Oldalak

2010. július 19., hétfő

Zöldbabfőzelék


Itt egy újabb főzelék, amit gyerekkoromban nem szerettem, de mára megváltozott a helyzet ebben a kérdésben is. Azt hiszem, nem ez az általános zöldbabfőzelék-készítési mód. De őszintén megvallva, még máshogy nem főztem ezt a nevű ételt. Egy olyan dolog van azonban benne, ami nem jellemző rám, de ebben az esetben mégis megteszem. Hogy miért vágom el először hosszában a zöldbab hüvelyeket, mielőtt kb 2 cm-es darabokra vágnám, nem tudom. Anyám is így csinálta. :)

Szóval, levágom a zöldbabhüvelyek végét, és az előbb leírt módon összevágom. Kevés olajon sóval (minden egyéb hozzáadása nélkül) elkezdem fedő alatt párolni a zöldbabot. Legtöbbször puhára párolódik így, víz hozzáadása nélkül is. De azért szükség esetén adok hozzá egy kevés vizet, de a végén mindig zsírjára sütöm. Amikor megpuhult, bőven török rá fokhagymát. S pár keverés erejéig együtt sütöm a fokhagymával.

Sokszor csak eddig készítem ezt az ételt, mert nagyon szeretem az így párolt zöldbabot. Jó sültekhez hidegen, melegen is. De jó tokányokhoz, fasírthoz is. De azért néha (leginkább Anya kedvéért, vagy azért, mert úgy alakul, hogy "tömegnövelésre lenne szükség" - értsd: nem elég a zöldbab mennyisége a megérkező koszosoknak - akkor főzelékké egészítem ki.

Ez abból áll, hogy meghintem liszttel, és felöntöm tejjel a párolt zöldbabot, és főzöm egy kis ideig, míg besűrűsödik. (A liszt és a tej mennyisége változtatható ízlés szerint. ) Nálunk ez a zöldbabfőzelék. :)

Most ehhez a főzelékhez csak egy kis disznóhúst sütöttem wokban sóval, borssal fokhagymával és pritamin paprikával. Nekem igazán ízlett a sült pritaminpaprika és a zöldbabfőzelék együtt. De lehet, hogy ez megint az én "sajátos ízlésem".

A zöldbab semleges étel. A benne szereplő liszt belefér a kétszeletkenyérnyi mennyiségbe. A tej miatt a húsnapi ételek felé húz. Ezzel együtt ajánlom, hogy aki még karcsúsodni szeretne, az a saját adagját vegyek ki a közösből mielőtt a lisztet és a tejet ráteszi a zöldbabra. Az így kapott fokhagymás párolt zöldbab is nagyon finom. Így igazi semleges étel, és nagyon jó húsnapi köret. (De hidegen is élvezhető pl. pirítóssal egy tésztanapi vacsora alkalmával. ) A lisztes meghintés maradjon a többieknek, akik úgy jobban szeretnék.

4 megjegyzés:

  1. A zöldbabot nem így készítenm, de ki fogom próbálni ezt a módszert is. Paprikát mindig főzök bele, mert szerintem az úgy finom. :)

    VálaszTörlés
  2. Én meg egyszer kipróbálom paprikával. :) De ha elárulod, hogy még hogyan másként, azt is. :) :)

    VálaszTörlés
  3. Egyszerűen:)

    A babot előkészítem, én nem vágom félbe, csak 2 cm-es darabokra. Odateszem vegetás vízben főzni, de csak éppen annyiban, hogy ellepje. Dobok mellé egy zöldpaprikát, így kellemes aromát ad a babnak. Amikor puhára főtt, akkor egy fokhagymás, pirospaprikás rántással besűrítem ( én így tanultam), majd apróra vágott friss petrezselyemzöldet és tejfölt keverek hozzá, de ezzel már nem főzöm. :) Minden nélkül képes vagyok belapátolni. :) Értsd feltét, vagy más köret nélkül. :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon guszta a tiéd is, én pont ma készítek majd, így nézz be hozzám, hogy én hogyan készítem (holnap teszem majd fel)

    VálaszTörlés