Oldalak

2012. április 23., hétfő

Erdőkósolótól kaptam - köszönöm



Kicsit restellem magam, mert Edőkóstolótól már sok napja megkaptam a díjat, de eddig nem került rá a sor, hogy kitegyem és nyilvánosan meg is köszönjem. Szóval, Erdőkóstoló, köszönöm, megtisztelsz vele.

És itt mondom el, hogy örülök, hogy itt vagy, mert nagyon érdekel a téma, melyről írsz. Gratulálok a munkabírásodhoz is. És mivel úgy tűnik közel lakunk egymáshoz, remélem, egyszer találkozunk személyesen  is, sokat tanulhatnék tőled, azt gondolom.
Magamról most ezek jutnak eszembe: 

  1. A Baranya megyei Egerágon élek (éppen 17 éve) , itt vagyok tanár az iskolában.
  2. Van férjem és két felnőtt fiam. A fiúk már csak alkalmanként jönnek haza. Anyukám, aki már elmúlt nyolcvan éves,  szintén  velünk lakik.
  3. Nap mint nap rácsodálkozom a teremtett világ nagyszerűségére, rendjére. Ehhez az is hozzásegít, hogy elhatároztam, hogy minden nap készítek legalább egy olyan fényképet, amely valami örömteli dologra emlékeztet. (Ezek a napi képek az „öreg” blogomon láthatók. (De a Facebookon is fent vagyok – mivel életem „nyitott könyv” :) .)
  4. Szeretek főzni. Ez számomra azt jelenti, hogy a rendelkezésemre álló alapanyagokból valami finomat készítsek. Az alkotás öröme vonz, na persze az is, hogy az ízeken, illatokon  keresztül is ismerkedjek a világgal, örömet szerezzek a környezetemnek és magamnak.
  5. A fényképezés és a főzés nyomán fordult a figyelem a körülöttünk élő állatokra, növényekre.  A lelkem mélyén mindig nagyon szerettem a természetet, de a korábbi években „iszonyúan fontos és sürgős dolgok” miatt kevéssé figyeltem rá.
  6. Nagy fordulatot hozott az életembe, amikor sikerült megszabadulnom negyven kiló túlsúlytól. Azóta is folyamatosan kutatom a túlsúly titkát. Könyvet is írtam erről.
  7. A hasznos változás, az örömök, az emberi méltóság megélésnek képessége és lehetősége érdekel nagyon. A változás nagyszerű eszközének tartom az NLP-t. Ez a rövidítés egy remek kommunikációs technikát rejt, mellyel sokat segíthetünk magunknak és másoknak egyaránt. 

1 megjegyzés: