Oldalak

2010. április 18., vasárnap

Sülthús a la Mama




Jó sülthúst készíteni nem könnyű. Rengeteg praktika, ötlet, fűszerezés létezik. Ahogy én a nagymamámtól tanultam, nem kell hozzá más, mint jó hús, zsír, só, víz lassú tűz és sok türelem.

A húst megmosom és alaposan besózom. Hideg disznózsírt teszek egy megfelelő méretű edénybe, ráteszem a húst, és kevés vizet öntök alá. Akár egy lefedett nagyméretű lábosban is süthetem a tűzhelyen lassú tűzön, vagy a sütőben közepes hőfokon. De variálni is lehet. Ez a malaccombot én úgy sütöttem, hogy a tűzhelyen kezdtem és a sütőben fejeztem be. Az elpárologott vizet mindig apránként pótolom. Én meleg vizet használok a pótlásra. Nem tudom, hogy ennek van-e jelentősége, de a Mama így csinálta.

Néha fűszerezem fokhagymával is sülthúst, mert nagyon szeretem a fokhagymát, de az eredeti Mama-féle sülthús a són kívül semmit ízesítést nem kap. A hús saját íze a lényeg, meg az a jól eltalált sütési ritmus, hőfok, aminek következtében a hús finom omlós és aranybarna lesz.

Az utolsó fázisban már (amikor a hús már elég puha, csak még nem elég piros) nem pótoljuk a vizet. Lesütjük zsírjára. (Itt is figyelni kell, hogy akkor van kész, amikor a víz éppen elfogy. Ha tovább hagyjuk a zsírban, akkor kiszárítjuk a húst.) A hús mellé külön edényben tálaljuk a pecsenyeszaftot.

update:

Szeretek sült hús készíteni dagadóból. Persze, a dagadóban az a klasszikus, hogy egészben megtöltjük, de ez nálunk nem éri meg a munkát. Nem szeretik annyival jobban a fiúk a töltött dagadót a töltetlennél, mint amennyivel több a munka vele. Ezért töltött dagadót általában csak akkor készítek, ha vendégek jönnek, és vegyes sültes tálat teszek az asztalra.


Egyébként meg fogom a dagadót, és kb. 5 cm-es darabokra vágom a szálára merőlegesen. Itt az alsó képen is ez látható. Amikor a hús már majdnem elkészült (de még van alatta egy kis víz) a fent leírt módon, akkor tettem rá a sütni való kolbászkarikákat. És addig hagytam a sütőben, míg megsült. A víz elpárolgott, a hús és a kolbász megpirult. 200 fokon sütöttem végig a sütőben.

(A 200 fok az a maximum! Biztonságosabb, ha inkább alacsony hőfokon több időt számunk a sütésre. De mivel minden hús, minden ember meg még minden sütő is eltér egy kicsit a saját tapasztalat a biztos.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése