Oldalak

2012. november 18., vasárnap

Almás „kabbe”


Kolléganőm hozott egyszer egy kistányérral ebből a sütiből. Arra a kérdésre, hogy mi a neve, azt válaszolta, hogy mit tudom én, almás, kapd be. így lett belőle kabbe. :)

Hozzávalók: 1 kg alma, 40 dkg liszt, 1 csipet só, 1 sütőpor, 25 dkg vaj, 20-25 dkg cukor, 4 tojás, vanília (1 rúd vanília magja vagy evőkanál vaníliaaroma vagy 1-2 vaníliás cukor – ebbe most vaníliaaroma került) 1 kiskanál őrölt fahéj, porcukor a megszórásához.
Elkészítése: A vajat a cukorral habosra keverjük, egyenként belekeverjük az egész tojásokat, az almát magháza nélkül apró kockákra vágjuk (én nem szoktam meghámozni), és ezt is a masszához keverjük, hozzáadjuk az ízesítőket, a pici sót, a vaníliát, a fahéjat. Ezt is jól összekeverjük. Majd a lisztbe belekeverjük a sütőport, és ezt is hozzáadagoljuk. Sütőpapírral kibéleljük a tepsit, és két kanál segítségével kis halmokat teszünk rá a masszából. Hagyjunk távolságot a halmok között, mert nőni fognak. Előmelegített 200 fokos sütőben 15-20 perc alatt kisütünk egy-egy adagot. (Ebből a mennyiségből 4 tepsinyi lesz.) Még melegen megszórjuk porcukorral.

Az eMpszi étrendjében – mint minden sütemény – tésztanapra ajánlott.

2 megjegyzés:

  1. Megcsináltam. Igaz a receptben nincs leírva, hogy a vajat mennyi cukorral kellene habosra keverni, így én gondolomra 25 dkg cukorral csináltam. Finom Lett! Köszönöm a receptet!
    Áldott, meghitt gyertyagyújtást Nektek! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ircsike! Csak most vettem észre, hogy ezt ideírtad, amikor én is visszalapoztam, hogy felidézzem, hogy is készül. És most - majdnem egy év elteltével - kijavítom a hibát, és kívánok áldott adventet neked. :)

      Törlés