Oldalak

2011. július 13., szerda

194. Gyümölcsnapra: kajszi kajszival


Ebben a hőségben robbanásszerűen érett meg a kajszi. Amikor ilyen dömping van egy gyümölcsből nem is érdemes semmit variálni vele, csak úgy, ahogy megtermett, lakjunk jól vele. (A legjobb akkor, ha mi magunk szedhetjük a fáról.) Van néhány ilyen napunk, aztán legközelebb egy év múlva lesz erre lehetőségünk. 

Jogos önvédelem

Van, amikor úgy jönnek össze a dolgok, hogy probléma problémát követ. Ilyenkor nagyon sokat segíthet, ha sikerül (már addigra) kialakítanunk egy olyan szokást, hogy úgy tekintünk a dolgainkra, hogy vajon mi jó származhat belőle számunkra. 

Ha történik valami rossz, akkor természetes, hogy felbosszantjuk magunkat, elkeseredünk vagy hasonlók. De választhatjuk azt is, hogy a lehető legkevesebbet bosszankodunk olyasmin, amin úgysem tudunk változtatni. 

Van egy olyan játékom, hogy azzal terelem el a gondolataimat, azon agyalok, vajon mi jó hozadéka lehet számomra egy-egy kellemetlen esetnek. Néha elég könnyen rá is lehet találni a megoldásra. Tegnap például egy nagyon méltatlan helyzetbe kerültem, el kellett szenvednem egy durván arrogáns, sértő megnyilvánulást. Ez önmagában igen bosszantó és fárasztó volt, és nagyon húzott az örvény, hogy engedjem magam belepörgetni, és hagyjam, hogy a gondolataim azon járjanak, hogy „más végét írjak a filmnek”, azaz újra és újra elképzeljem a jelentet olyan módosításokkal, melyek, ha valóban úgy estek volna meg, jobban lettem volna tőlük. Hiszen hányszor, de hányszor folytatunk képzeletbeli párbeszédet, olyanokat mondva gondolatban annak a bizonyos másik félen, amik akkor nem jutottak eszünkbe, pedig mennyire jó lett volna. Igen ám, csakhogy a fejükben zajló párbeszédről az a másik soha nem értesül. Lehet, hogy ő már régen elfelejtette az egészet, és vidáman érvezi a nyarat, míg bennünket a gutaütés környékez. Ezért örültem, hogy sikerült ellenállom, és ehelyett a végtelenített párbeszéd helyett arra igyekeztem figyelni, hogy vajon mi jó származik belőle. És valóban megtörtént. Az ügy kapcsán egy nagyon jó beszélgetés alakult ki olyan emberekkel, akikkel egyébként nem szoktam beszélgetni, pedig talán néha jó lenne. 

Lehet, naivitásnak és öncsalásnak is értékelni ezt a hozzáállást, hogy a bosszankodás helyett az után nyomozunk, hogy vajon mi jó származhat belőle számunkra, csakhogy akár ezzel, akár e nélkül, a múlton, a megtörtént eseteken egyikünk sem tud változtatni. Arról hozhatunk döntést, hogy miként viszonyulunk a megtörtént dolgokhoz. Ha engedünk a lendületnek, az érzelmeknek, akkor nagyon hosszú ideig emészthetjük magunkat egy-egy kellemetlen esemény kapcsán. De ha azt figyeljük, hogy vajon mi is lehetne a hozadéka, ha már meg kellett történnie, mit nyerhetünk rajta, akkor a hangulatunk is jobb lesz, nem fáradunk el értelmetlenül a negatív érzésektől, sőt még az is nagyobb eséllyel előfordulhat, hogy olyan jó dolgot veszünk észre, ami mellett egyébként figyelmetlenül elmennénk. 

Tehát ez a hozzáállás egyáltalán nem önbecsapás, sokkal inkább jogos és értelmes önvédelem. Ajánlom, egy próbát megér. Kíváncsi lennék, másnál hogy válik be.

Holnap folytatjuk.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó gondolatok, de nehéz megvalósítani. Amikor az embert megsértik, megbántják és pláne ok nélkül, akkor eddig még én akkor éreztem jól magam, ha én is visszavágok, legyen az idegen vagy a családomból valaki. Ennek persze nincs jó vége, csak jó nagy bosszankodás, háborgás napokig, hetekig. De azt nem tudom elképzelni, hogy ne mondjak semmit, hanem azon gondolkodjak, hogy ebből nekem mi a hozadék, mit nyerhetek, mert szerintem semmit amitől jobb lesz, csak esetleg akkor ha bocsánatot kérnek.

    VálaszTörlés
  2. Lívia, igazad van. Nagyon nehéz ezt megcsinálni, de ha sikerül, akkor jobban járunk, mintha nem sikerül. :)

    VálaszTörlés