Oldalak

2011. október 15., szombat

288. Tésztanapra rántott padlizsán tejfölös paprikasalátával

Vagyok ám, élek, és enni is szoktam, csak éppen népet számlálok, és hiába igyekszem, annyi időm nincs, hogy még fényképezzek is, és a blogba írjak is. Ráadásul a múlt hétvégén vendégség is volt nálunk, Anya nyolcvanadik születésnapja volt. Elhatároztam, hogy a tortája bekerül ide, de aztán csak akkor jutott eszembe, amikor már elfogyott, és nem készítettem róla idevaló fényképet. Arra gondoltam, hogy akkor, ha még jövőre is lesz Kifőztük jótékonysági receptbeküldés, akkor majd arra megsütöm. Ma is voltam összeírni, de Anya panírozta a padlizsánt, aztán azt gondoltam, akkor most rászánom ezt a pár percet, hogy ide is jussak egy kicsit.

Rántott padlizsán

Hozzávalók: Személyenként 1 nagyobb padlizsán, só, a panírozáshoz liszt, tojás, prézli, a sütéshez zsír vagy olaj.
Elkészítése: A padlizsánt meghámozzuk, ujjnyi vastag karikákra felszeleteljük. Besózzuk, kicsit állni hagyjuk. Leitatjuk róla a nedvességet, és a szokásos módon bepanírozzuk és kisütjük.

Tejfölös paprikasaláta

Hozzávalók személyenként: 2 db vastag húsú piros paprika, 1 evőkanál tejföl, 1 gerezd fokhagyma, só.
Elkészítése: A paprikát apró kockákra vágjuk, és belekeverjük a sóval és fokhagymával ízesített tejfölbe.

A népszámlálás hizlal

Szóval nagyon tanulságos nekem ez a népszámlálás. Éppen mondtam a kolléganőmnek, hogy már jó lesz, ha véget ér, mert érezhetően nő a derékbőségem. Csodálkozva kérdezte, hogy ennyien megkínálnak süteménnyel, amikor megyek összeírni. No, erről nincs szó, megkínálnak ugyan néha, de nem szoktam enni evésidőn kívül még ilyen alkalommal sem, szóval nem fogadok el kínálást, nem erről van szó. Sokkal inkább arról, hogy nagyon kifáradok, hiszen ez a munka azt jelenti, hogy folyamatosan már harmadik hete napi tizenvalahány órát megállás nélkül dolgozom, és amikor leülök enni, úgy eszem, mint akit az éhhalál környékez. 

Írtam már, azt hiszem, hogy annak idején azért híztam el olyan rettentően, mert fáradtságevő voltam. És úgy tűnik, ez nem is szűnt meg nálam. Tudván tudom, hogy ez a helyzet, és azt is, hogy nem fogom magam kipihenni az evéssel, és nem is olyan közvetlen a kapcsolat az elfogyasztott étel és az energiaszintem között, sőt… sokkal jobban járnék, ha kevesebbet ennék, mert az emésztésre nem menne el az erőm. És mégis… 

Nagyon tanulságos számomra ez a dolog. Teljesen nyilvánvalóan tudom, hogy mi okozza nálam a nehézséget. Most éppen abban az élethelyzetben vagyok, hogy ezen könnyíteni nem tudok, tehát az elvállalt munkát el kell végezni időre. Ebből engedni nem lehet. Ott van viszont az a tényező, hogy tudván tudom, hogy nem pihentet az evés, és mégis valami erős kényszer hajt az asztalnál, hogy szedjek még egy tányérral. És olyankor, amikor nyúlok a már felesleges étel után nem jutnak eszembe az észérvek. Csak automatikusan cselekszem, nem is figyelek, pedig jól tudom, hogy mit és hogyan kéne tennem.
Talán éppen ez a helyzet fog rávezetni arra, hogy mi hasznosat tegyek ebben a helyzetben. Azért eszem, mert fáradt vagyok, és erőre, sok erőre van szükségem. Azt kell megoldanom, hogy ne fáradjak ki annyira, vagy valahogy megértsem a lelkem mélyén, hogy nem az evés emeli meg az energiaszintem annyira, hogy biztonságba érezzem magam. Mert ha ezt valahogy  megértem, akkor majd azt is megoldom, hogy tudatosan figyeljek akkor is a normális mennyiségű evésre, amikor valami arra hajt, hogy többet egyek a kelleténél. Nagy titok ez, de szeretném megfejteni. Ami azért mégsem engedi, hogy teljesen elszaladjon velem a ló, az az, hogy az evésidőket betartom. No, majd átgondolom… ezt az egészet. Aztán, ha tudok, jövök. 

Hamarosan folytatjuk.

2011. október 2., vasárnap

275. Zöldségnapra: Tárkonyos gombaleves

A rókagomba aranyárban volt a piacon, ezért vettem hozzá egy kis csiperkét is, hogy még az is adjon egy kis „sűrűjét” a levesnek.
Hozzávalók: 1 evőkanál olaj, 20 dkg rókagomba, 20 dkg csiperke, 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2 szál sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, 1 kis csokor tárkony, 2 evőkanál tejföl, 4 szem borókabogyó, só, bors.
Elkészítése: Az olajon a hagymát, és a fokhagymát dinsztelni kezdjük, majd hozzáadjuk a karikára vágott gyökérzöldséget, majdnem puhára pároljuk, sózzuk, borsozzuk, szükség esetén egy-egy csepp vizet is tehetünk alá. a gombát felszeleteljük, és a párolt zöldséghez tesszük. Rászórjuk az apróra vágott tárkony felét. Átpirítjuk, majd felengedjük 1 liter vízzel. Ha felforrt, a tejfölt simára keverjük, és apránként felengedjük a levessel, hogy annyira, hogy könnyen beleönthessük a fövő levesbe. Újabb forrásig melegítjük, rászórjuk a maradék tárkonyt és tálaljuk.
Megjegyzés: Ez a leves semleges étel. Éppen ezért zöldségnapra is kiváló. ajánlok utána pl. egy jó kis padlizsános lecsót – mondjuk – krumplipürével.

A séf is mondja

Újabban mindig megveszem a Magyar Konyhát. Egyre jobban tetszik ez a lap. A legfrissebb számban a Séfportrék sorozatban Stefan Gerbhardt-tal, a Hertelendy Kastélyszálló séfjével beszélget Vinkó József. Az ötcsillagos szálloda éttermének séfje így zárja a beszélgetést:
„Nem kell olasz meg spanyol olaj. Magyarországon mindent meg lehet termelni, csak abba kell hagyni ezt a hülye pesszimizmust. Itt megvan minden, ami kell. Ehhez sokat kell dolgozni, tudom. És azt is tudom, hogy önök szerint a dolgok megváltozathatatlanok. De egyszer jöhet valakik, aki ezt nem tudja. És megváltoztatja őket.”

… igen, ezt a hülye pesszimizmust kéne már abbahagyni, de nagyon! Aki a sajtban is csak a lyukat látja, az saját maga szúrja el a napjainak jó részét. A múltkor azt mondja az egyik ismerősöm, hogy nincs már olyan, aminek ő örülni tudna. Meg vagyok róla győződve, hogy az említett csodaszép és csodadrága szállodában is találnánk a vendégek között olyan embert, aki ilyesmit mondana. Mert az öröm megélése nem a külső körülmények függvénye. Az örömre való képességet mindenki magában alakíthatja ki. És mindenki csak saját magában.

Holnap helyett a jövő héten folytatjuk. 

Ezen a héten nem jövök már. Népszámlálok és a vasárnapi jeles családi eseményre készülök. Úgy egyébként gyümölcsleveken és mézes mákon élek leginkább az ilyen túlpörgetett időszakban. Ezt használati utasítás nélkül nem ajánlom senkinek. Majd egyszer mesélek róla, majd akkor, amikor nyugalmasabb napjaim lesznek annál, minthogy gyümölcsleveken és mézesmákon éljek. No, persze, ezt azért senki ne vegye szó szerint. A magyarázat is a használati utasítás része lesz majd. 


Addig is:
276. tésztanap
277, gyümölcsnap
278. hús
279. zöldség
280. tészta
281. gyümölcs
282. hús
283. zöldség
284. tészta


Addig is minden jót, jókedvet, optimizmust, egészséget, szép napokat  kívánok. :)

2011. október 1., szombat

274. Húsnapra: Rúzsa Sándor pecsenyéje

 

Ezt az ételt nem én főztem. Ópusztaszeren ettem múltkor a Szeri Csárdában. http://opusztaszer.hu/data/phoo/import/letolt/szericsarda_etlap_20110824.pdf Jó volt ez is, de jobb választás lett volna a Bicskás Bandi pecsenyéje, de azt Ferenc fiam választotta. És ha valahol eszünk, annyira hajt a kíváncsiság, hogy véletlenül sem kérek olyasmit, ami úgyis lesz az asztalon, és úgyis megkóstolom, akármelyikünk kérte is. A csárda berendezése tetszett. A betyárvilág bemutatása érdekes, és nem is giccses. (És ebben a témában ez azért nagy szó.) Az ételek ízeltesek voltak, bár kevés volt a bátorságuk, hogy igazából szakítsanak a „csárdás hagyományokkal”. Bár azért éreztem erre dicsérendő törekvéseket, csak valahol megállt a dolog félúton. Bár könnyen beszélek én, lehet, hogy megélni csak így lehet ebben a műfajban, hogy megtalálják a vendégek a szokásos dolgokat.

Rúzsa Sándor pecsenyéje a Szeri Csárdából

Sertéskaraj finoman sütve gombás, májas raguval, rozmaringgal, bazsalikommal, kakukkfűvel fűszerezve. Ennyi szerepel róla az étlapon. Nos, ha egyszer itthon is elkészítem, akkor majd jövök a szokásos leírással. Így ma csak ennyit mondok. Vegyes friss salátával ettem. Nem kell hozzá köret, akkor sem, ha ez talán szokatlan.  

A sors a kegyetlen?

Nehéz napom volt ma. Temetésen voltam. Nagyon szép volt a búcsúztató, én sem tudtam volna szebbet. Mi mást is lehet ebben a műfajban mondani, mint ami ott elhangzott. És a szokásos kérdések: miért éppen velünk?, miért éppen így?, miét éppen most?. Sokszor feleszünk ilyen kérdéseket a sors kegyetlenségét citálva. Igen, egy temetésen mi mást is mondhatna a szónok. De ahhoz, hogy ne a temetésen kelljen ilyeneket kérdeznünk, érdemes sokkal előbb, sokkal többször szembenéznünk azokkal a dolgokkal, melyeket sorsként szoktunk aposztrofálni akkor, amikor már nem tudunk rajta változtatni. Az egyik legfontosabb dolog, amit ebben az életben megtanultam, hogy múlik rajtam. Tudok változtatni. Sokkal többet tehetünk, mint gondolnánk. És ez nagyszerű hír. De csak akkor, ha még ha élünk a lehetőséggel…

Holnap folytatjuk.