Vagyok ám, élek, és enni is szoktam, csak éppen népet számlálok, és hiába igyekszem, annyi időm nincs, hogy még fényképezzek is, és a blogba írjak is. Ráadásul a múlt hétvégén vendégség is volt nálunk, Anya nyolcvanadik születésnapja volt. Elhatároztam, hogy a tortája bekerül ide, de aztán csak akkor jutott eszembe, amikor már elfogyott, és nem készítettem róla idevaló fényképet. Arra gondoltam, hogy akkor, ha még jövőre is lesz Kifőztük jótékonysági receptbeküldés, akkor majd arra megsütöm. Ma is voltam összeírni, de Anya panírozta a padlizsánt, aztán azt gondoltam, akkor most rászánom ezt a pár percet, hogy ide is jussak egy kicsit.
Rántott padlizsán
Hozzávalók: Személyenként 1 nagyobb padlizsán, só, a panírozáshoz liszt, tojás, prézli, a sütéshez zsír vagy olaj.
Elkészítése: A padlizsánt meghámozzuk, ujjnyi vastag karikákra felszeleteljük. Besózzuk, kicsit állni hagyjuk. Leitatjuk róla a nedvességet, és a szokásos módon bepanírozzuk és kisütjük.
Tejfölös paprikasaláta
Hozzávalók személyenként: 2 db vastag húsú piros paprika, 1 evőkanál tejföl, 1 gerezd fokhagyma, só.
Elkészítése: A paprikát apró kockákra vágjuk, és belekeverjük a sóval és fokhagymával ízesített tejfölbe.
A népszámlálás hizlal
Szóval nagyon tanulságos nekem ez a népszámlálás. Éppen mondtam a kolléganőmnek, hogy már jó lesz, ha véget ér, mert érezhetően nő a derékbőségem. Csodálkozva kérdezte, hogy ennyien megkínálnak süteménnyel, amikor megyek összeírni. No, erről nincs szó, megkínálnak ugyan néha, de nem szoktam enni evésidőn kívül még ilyen alkalommal sem, szóval nem fogadok el kínálást, nem erről van szó. Sokkal inkább arról, hogy nagyon kifáradok, hiszen ez a munka azt jelenti, hogy folyamatosan már harmadik hete napi tizenvalahány órát megállás nélkül dolgozom, és amikor leülök enni, úgy eszem, mint akit az éhhalál környékez.
Írtam már, azt hiszem, hogy annak idején azért híztam el olyan rettentően, mert fáradtságevő voltam. És úgy tűnik, ez nem is szűnt meg nálam. Tudván tudom, hogy ez a helyzet, és azt is, hogy nem fogom magam kipihenni az evéssel, és nem is olyan közvetlen a kapcsolat az elfogyasztott étel és az energiaszintem között, sőt… sokkal jobban járnék, ha kevesebbet ennék, mert az emésztésre nem menne el az erőm. És mégis…
Nagyon tanulságos számomra ez a dolog. Teljesen nyilvánvalóan tudom, hogy mi okozza nálam a nehézséget. Most éppen abban az élethelyzetben vagyok, hogy ezen könnyíteni nem tudok, tehát az elvállalt munkát el kell végezni időre. Ebből engedni nem lehet. Ott van viszont az a tényező, hogy tudván tudom, hogy nem pihentet az evés, és mégis valami erős kényszer hajt az asztalnál, hogy szedjek még egy tányérral. És olyankor, amikor nyúlok a már felesleges étel után nem jutnak eszembe az észérvek. Csak automatikusan cselekszem, nem is figyelek, pedig jól tudom, hogy mit és hogyan kéne tennem.
Talán éppen ez a helyzet fog rávezetni arra, hogy mi hasznosat tegyek ebben a helyzetben. Azért eszem, mert fáradt vagyok, és erőre, sok erőre van szükségem. Azt kell megoldanom, hogy ne fáradjak ki annyira, vagy valahogy megértsem a lelkem mélyén, hogy nem az evés emeli meg az energiaszintem annyira, hogy biztonságba érezzem magam. Mert ha ezt valahogy megértem, akkor majd azt is megoldom, hogy tudatosan figyeljek akkor is a normális mennyiségű evésre, amikor valami arra hajt, hogy többet egyek a kelleténél. Nagy titok ez, de szeretném megfejteni. Ami azért mégsem engedi, hogy teljesen elszaladjon velem a ló, az az, hogy az evésidőket betartom. No, majd átgondolom… ezt az egészet. Aztán, ha tudok, jövök.
Hamarosan folytatjuk.
http://pszichowellness.hu/
.JPG)
