Oldalak

2011. március 20., vasárnap

79. lépés Őszintén az őszinteségről

 
Beszéltünk már hasonlóról itt az elmúlt 78 nap alatt, de megér ez a dolog még néhány szót. Vannak olyan ún. fogyókúrás jótanácsok, melyek azt tanácsolják lépten-nyomon, hogy csapjuk be magunkat így-úgy. Szerintem ez butaság. Mi értelme lenne valamiféle látszatot kialakítani, fenntartani. A ködvárakat mindig elfújja a szél. 


Ha valamit csak egy időre, éppen most-ra akarunk valamilyennek látni, láttatni, akkor még elvileg magyarázható lenne, hogy más fényben mutatjuk a dolgokat. De hosszútávon mire megyünk a retusálással? Fontos dolgok ezek, de mégis nehezen beszélek róluk, mert könnyen olvasható úgy az ilyesmi, hogy valamiféle erkölcsi szózatot akarnék zengedezni. Nem tisztem az ilyesmi, és nem is áll szándékomban. A hasznosság szempontjából nézem most az őszinteség kérdését. Az a hasznos jelen esetben, ami hozzásegít ahhoz, hogy egyre közelebb kerüljünk olyan felismerésekhez, megoldásokhoz, melyek „kigyógyítanak” abból a helyzetből, hogy a testsúlyunk alakulása gondot okozzon számunkra.

 

Hát ezt most sikerült jó komplikáltan mondanom. A lényeg, hogy megoldást keresünk arra, hogy elérjük a számunkra ideális testsúlyt, de ami még ennél is fontosabb, hogy ez a megoldás tartós legyen. Tehát valós, és nem csak átmeneti megoldást keresünk. Ezt pedig csak úgy lehet, ha őszintén megnézzük, hogy is állunk. Ideje leszámolni a tündérmesékkel, hogy majd előkerül valahonnan egy varázspálca, és minden rendben lesz. Az lesz rendben, amit rendbe teszünk. Ez akár kegyetlenségnek is hangozhat. Talán lesz, aki úgy gondolja, hogy nem is érdemes olvasni ezt a blgot ezek után, hogy már itt sincs remény a varázslatra még akkor sem ha akár kilencven napig is kitartunk. De akkor is csak azt tudom mondani: lássunk tisztán! 


Szerintem a tisztánlátás témakörébe tartozik az is, ha meg tudjuk különböztetni az önbecsapást a kapaszkodóktól. Az, hogy csak evésidőkben eszünk, ez az egyik legfontosabb kapaszkodónk. Ez az a lépés, amely nemcsak a súlycsökkentét, hanem az elért eredmény megtartását is lehetővé teszi. (Lehet, hogy van más megoldás is, de én még nem hallottam róla, ha valaki ismeri azt, köszönettel veszem, ha megosztja velem.) 


Az ételtársítás, a négynapos ciklusok, a gyümölcsreggeli mind, mind ilyen kapaszkodók, melyek segítenek. De mindez kevés, ha nem állunk szóba magunkkal. Ha nem igyekszünk megérteni a testünk üzenetét, amit azzal üzen nekünk, hogy nagyobbra növeli magát annál, mint amennyire szeretnénk. A legfontosabb, hogy tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy megértsük önmagunkat, és pótcselekvések helyett találjunk minél többször igazi megoldást.

Hústalan húsnapra
Sajtos karfiol

Hozzávalók: 1 kg karfiol, 4 tojás, 20 dkg krémsajt, 2 evőkanál tejföl, 10 dkg reszelt füstölt sajt, 1 kiskanál őrölt szerecsendió, 4 gerezd fokhagyma.
Elkészítése: A karfiolt zöldséglevesben vagy húslevesben (esetleg sós vízben) puhára főzzük. A megfőtt karfiolrózsákat tűzálló tálba rendezzük. A sajtokat, a nyers egész tojásokat és a tejfölt alaposan összekeverjük, szerecsendióval és fokhagymával ízesítjük, majd a karfiolra öntjük. Előmelegített magas hőfokú sütőben kb. 15 perc alatt átsütjük, hogy kellemes színt kapjon a felszíne.


A 79. lépésben arról esett szó, hogy az őszinteség hasznos, arra energiát fordítani, hogy önmagunkat becsapjuk, semmi értelme. A becsapás helyett sokkal jobb, ha arra törekszünk, hogy megértsük a saját indítékainkat. És ha találunk miérteket, már valós megoldásokat is kereshetünk önbecsapás helyett.

Holnap folytatjuk.


6 megjegyzés:

  1. Help!! A január óta szépen, folyamatosan leadott 12 kg. a mostani mérésnél pluszt mutatott, nem is keveset, 2,5 kg-ot! :o( Nem értem miért, semmit nem változtattam az étkezéseken, egy ideje hetente kétszer eljárok zumbázni, az pedig igencsak intenzív 60 perces testmozgás, és mégis... bánatomban lekváros kalácsot ettem sajtos pirítóssal... igaz, szénhidrátnapom van, de ez konkrétan bánatzabálás volt :o( ráadásul nem jövök rá az okára, ez bánt a legjobban.
    Mindegy, holnap folytatom gyümölcsnappal, utána beiktatok egy víznapot is, de szomorú és értetlen vagyok. Próbálkozom a teliholddal, meg a vízvisszatartással, meg még egy csomó más magyarázattal, de egyik sem tűnik túl meggyőzőnek. Félek, hogy a régi fogyókúrás effektus jön elő, akkor is a kb. 12-15. kg. táján jött ez rám, mintha félnék elveszíteni a súlyomat és inkább gyorsan visszaeszem az összeset. DE MOST NEM ettem mást, és mégis.... jó lenne tudni, hogy miért történt, de semmi értelmes megoldásra nem jutok.
    Bocs, hogy ilyen hosszan panaszkodom, de igazán el vagyok keseredve.

    VálaszTörlés
  2. m.k. :)

    Rebeka! Nyugalom, türelem! Egészen biztos, hogy átmeneti dologról van szó, ha mindent úgy tettél mint eddig. Várj egy kicsit, helyreáll a rend!
    Egyetlen változás, amit írsz, hogy intenzív mozgásba kezdtél. Nos, ez nagyon jó!!! És tudnod kell, hogy ha valaki elkezd edzeni, ez az elején(!!!!)járhat testtömeg-növekedéssel, hiszen az izom nehezebb, mint a zsír. De az izomtömeg fenntartásához több energia is szükséges, (az izmosabb ember a teste fenntartásához naponta alapjáraton is több kalóriát éget el, mint a kevésbé izmos.) úgyhogy, rövid idő után a változatlan életmód mellett a mozgás hatására a gyakorolt életmód mellett, szépen fog folytatódni a pozitív folyamat. Ez biztos! De ennek a dolognak a beállásához kell egy kis idő!
    Nagyon-nagyon jó, a heti kétszeri intenzív mozgás. Tarts ki! Sikerülni fog! Türelem, és figyelj! Várom a fejleményeket!
    Legyen nagyon szép heted! Üdv. Gy.

    VálaszTörlés
  3. Pontosan igy tapasztalom en is a mindennapokban, ahogyan leirtad. Igaz itt minden sor! :-)

    Ez a karfiol gyonyoru.... es szeretem is nagyon! :-)

    Rebeka!
    Nagyon szep eredmenyt ertel el!
    Tiszta szivbol gratulalok! :-)

    VálaszTörlés
  4. Kedves Rebeka!

    Amikor anno leadtam 24 kg-ot 5 hónap alatt, nálam is volt ilyen. Kétszer vagy háromszor. Konkrétan megállta a súlyom és nem mozdult 3 héten keresztül, pedig alig ettem. Én anno ilyenkor beiktattam egy zaba-hetet. És a zaba hét után egyből, ugrásszerűen ment le 4-5 kg.
    Ezek valamifajta súly-küszöbök, én úgy vettem észre. Az evős hét beiktatása pedig azért kellett azt hiszem, mert egy hosszabb fogyókúra alatt a test alkalmazkodik a kúrához, lelassul az emésztés, kiválasztás, a szervezet elkezd újra és újra zsírt raktározni ahelyett, amit elvesztett a fogyókúra alatt. Ezért ha van egy zabálós-evős hét, újra felpörög az anyagcseréje.
    És ez azoknál a súlyhatároknál volt az én esetemben, amiken egyébként a hízásom során is sokáig állt a súlyom. Nálam ez a 66 kg és a 78 kg. Illetve az ideális, amennyi szoktam lenni, az 54 kg. Mindig e három testsúly egyikére állok be. Sosem volt olyan, hogy valahol ezek között legyen a súlyom. Vagy 54 kg, vagy 66 vagy 78 vagyok. Én úgy hívom ezeket hogy küszöb-súlyok. Nincs köztes súly, és ezek megjelennek a fogyásnál is, mint lépcsőfokok.
    Meg kell várni, míg a szervezet túllendül, nálam ez a felfokozott evéssel sikerült. Persze az egy hét után visszaálltam a fogyókúrára.

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm, hogy megnyugtattatok, tényleg kétségbe estem, hogy vajon miért hízok, ha egyszer semmi olyasmit nem tettem, ami megmagyarázná....
    Gyöngyi, erre az izomtömeg-dologra én is gondoltam, de nem hittem, hogy ez már 4-5 foglalkozás után előjöhet.
    Duende, nálam is pontosan így szoktak alakulni ezek a súlyhatárok, vannak konkrét súlyaim, amire be szokott állni a szervezetem, a jelenlegi súlyom pont a 1/2 évvel ezelőtti, amikor megint elkezdtem hízni.
    Remélem, ha ugyanúgy folytatok mindent, akkor a testem is tudomásul veszi, hogy én vagyok az erősebb, és engedelmeskedni fog!! :o))

    VálaszTörlés