Oldalak

2011. augusztus 6., szombat

222. Vargányás paradicsomleves - akár tésztanapra is



Többen hiányoltak már, ezért most gyorsan írok pár sort. Itt vagyok ám, csak nyakig ültem a lakásfelújításban, takarításban, és napközben nem ültem a géphez, este meg már erőm nem volt arra, hogy legalább nagyjából értelmes mondatokat írjak. Így szabadságoltam magam. Most viszont a következő napokban vendégek lesznek nálunk, így megint nem tudom, hogyan kerülök gép elé. De azért igyekszem.

Egy-két ételt betettem „piszkozatba”, és majd alkalom adtán sorra kerülnek. Egy ilyen volt a vargányás paradicsomleves, melynek beírásakor véletlenül a közzétesz gombot nyomtam meg a piszkozat helyett, és így kb. 1 percig látható volt a blogon. És Ircsike ezt észre is vette. :) Akkor legyen most ez itt ma. 

Hihetetlenül sok vargánya volt szombaton a piacon. Vettem egy hatalmas adagot. Készítettem frissen is, meg szárítottam is. Már meg is száradt azóta. Aíztól láttam ezt a dolgot két éve, de akkor még nem figyeltem annyira a gombákra, mint azóta, így azt is utólag tudatosítottam, hogy az is vargánya volt. De így legalább a vargánya mindig Alízra emlékeztet. :)

Nos, ezt a levest ötlöttem ki többek között ebből a remek gombából. Ez a leves így magában semleges étel, még akár azzal a csöpp kis sajttal is. De húsnapon, tésztanapon mindenképpen jó választás. 

 Vargányás paradicsomleves

Hozzávalók: 40 dkg paradicsom, 20 dkg vargánya, 12 dl víz, 10 dkg füstölt sajt, 5 dkg vaj, 4 gerezd fokhagyma, só, bors, szurokfű, bazsalikom.
Elkészítése: A gombát leöblítjük, szárazra töröljük és csíkokra vágjuk. a paradicsomot összevágjuk, és botmixerrel pépesítjük. A vajat felolvasztjuk, az összezúzott fokhagymát megfuttatjuk a vajon, hozzáadjuk a gombát, néhány percig pirítjuk. Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a fűszereket és hozzáöntjük a paradicsomot és vizet. Felforraljuk, és lassú tűzön főzzük kb. negyed órát. Tálaláskor szórjuk rá a reszelt sajtot.

Holnap gyümölcsnap (223. nap), én biztosan görögdinnyét eszem „mérhetetlen mennyiségben”. :) Mindenkinek jó szívvel ajánlom. 

Folytatjuk.

(Hogy pontosan mikor jövök legközelebb, nem tudom, de igyekezni fogok, remélem, most már nem maradok távol hosszabb ideig.)

3 megjegyzés:

  1. Nálam végig ott virított, mert ha valamit közzéteszel, akár egy percig is, az látható.
    Olvastalak a másikon is párhuzamosan, így tudtam, hogy nem tűntél el, csak nincs időd. :)

    VálaszTörlés
  2. Ismét egy olyan recept, amit még soha nem ettem!
    És mennyire finom lehet.

    Kivárjuk, amig visszatérsz, mert van egy másik élet is, ami nem a számítógéphez kötődik és azt is élni kell! :-)

    VálaszTörlés
  3. Jó, hogy eszembe juttattad, hogy írjak egy bejegyzést a vargánya szárításáról! Nekem most szárad az idei első adag és biztos soakaknak hasznos információ lenne.

    VálaszTörlés