Oldalak

2010. július 14., szerda

Négysajtos csirke


A téli visegrádi pszichowellness-tanfolyamon ettük egyszer ezt az ételt Ági ötletére. Azóta a család egyik kedvence lett. Meg az enyém is, mert nagyon egyszerű elkészíteni, és mindig sikert arat. Azért is jó, mert pl. ha vendégek jönnek, akkor jórészt előre meg lehet csinálni, csak a sütőbe kell betenni tálalás előtt kb. 20 perccel.

Természetesen - hogy ez már velem lenni szokott - csak nagyjából jegyeztem meg a receptet, és a mennyiségek is "érzéssel" vannak benne. De elrontani nem lehet.

Legutoljára az évfordulós ebéd egyik fogásaként készítettem. Csak annyi híja lett a dolognak, hogy elfelejtettem lefényképezni, amikor kivettem (kisebb gondom is nagyobb volt akkor a fényképezésnél :) ).

Ahogy készült:

Négy csirkemellet kicsontoztam, felcsíkoztam. Sóztam, borsoztam.

Vajban fehéredésig sütöttem a húsdarabokat.

Egy tűzálló tálba tettem a húst.
Lereszeltem kb. 10 dkg trappista sajtot, 10 dkg füstölt karavánt a reszelt sajtot belekevertem kb. fél liter tejfölbe, jó bőven törtem bele fokhagymát, őrölt szerecsendióval ízesítettem, s ráöntöttem a tejfölös-sajtos masszát a húsra. Aztán rákockáztam még egy Tihany camembert sajtot (azt hiszem, ez 12 dkg) és egy zacskó mini mozzarellát (azt hiszem így hívják) szépen elosztottam rajta. Ez is kb. 10 dkg.

Azért négysajtos, mert négy különféle sajttal készül. Hogy milyennel, az változó, a lényeg, hogy a négy közül egy legyen füstölt sajt. A tejföl helyett lehet tejszín is, a vaj helyett más zsiradékon is megpiríthatjuk a húst.


Aztán kb. 20 percre forrósütőbe tettem. Sajnos már jócskán fogyott a tálból, amikor eszembe jutott, hogy fényképezni kéne. Így most ilyen lett a kész étel fotója. De ez az ízéből semmit nem von le. :)


Különféle salátákkal nagyszerű húsnapi étel. (Volt rá példa, hogy disznóhússal csináltam. Azzal is finom. És persze mindig más egy kicsit, akkor is, ha másféle sajtokkal készítjük.)

2 megjegyzés:

  1. A receptet mentettem,meg is van minden hozza es surgosen elkeszitem:)KOszi az otletet Gyongyi!

    VálaszTörlés