezzel az oldallal:)

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm a kérdést! Meglepően jól bírtam. :) Azt hittem éhes leszek és nem voltam. Számomra a legnagyobb megdöbbenést kiváltó dolog a "tudattalan evés" volt. A többiről már régóta tudok, de ez most új felismerés volt nekem. Jó ez a blog! :)

    VálaszTörlés
  6. Akkor is ettem, amikor mar nem voltam ehes, az etel finomsaga miatt. :(
    Irgum-burgum nekem!

    Gyonyoru es egeszseges a ceklalevesed!
    Szep napot es eredmenyes hetet a csapat minden tagjanak!:)

    VálaszTörlés
  7. Kati, igen, nagyon fontosak a családi együtt evések és beszélgetések!!! Nem is szabad erről lemondani. Csak a negatívumokat tartsuk távol az asztaltól. Azt evés után beszéljük meg. Evés alatt a jó dolgokra figyeljük, például arra, hogy milyen jó, hogy együtt ehetjük a finom ételeket, mekkora adománya ez az életnek: jó ételek jó társaságban. Ha jót, örömtelit nem tudunk mondani evés közben, akkor inkább hallgassunk.

    Oximoron, most, hogy ezt észrevetted, és ezentúl tudatosan figyelsz erre, ez a nagyon fontos nulladik lépés. Aztán sorra azokat tanácsolom, amiket itt irkálok. De legeslegjobban az evésidők betartását. És érdemes lenne hasznosabb stresszoldó technikákat találni. Pl. éppen most írhatnál egy listát - csak úgy, mint egy ötletbörzén - hogy mit is tudnál használni stresszoldásra az evés helyett.

    Hajrá, Gondaanyu!

    Cakeni, az evésidők betartása sokat segíthet ezen. Ha valamit keményen elhatározunk, azt be is tudjuk tartani. Pl. van számos viselkedés, amit minden körülmények között el tudunk kerülni, mert egyszerűen "nem fér bele". (Pl. számtalan olyan dolog van az életükben, amit semmilyen körülmények között nem tennénk meg a gyerekünk vagy a főnökünk előtt vagy esetleg színházban.) Tehát képesek vagyunk arra, hogy egy-egy viselkedésmódhoz tartsuk magunkat. Tehát a képességük meg van rá. Csak ki kell terjeszteni ezt a képességünket terjeszteni az evésidők közötti evéstilalomra. A motiváción múlik minden. Most lehet, hogy nem volt egészen világos, ahogy írtam, de beszélek még erről.
    Sok sikert neked. :)

    Vízicsibe, igen, ez nekem is döbbenetes volt annak idején. Ennek felismerése indított el azon az úton, hogy komolyan vegyem ezt a témát.

    Még arra is emlékszem, hogy a tűzhelyen lévő tojásos krumpliba ettem bele evésidőn kívül. Tojásos krumpli, evésidőn kívül! Ugye, ugye? Úgy köptem ki! S ha előtte nem határozom el keményen az evésidőket, akkor azt a tojásos krumplit észre sem veszem. :)Hehhhhhhhhhhh :)

    VálaszTörlés
  8. Ircsike! Épp egyszerre jártunk itt! Szép napot neked! Most mennem kell. Délután jövök! :)

    VálaszTörlés
  9. Sziasztok!

    Nos, én is itt vagyok.:) Lejártak az egymást érő szülinapok a családban, úgyhogy most már figyelhetek (jobban) magamra. Örülök, hoyg vannak itt "régi" ismerősök, szia, Oximoron és Cakeni!:)

    Én nem vagyok nagyon rossz helyzetben, 10-11 kilót kellene fogynom, hoyg a lánykori súlyomat elérjem. Nem tartom lehetetlennek, de az 5-7 kilóval is tökéletesen elégedett lennék. Tavaly nyáron én már pszichowellnesseztem, akkor leadtam kb. 5-6 kilót, és érdekes módon azóta is tartom a súlyom. Akkor viszont egyszerűen nem akart a mérleg nyelve 70 alá menni. Most is 71 körül vagyok. (Reggel általában 70, este 72:D) Karácsony harmadnapján hajnalban, egy áttáncolt éjszaka után, amikor egy falat semmit sem ettem, cska két kávét ittam, 69 kiló voltam. És akkor ráébredtem, hogy kevesebb is akarok lenni. És hoyg meg tudom csinálni. Az előző tapasztalataimból kiindulva, remélem, nem fog gondot okozni még a gyümölcsnap sem. Tavaly már sikerült elérni azt, hogy élvezzem azokat is.:)
    Szóval, hajrá, nekem is, nektek is! Sok erőt, kitartást mindenkinek!

    VálaszTörlés
  10. Most, hogy az első 4 nap lement elmondhatom, hogy eddigi életem legjobb módszerét sikerült most felfedeznem :) Persze a könyved megvettem már anno, de hát valahogy mégsem találtunk egymásra, én és a módszer. Abban az időben mást csináltam, más módszerben hittem, de ez annál százszor jobb. :) Most először élvezem azt, hogy életmódot váltottam és ez komoly. :) Nem is tudom miért írtam, hogy még kell nekem egy hét...mert nem kellett, jó, hogy együtt kezdtük el. :) Van füzetem is ám már! :):):)

    VálaszTörlés
  11. Sziasztok! Csatlakozom az előttem szólóhoz. Életem eddigi legjobb módszere... Kérdezem, a könyvet hol lehet megvenni és mennyibe kerül?
    Most végre elhittem én is, hogy végig tudom csinálni. A mai napom is jól ment. Sok segitséget kapok erről az oldalról.

    VálaszTörlés
  12. Sedith! Nagyon örülök, hogy itt vagy! :) :) :)

    Csak, hogy a többiek is tudják: Edith az Erdélyi Konyha egyik szerkesztője és a Kalandok a konyhában című kitűnő főzős-sütős blogja innen a blogajánlós sávból elérhető. Érdemes meglátogatni. :)

    Vízicsibe, talán most jött el az ideje. A lényeg, hogy jól érzed magad itt. Ennek nagyon örülök. :)

    Kati, a könyvet elvileg a Líra és az Alexandra nagyobb boltjaiban meg lehet kapni. Azért mondom, hogy elvileg, mert már többször kaptam olyan jelzést, hogy nem találták abban a boltban, ahol keresték. De tudunk küldeni is, ezt beszéljük meg levélben. gyongyi.banyai@gmai.com címen elérhető vagyok.

    VálaszTörlés
  13. Kati, kihagytam egy betűt a címemből. Állandóan kihagyom a betűket, meg összekeverem őket. :) :) :)
    Szóval: gyongyi.banyai@gmail.com

    Az előbbimben a gmail végéről lemaradt a l betű!!!

    VálaszTörlés
  14. Köszi, ha nem kapom meg a boltban, akkor irni fogok.

    VálaszTörlés