136. Gyümölcsnapra: májusi cseresznye, no, meg egy kis banán

Szombaton láttam az idén először cseresznyét a piacon. No, ez még nem sokkal több, mint egy mag, de azért mégis…:) már friss idei gyümölcs, ami ráadásul egészen biztosan szabadföldi és hazai. Az igaz, hogy kicsit kevéske lenne gyümölcsnapi ebédnek, de ha – mondjuk – azt választjuk, hogy néhány szemet kimagozunk és banánnal összeturmixoljuk máris egészen tápláló és finom gyümölcskrémet kapunk, s emellé még szemezgethetjük az új cseresznyét.

A felhők felett mindig kék az ég

Mi értelme is van, hogy egy ilyen nagy közhelyet ide leírok? Mondjuk, engem alkalom adtán megvigasztal. Itt vagyon most a májusközepi őszies hangulatban, aztán ez eléggé rányomja a bélyegét a napomra. Valahogy nehéz dolgok voltak ma az embertársaimmal. Most ragozhatnám itt, de minek. Úgysem az a fontos, hogy kivel, mikor és hol nem stimmeltünk, inkább csak maga tény. 

Mitől van az, hogy az emberek összesúrlódnak? Egyszerű ez, de mégis bonyolult. Ütköznek az érdekek, és az érdekek ütközése leginkább abból fakad, hogy az értékek ütköznek, az, hogy kinek mi a fontos éppen most. Lehet, hogy az illető csak fel akarja hívni magára a figyelmet, mert szüksége lenne az embertársa támogatására, csak éppen úgy csinálja, olyan viselkedéssel szeretné ezt elérni, ami a másikat bántja, sérti. És akkor nem támogatás, hanem éppen elutasítás fakad az egész akcióból, ráadásul az embertárs napja is megy a lecsóba. Vagy azért mond valamit valaki, hogy a saját önbecsülést növelje, és arra sem figyel, hogy ezt úgy teszi, hogy a másikat tapossa a sárba. 

Nem hiszek abban, hogy az emberek direkt azért bántanák a másikat, hogy a másinak rossz legyen. Legalább is az elsődleges cél biztos, hogy nem ez. Az emberek ennél egocentrikusabbak. Lehet, hogy direkt bántja a másikat, de a végső célja nem az, hogy a másik rosszabbul legyen, hanem az, hogy ő legyen jobban, akár a másik fájdalma árán is. (Ilyenkor a bántóban fel sem vetődik, hogy a másik is érző lény.) Tehát, minden konfliktus abból fakad, hogy a konfliktus kezdeményezője jobban akar lenni. Meggondolatlanul vagy bármi áron. Persze ez egy cseppet sem etikus, és egy cseppet sem elfogadható, hogy ezt az én bánásom árán akarja elérni. De nekem segít mégis, ha erre gondolok. Könnyebb. Könnyebb arra gondolni, ha pl. egy gyerek durván pimasz volt, hogy ő akart jobban lenni, csak rossz útját választotta, minta azt képzelném, hogy direkt nekem akart rosszat. Nem, ezt nem szoktam hinni. Sokkal jobb nekem, ha jóhiszemű vagyok. És az önbecsülésem sem függ az ilyesmitől, csak fárasztó és szomorító maga a tény, hogy ilyenek vannak. 

És ilyenkor jön jól, ha ragaszkodunk az evésidőkhöz. Mert ilyenkor jön az erőteljes késztetés az evésre, hogy legalább valami jó legyen. De már elmúlt az evésidő. Így könnyű amellett dönteni, hogy nincs evés. És különben is a felhők fölött nincsenek felhők.

Holnap folytatjuk.