Oldalak

2010. szeptember 19., vasárnap

Sajtos, szalonnás brokkoli


Hozzávalók (25 cm átmérőjű sütőformába): 0,5 kg (egy fej) brokkoli, 40 dkg vékonyra szelt húsos füstölt szalonna (bacon), 20 dkg reszelhető sajt, 40 dkg mozzarella, 4 dl tejföl, 4 tojás, 4 gerezd fokhagyma, őrölt szerecsendió, őrölt bors.

Elkészítése: A vékony szalonnaszeletekkel kibéleljük a sütőformát úgy, hogy a szeletek annyira kilógjanak belőle, hogy aztán a tetejére vissza lehessen hajtani. A brokkolit megmossuk, rózsáira szedjük, a szárakat levágjuk, és sütőformába rakjuk.


A szárakat (amelyik rész nem fás) meghámozzuk, s vékony szeletekre vágjuk és összekeverjük a 20 dkg reszelt sajttal, a 4 dl tejföllel és a 4 tojással. Nagyon apróra vágott fokhagymával, őrölt szerecsendióval, őrölt borssal ízesítjük. (Só még véletlenül sem kell bele, mert a szalonna és a sajt is sós.)A masszát ráöntjük a brokkolirózsákra, és rádaraboljuk a mozzarellát is.


A tetejére ráhajtogatjuk a szalonnaszeleteket. 200 C fokra előmelegített sütőben kb. 40 perc alatt megsütjük.

A szeleteléssel várjunk egy kicsit, mert míg forró, addig a sajt is folyékony. Meleg ételnek is nagyon finom pl. paradicsomsalátával, de hidegen is kiváló. Úgy már szeletelni is szépen lehet. :)


Az ételtársításra figyelő étrend szerint húsnapi étel. Elég sok kalória van benne, de alkalmanként és mértékkel nyugodtan egyen belőle az is, aki a súlycsökkenés érdekében követi az eMpszi étrendjét. Az igaz, hogy a súlycsökkenéshez csökkenteni kell a kalóriákat, de a kalóriák csökkentése nem elégséges a karcsúsodáshoz. A magunkra fordított gondoskodó szeretet, és az élet örömeinek felfedezése legalább annyira fontos, mint a kalóriák csökkentése. A titok nyitja, hogy eltaláljuk a helyes arányt.

4 megjegyzés: