137. Húsnapra: sajtos spárgamártás és kapros karalábémártás kacsapecsenyével

Igen, egy étel megnevezésében éppen fordítva van a megszokott sorrend. Nem a mártások vannak a pecsenyével, hanem a pecsenye a mártásokkal. De most ez direkt így van, mert kacsacomb volt már itt, de ezek a mártások még nem. És különben is nem csak a kacsacombhoz finomak ezek.

Sajtos spárgamártás

Hozzávalók: 0,5 kg spárga, 5 dkg vaj, 10 dkg reszelt (trappista) sajt, 4 evőkanál tejföl, késhegynyi őrölt bors, késhegynyi kurkuma, három csipet sáfrányos szeklice.

Elkészítése: A spárgát meghámozzuk, vékony karikákra vágjuk, és a vajon megpároljuk. Botturmixszal pépestjük, visszatesszük a tűzre, hozzákeverjük a tejfölt és a reszelt sajtot. A fűszerekkel ízesítjük.

Kapros karalábémártás

Hozzávalók: 2 kisebb karalábé, egy csokor kapor, 5 dkg vaj, 1 kiskanál liszt, 2 dl tej, só.

Elkészítése: A karalábét meghámozzuk, és kis kockákra vágjuk, a vajon megpároljuk. A kaprot is apróra vágjuk, és a karalábéhoz adjuk, s együtt pároljuk pár percig. Megszórjuk a liszttel, hozzáöntjük a tejet, összeforraljuk. Hagyjuk egy kicsit hűlni, botmixerre pépesítjük, még egyszer átforraljuk.

Megtalálták az elhízás génjét

…olvasom ma egy cikkben. http://index.hu/tudomany/2011/05/17/megtalaltak_az_elhizas_genjet/ Hát ez igazán remek! Akkor most örülhetünk? Hát persze, hogy örülhetünk, mindig érdemes örülni. No, nem ennek a hírnek elsősorban, de akár ennek is. Bárminek, aminek csak lehet. Mert még az is lehet, hogy ez hasznos lesz valahol, valamire és az jó. Káros csak akkor lehet, ha most azt gondolja ennek a hírnek a hallatán bárki is, hogy no, lám, itt van már a Kánaán. Már csak egy kis türelemre van szükség, és máris receptre felírja a körzeti orvos a karcsúságot. Hát, ebben reménykedni eléggé naiv dolog, és ebből kifolyólag elég veszélyes is. 

Mert nyilván van valami a testünkben, amit okozza azt, hogy az egyik ember elhízik a másik meg nem. Igen, mindazzal együtt, amit mondok, vallom, hogy valami biológiai (legyen ez akár genetikus) oka van az elhízásnak. Vagyis gondolom, hogy van a testünkben valami, amit bizonyos hatásokra bekapcsol, és mindent latba vet, hogy tartalékokat képezzen rajtunk. De azt nem gondolnám, hogy ez a valami az oka a tartalékképzésnek. És, majd ha ezt megtalálják, beazonosítják, akkor majd „ki tudják műteni” valami ilyesmi, és akkor majd nem lesz ott, és nem fogunk elhízni. 

Én sokkal inkább úgy gondolom, hogy ha ott van az a gén, az olyan, mint egy riasztó egy házon. Nagyon, nagyon kellemetlen tud lenni, ha egy riasztó bekapcsol, és vészszirénaként fellármázza az egész környéket. Ennél már csak az a nagyobb baj, ha nem kapcsol be, amikor kéne, és a rablók szabadon garázdálkodhatnak a házban. A riasztó visításának elkerülésre nem az a legjobb ötlet, hogy kiiktatjuk a riasztót. Nem baj az, ha megszólal, amikor itt az ideje. 

Persze, ez a párhuzam csak akkor értelmes, ha valaki hozzám hasonlóan azt gondolja, hogy a túlsúly tünet. Igen, tudom, ezzel nem sokat mondtam. Mert tüntet, tünet, de minek a tünete? És való igaz, nincs erre egyértelmű válaszom. Valaminek, aminek az életünkben máshogy kéne lenni, mint ahogy van. Tehát annak a tünete, hogy nem figyelünk eléggé magunkra, nem érvényesítjük eléggé a valós és hosszú távú érdekeinket akár önmagunkkal szemben sem. Vannak olyan szokásaink, melyek nem a hasznunkra válnak…

Szóval, addig, amíg nincs karcsúság kapszula (ahogy boldogság, gazdagság, nyugalom, siker stb. kapszula sincs), addig még jó ha folytatjuk az önismereti kalandunkat. Szóval, megtalált gén ide vagy oda…

Holnap folytatjuk.