Oldalak

2011. április 24., vasárnap

114. Fokhagymás báránycomb hagymalekvárral + Gondolatok az ünnepi ételek mellé



A következőkben több bárányreceptet hozok majd, mert egy egész bárányt kaptunk. Ma a  fokhagymás sült mellett belsőségből tárkonyos levest főztem, a máj kivételével, melyet rozmaringgal és újhagymával készítettem el. Ezeket majd holnap felteszem. Ma legyen itt a combból készült sült.

Fokhagymás báránycomb

Hozzávalók: 1 báránycomb (kb, 1 kg) , 1 fej fokhagyma, 2,5 dl libazsír, só, víz. 

Elkészítése: A báránycombba hegyes, éles késszel a húst rostjával párhuzamosan kb. 2 cm távolságba bemetszéseket vágunk, melybe a fokhagymagerezdeket dugjuk majd. Alaposan megsózzuk a húst. A fokhagymát gerezdekre szedjük, megtisztítjuk, a nagyobb gerezdeket hosszában félbe esetleg háromba vágjuk, és a bemetszésekbe tűzdeljük a húsba. Egy edényben - melyet a sütőbe is be tudunk tenni - felforrósítjuk a zsírt, és a hús mindkét oldalát addig sütjük míg pörzsanyag képződik a húson. Majd kevés vizet öntünk alá, és 200 fokos előmelegített sütőbe tesszük. Időnként meglocsoljuk a sülő húst a pecsenyelével, és alkalmanként pótoljuk a vizet, s kb. 1 óra alatt készre sütjük. Nagyon finom mellé a hagymalekvár.

Hagymalekvár

Hozzávalók: 1 kg hagyma, 2 dl víz, 3 kiskanál só, 1 kiskanál bors, 0,5 kiskanál mézeskalács fűszerkeverék, 5 dkg cukor, 1 dl olaj, 3 babérlevél, 3 dl vörösbor.

Elkészítése: A hagymát először hosszában félbevágjuk, majd a feleket vékonyan felszeleteljük. A hagymaszeleteket egy főzőedénybe tesszük, ráöntjük a vizet, s addig főzzük, amíg a víz elfő, ekkor hozzáöntjük az olajat, és gyakori kevergetés közben kis lángon addig pároljuk, míg „zsírjára sül”. Ekkor hozzáadjuk a fűszereket, a cukor kivétel, és felöntjük a borral. Addig pároljuk lassú tűzön, amíg már majdnem mustár sűrűségű. Ekkor a cukrot is hozzáadjuk, és egy kicsit még sűrűbbre főzzük. Hidegen adjuk sültek mellé. 

Megjegyzés: Valójában áthidalóötletként használtam a mézeskalácsfűszert, ha lett volna itthon gyömbér, csillagánizs és koriander, akkor ezeket tettem volna bele. Ez a mennyiség több, mint amennyi a fenti húshoz elfogyhat. De máshoz is finom ez az étel, és ha kevesebbet készítek is, a munka ugyanannyi vele, s el is áll egy ideig.

Gondolatok az ünnepi ételek mellé

Mint tegnap mondtam, most az ünnepek alatt maradunk végig a húsnapi ajánlatoknál. A negyven nap hústalanság után most itt a húsevés ideje. Ha most több nap egymás után húst eszünk, ez bőven belefér egy hosszú folyamatba. Ami nehezebben megoldható, ebben az időszakban, az a szétválasztás. Ezt sem kell erőltetni, ha valakinek nehezebben megy. De azt azért nagyon hasznosnak tartom, ha a gyümölcsreggelit és az evésidőket komolyan vesszük. A húsokhoz a krumpli-rizs szokásos köretek helyett én salátákat ajánlok. Így az hús íze is sokkal jobban élvezhető. És ha belegondolunk, ezek a nehezebb köretek tulajdonképpen azt a célt szolgálják, hogy, ne a drága hússal lakjunk jól, hanem a hús mellé nyerjünk kalóriát kenyérből, krumpliból, rizsből is. Nos, nekünk éppen ezekre a plusz kalóriákra nincs szükségünk. Így bőven megelégedhetünk a hús-saláta kombinációval.

A süteményekkel kapcsolatban nálam az ünnepek alatt az vált be, hogy délben eszem húst salátával, vacsoraidőben meg süteményt, akkor viszont húst nem, mert az bőven elég nekem ebédre. De mindenkinek magának érdemes megtalálnia a számára legkedvezőbb megoldást. Az a lényeg, hogy azt tartsuk szem előtt, hogy jól érezzük magunkat fizikailag és lelkileg egyaránt. Tartózkodjunk lehetőleg a bármilyen formában jelentkező önbüntetéstől, legyen ez indokolatlan önkorlátozás, vagy a  másik véglet: a mértéktelenségből származó önbüntetés. Jó, ha elkerüljük ezeket. 

Holnap folytatjuk

3 megjegyzés:

  1. Hát, egy ideje - tudod - a magam útját járom, azaz nem ugyanakkor vannak ugyanazok a napjaim, mint nektek, így aztán úgy alakult, hogy pénteken tésztanapom volt, tegnap meg gyümölcsnap. Amit tartottam is, bár több volt a nemevés, mint a gyümölcsevés egy nagyfokú átmentrajtamazúthenger-állapot, láz, köhögés és egyéb iylen ínyencségek miatt.
    Ezért aztán mára már nagyon kiéheztem. És reggeliztem (igaz, 10 óra felé) rendeset, a családdal. Aztán késődélután ebédeltünk, kevés húslevest ettem, inkább csak a levét, és töltött káposztát. Aztán este ettem a tortából, amit meghagytak a lányok. Alapjában elégedett vagyok. Holnap pedig már szándékszom gyümölcsreggelizni is.:)
    Boldog húsvétot!:)

    VálaszTörlés
  2. Szep a baranycomb nagyon, de ami szamomra nagyon izgalmas az a hagymalekvar. Meg soha nem keszitettem...., de ami kesik.....:-)
    Tegnap nem volt elvalasztas, nem ettem sokat, de este az agyban "panaszkodott" a gyomrom.
    Surgosen visszaterek az elvalasztas kitaposott utvonalara! :-)
    Szep unnepet a mai napra is!:-)

    VálaszTörlés
  3. sedith, jobbulást kívánok! (Attól tartok "követem a példádat", úgyhogy azt hiszem, le is fekszem most, hogy még gyökerében elvágjam a problémát.)

    Ircsike, a hagymalekvárt tényleg érdemes kipróbálni, bár elég különleges íze van, így a megosztó típusú ételek közé tartozik. Nekem nagyon ízlett.

    VálaszTörlés