Oldalak

2011. április 8., péntek

98. lépés: Mákos-répás mineknevezzelek és gondolatok az ünnepről blogszülinap ürügyén



Mákos-répatekercs - tésztanapra

Hozzávalók: 60 dkg sárgarépa, 6 tojás, 1 kiskanál só, 25 dkg darált mák, 15 dkg méz fél citrom leve.

Elkészítése: A megtisztított sárgarépát aprólyukú reszelőn lereszeljük, vagy turmixszal pépesítjük. A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját hozzákeverjük a répapéphez, a fehérjét a sóval kemény habbá verjük, majd ezt is óvatosan a répához keverjük. Előmelegített 200 fokos sütőben sütőpapírral bélelt tepsiben kb. 40 perc alatt kisütjük. Mikor kivesszük a sütőből, még forrón a sütőpapírral együtt óvatosan feltekerjük a tésztát. A darált mákot összekeverjük a mézzel és a citromlével. Mikor a tészta már egy kicsit meghűlt, óvatosan kiterítjük (ekkor már könnyen leválik róla a sütőpapír), és egyenletesen rákenjük a máktölteléket, és szintén óvatosan feltekerjük.

Megjegyzés: Elég könnyen törik a tészta, ezért javaslom az óvatos bánásmódot, és egy kicsit „izzad” is hűlés közben, ezrét jó, ha teszünk alá egy több rétegre hajtott textilszalvétát, és így tegyük egy rácsra, amíg teljesen kihűl.

Csak úgy az ünnepről

Arról jutott eszembe, hogy erről írjak, mert ez a blogom éppen ma egy éves. Úgyhogy Isten éltesse! Valahogy érdekesen alakulnak a dolgok. Soha nem terveztem, hogy főzősblogot írjak. Sőt blogot írni is csak határozott tanácsra kezdtem közel négy éve, a könyvem megjelenése előtt. (Ez a régi blogom megvan még mindig, itt a „terápiás fényképezésem” eredménye látható naponta.). Aztán lett a honlapom, ahol szintén van blogszerű rész, oda a túlsúlytémában az interneten talált dolgokat szoktam feltenni. Aztán meg van ez a blog. Most itt írok a legtöbbet, mert főzni írni fényképezni szeretek, és abban reménykedek, hogy talán még haszna is van ezeknek így együtt. (Meg még néhány olyan hely, amire csak hébe-hóba írok valamit. )

Ünnepelni szerintem annyit tesz, megtisztelni, a nagy egészbe, a nagy összefüggésekbe helyezni egy-egy eseményt. Elkülöníteni a hétköznapoktól, mindenféle formában, ahogy csak lehet. Jó, ha az ünnep olyan, hogy minden érzékszervünk a lehetőségek szerint részt vesz benne. A hagyományos ünnepi szertartásokban azért vannak együtt az ünnepi fények, hangok, illatok, liturgikus mozgások.
Kellenek az ünnepek, mert azok a mérföldkövek, útjelzők, világítótornyok. Az ünnepkor kilépünk a megszokottból és egy kicsit más megvilágításból nézzük a dolgokat. Optimális esetben felemelkedünk egy kicsit és így felülnézetből is láthatjuk a dolgokat, és ez rálátást ad. 

No, jó, egy blogszülinap nem igazi ünnep, de azért néhány perc elgondolkodást és egy mákos répatekercset megér, mert azt hiszem, vannak adósságaink az ünnepekkel kapcsolatban is. Talán az is jó fokmérője annak, hogy mennyire becsüljük magunkat, hogy mennyire üljük meg az ünnepeinket. No, erről még gondolkoznom kell egy kicsit, de ma ennél több nem telik tőlem.

Holnap folytatjuk.

9 megjegyzés:

  1. Kedves Gyöngyi!
    Nagyon boldog, répatekercses blogszülinapot kívánok! És egyben nagyon köszönöm, hogy írod ezt a blogot, különben nem találtam volna Rád, és nem kaptam volna ezt a nagy fejrekoppintást! Egy bő hete gyümölcsreggelizem, naponta 3x eszem, ÉS nem olvasok evés közben!!! KÖszönöm, köszönöm, lassanként a szétválasztás is megy. A soraidat pedig (visszamenőleg) élvezettel olvasom és töltődök velük!
    Szeretettel kívánok szép hétvégét, Florci

    VálaszTörlés
  2. Nagyon boldog szülinapot és köszönjük tanácsaidat, hogy lelkierőt adsz mindannyiunknak

    VálaszTörlés
  3. Kedves Gyöngyi!!
    Boldog blogszülinapot kívánok!!
    Én csak januártól vagyok itt és köszönöm neked a sok tanácsot,és a fantasztikus recepteket!!!
    Egyben köszönöm neked,hogy megszeretetted velem a gyümölcsöket!!:):)
    Már nem is tudnám elképzelni a reggeliket gyümölcs nélkül!!

    VálaszTörlés
  4. BOLDOG BLOGSZULINAPOT! (igaz mar szombat van, de akkor is!)

    Huuuuuu ebben a makos csodaban nincs liszt!
    Ez remek! :-)

    VálaszTörlés
  5. Én is januártól vagyok itt, de a Te blogod adott erőt és inspirációt ahhoz, hogy szenvedés és éhezés nélkül újból (sokadszor...o:( ) nekivágjak annak a 35 kg. leadásának, amit akkor szedtem fel, amikor abbahagytam a dohányzást. Rengeteget köszönhetek Neked, nemcsak az azóta leadott 13 kg-t, hanem azt is, hogy kezd megjönni az életkedvem, elkezdtem mozogni is - soha nem gondoltam volna, hogy a zumba fittness ennyi jókedvet és életerőt ad -, és nem utolsó sorban nincs bűntudatom evés közben!
    Boldog szülinapot a blogodnak, Neked pedig további kitartást a vezetéséhez!

    VálaszTörlés
  6. Boldog blogszülinapot!
    Ez a süti nagyon finom lehet

    VálaszTörlés
  7. Florci, üdv. nálam. Örülök, hogy jöttél. Köszönöm a köszöntést, és remélem, hasznodra leszünk: a blogom és én. :)

    m.k, ha így van, megéri. :)

    Hógolyó, ez nagyon jó! :)

    Ircsike, köszönöm! (Tényleg nincs benne liszt.) :)

    Rebeka! Nagyon örülök, hogy így alakult! Én is kitartást kívánok neked a folytatáshoz. :)

    Bianka! De jó, hogy újra látlak! :)

    VálaszTörlés
  8. Köszöntés az "ünnepeltnek", még sok további szülinapot!
    Kérdés az "anyukájához" : szerinted 1 tojásból omlettként működőképes a répástészta?

    VálaszTörlés
  9. IZs, nyilván. De annyira nem lehet mellényúlni. Szerintem, ha jónak látod, próbáld meg. Kíváncsi vagyok. :)

    VálaszTörlés