Oldalak

2010. május 2., vasárnap

Töltött kucsmagomba


Mint kiderült a múltkori kucsmagombám cseh kucsmagomba volt. A mostani meg ízletes kucsmagomba. Hasonlítanak ugyan, de azért mégis egészen mások. Ezek sokkal nagyobbak, üregesek. Sokkal jobban egyben van a kalapja meg a tönkje. Alíz a múltkor kommentelte, hogy tölteni szokta. De nem került szóba, hogy mivel és hogyan. Így mindenféle útmutatás nélkül a következőt találtam ki.

Darált disznóhúst apróra vágott újhagymával, medvehagymával és petrezselyemzőldjével, két nyers tojással kevertem össze, sóval, borssal ízesítettem.

A gombákat hosszában óvatosan felvágtam, s így tömtem meg a szár és a kucsma üregét a fűseres hússal.



Kiolajozott tepsibe fektettem őket, majd tettem rájuk egy-egy kis darab vajat. Forró sütőben megsütöttem.



Karikákra vágva tálaltam.








2 megjegyzés:

  1. EZ nekem nagyon uj es nagyon izgalmasnak tunik!Micsoda otlet Gyongyi!Guszta nagyon.

    VálaszTörlés
  2. Edó, mindenkiknek ízlett itthon. Kár, hogy éppen vége a kucsmagomba-szezonnak errefelé. (Legalább is azt mondták a piacon, hogy legközelebb jövő tavaszra várható. )

    VálaszTörlés