Oldalak

2012. június 24., vasárnap

Karamellás, meggyes túródesszert

AM kedvence a Guru nevezetű karamellás túrórudi. Kíváncsi voltam, hogy tudok-e hasonlót előállítani csak úgy íz alapján. Ez jutott eszembe, hogy talán így jó lesz. A csokit úgysem szereti annyira, a meggynek meg éppen most van a szezonja, ráadásul Marigt2-nél láttam egy cseresznyés túróst, amiből meggyes túrósra támadt kedvem, ezért most csoki helyett meggy lett a harmadik komponens ebben a „Guru”-ban. De ha már túl leszek ezen a kórházasdin, akkor még csiszolgatom, csokis változatot is készítek majd. 

Hozzávalók: 50 dkg magozott meggy, 5 dkg vaj, 10 dkg cukor 2, 5 (1+1,5) dl tejszín, 50 dkg túró, 5 dkg méz.

Így készült:

Kimagoztam 50 dkg meggyet.

5 dkg vajat 10 dkg cukorral összekevertem egy vastagtalpú edényben. Kevergetve addig hevítettem, amíg halvány karamellszíne lett. (Először grízes állaga lett a keveréknek az olvasztástól, majd sima masszává állt össze, ám egy kis olvasztott vaj (?) kivált belőle). Ekkor óvatosan (mert felcsap a gőz) hozzákevertem 1 dl tejszínt. Összeforraltam, alaposan átkevertem, (így még egy picit sötétedett) majd levettem a tűzről.

1,5 dl tejszínt felvertem tejszínhabbá. 50 dkg túrót simára kevertem, 5 dkg ( bő evőkanálnyi) mézzel ízesítettem és hozzákevertem a tejszínhabot.

A három alkotórészt rétegezve tettem egy üvegtálba. Alura meggy, rá túró, majd karamell, megint meggy, túró, meggy és karamell sorrendben. 

Már ebben a formában is elnyerte a célközönség :) tetszést, de még lehet rajta javítani.
Ez a desszert minden szabályt felrúg, amit az eMpszi étrendje követ. Így egyáltalán nem ajánlom azoknak, akik eszerint étkeznek. De mivel a tésztanap az engedmények napja, aki nagyon szereti az ilyesmit, kóstolja meg mértékkel. :) 

Szívesen fogadok jótanácsokat az esetleges tökéletesítés érdekében.
Most egy kis blogszütet következik, mert holnap elmegyek kórházba egy laza sérvműtétre, melyet a négy évvel ezelőtti „élménytúrának” köszönhetek. De remélem, a hétvégére már itthon leszek, bár még akkor nem fogok a konyhában és a gép előtt aktívkodni.  

3 megjegyzés:

  1. A recept klassz! Mentve..Jobbulást és kitartást a "laza" műtéthez!

    VálaszTörlés
  2. Igazán csábítóan hangzik! Nagyon szeretem az ilyen stílusú édességeket!

    VálaszTörlés