Oldalak

2010. szeptember 14., kedd

Villámebéd zöldégnapra


Törtkrumpli "grillezett" cukkinival és paradicsommal


Hozzávalók: Fejenként három közepes krumpli, egy kisebb cukkini, egy nagyobb paradicsom, egy gerezd fokhagyma, olívaolaj, só, bazsalikom.

Elkészítése: A megmosott krumplit héjában megfőzzük. Amennyire melegen tudjuk, lehúzzuk a héját. Villával összetörjük, sózzuk, borsozzuk, kb. 1 evőkanál olívaolajat adunk hozzá, jól elkeverjük. Közben még a krumpli fő, egy tálba két evőkanál olívaolajat teszünk, fél kávéskanál sót adunk hozzá, beletörünk egy gerezd fokhagymát, s jól összekeverjük.
A cukkinit karikákra, a paradicsomot cikkere vágjuk. Egy serpenyőben a cukkinit zsiradék nélkül, a paradicsomot egy egész pici olajban, forró edényben, nagy tűzőn megpirítjuk , majd belekeverjük a sós-fokhagymás olajba. Bazsalikommal ízesítjük. Tálaláskor a zöldség levét szaftként tesszük a krumplira.

Aki követi a négynapos ciklusokból álló éltársításra figyelő étrendet (eMpszi karcsúsító étrendje - 90 napos újratöltve :) ), talán az úgynevezett zöldségnappal van a legnehezebb dolga. Ekkor a magas keményítőtartalmú ételeket (krumpli, hüvelyesek, rizs, egyéb gabonák, gesztenye) egészítjük ki a semleges zöldségekkel. Az is szabály, hogy amit eszünk, az jó is legyen. Ezen felül gyakran előfordul, hogy az idő is elég kevés egy-egy ebéd elkészítéséhez. Nos, ilyen alkalmakra ez, és az ehhez hasonló villámfogások nagyon jó szolgálatot tesznek.

7 megjegyzés:

  1. Nagyon finom, szeretem az ilyen ételeket

    VálaszTörlés
  2. Szia! Tegnap este akadtam rá erre a blogodra, innen eljutottam a honlapodra,ami úgy tűnik, kicsit "ül" pl. ehhez a bloghoz képest. Meg sokszínűségedet bizonyítva ráakadtam még néhány blgra,nem is nagyon tudom hol vagyok,:-)) vagy hol kellene, hogy legyek és írjak neked. A 90 napos fogyókúrával kapcsolatban, amit én is újratöltöttem volna "magamba" az utóbbi hetekben, lenne néhány tapasztalatom, problémám, meg esetleg egy kis véleménykülönbségem is a Te verziódhoz képest.Igazából ez a blog nagyon tetszik nekem is, tényleg jók a bejegyzések végén a témába vágó szösszenetek.
    A magam története nem igazán különleges, de egy kicsit eltér az átlagos 90 naposakétól, viszont ahogy látod, nem vagyok képes tömöríteni, hiába, született szószátyár vagyok. Az meg nem lenne baj, ha mások is olvasnák, de az az igazság, hogy az én blogom más jellegű, és mivel ezzel a témával csak szűk környezetemet terhelem, a blogom kevéske olvasóját nem igazán szeretném beavatni.

    VálaszTörlés
  3. Bianka, én is így vagyok ezzel. :)

    szmari, örülök, hogy jöttél, nagyon érdekel, hogy mit mondanál. Éppen ezért azt csináltam, hogy a holnapom címoldalára - hogy ne kelljen sokat kattintgatni -, legfelülre tettem egy bejegyzést, ott a hozzászólások felületére leírhatnád, amit gondolsz.Válaszolok is rá, ha kérdésed van. Igazából van a honlapon fórumozási lehetőség is, de azt ritkán használják az olvasók. Ha tudnám, mit kellene tennem ahhoz, hogy a honlap egy jó beszélgetős hely legyen erről a témáról, akkor megtenném.
    Várlak a honlapon. http://pszichowellness.hu/

    VálaszTörlés
  4. Köszi a lehetőséget, megtaláltam a "helyet", élni is fogok a lehetőséggel,amit ezennel meg is köszönök. De egy nagyon prózai ok miatt azt hiszem csak a jövőhéten lesz ebből valami,holnaptól ugyanis festés lesz nálunk, meg minden felfordulás, ami ezzel jár(az már ma is van).
    Az őszinte, olyan jól kibeszélő, íráshoz nekem több idő kell, úgyhogy elnézést is kérek, meg köszönöm is, most megyek még regisztrálok, aztán majd a jövőhéten folytatom...illetve elkezdem:-)És tényleg köszönöm!

    VálaszTörlés
  5. Én általában csak ide kommentelek, ha nem baj. A másikra igen ritkán, de megvan rá a jó okom. :)

    VálaszTörlés
  6. Vízicsibe, ez persze, hogy nem baj. :) A baj az, hogy a kajás blogodra sikerül ugyan elmennem, mert az itt van oldalt a kedvencek között, de a másikra nem tudok eljutni. Alapból azt történt, hogy sokat vacakolt a gépem, újratelepítették, s valahogy elveszett a kedvenceim listája. És csak ott volt az a cím, egyébként nem jegyeztem meg - sajnos. Azzal próbálkoztam, hogy itt a követőknél rákattintottam a képedre, hogy majd úgy eljutok, de ha ezt teszem, azt írja ki, hogy a profil nem érhető el.

    VálaszTörlés
  7. vizicsibe.blogspot

    ott majd kéri a neved és a jelszód...a b.gy. gmailes fiókodé az amivel be tudsz hozzám lépni.

    VálaszTörlés