234. Tésztanapra: Cukkinimártás sóskalácshoz

A cukkinimártás önmagában semleges étel. Nagyon finom sóskaláccsal tésztanapon, de fehérhúsok mellé is adhatjuk húsnapon vagy pl. petrezselymes krumpli mellé zöldségnapon. Ám ezer egyéb kombináció is kigondolható vele. 

Hozzávalók: 80 dkg cukkíni, 5 dkg vaj, só, 4 gerezd fokhagyma, 1 kiskanál apróra vágott borsikafű, 1 evőkanál apróra vágott bazsalikom, pár csepp citrom, 2 kiskanál méz, 2 evőkanál tejföl.

Elkészítése: A cukkínit megmossuk, és hámozás nélkül kockákra vágjuk. A kevés sóval vajon kevergetés közben puhára pároljuk. Rázúzunk két gerezd fokhagymát, és ezzel is átpirítjuk. levesszük a tűzről és hozzáadjuk az apróra vágott bazsalikomot, borsikafüvet, citromot, mézet, tejfölt, és még két gerezd zúzott fokhagymát. Botmixerrel pépesítjük. Hidegen és melegen egyaránt fogyasztható.

A sóskalács itt olvasható: http://pszichowellness-konyha.blogspot.com/2010/10/soskalacs.html

Agymenés kánikulában

Ezt kommentelte vízicsibe a főzős blogom 20-ai bejegyzésére: „Nagyon igazad van abban, hogy egyénre szabottan kell nézni a szükséges ételmennyiséget. Lehet hogy engem már az is hizlal, ami egy soványnak kevés lenne...de így jártam.”

Ezt válaszoltam: „Vízicsibe, sajnos ez így van, de azért kutatom, hogy miért akarja azt a testünk, hogy nagydarabok legyünk, miért jó az nekünk, ha így van, és hogyan lehetne kiváltani a testméret adta előnyöket valami olyannal, ami kellemesebb megoldás számunkra.”

Vízicsibe kommentje és a rá adott válaszom nyomán elég vad dolgok jutottak eszembe. Azonban a legnagyobb vadságok is tartalmazhatnak korszakalkotó ötleteket. Így most leírom, ami eszembe jutott, de mindenki csak saját felelősségére olvassa. De előbb a komment és a válasz. (Ám, ha ebből egy olyan kutatás születik, melyért Nobel-díjat kap valaki, akkor én igényt tartok a díjból egy svédországi kirándulásra Vízicsibe társaságában. J )

Szóval:  Ezt kommentelte vízicsibe a főzős blogom 20-ai bejegyzésére: Nagyon igazad van abban, hogy egyénre szabottan kell nézni a szükséges ételmennyiséget. Lehet, hogy engem már az is hizlal, ami egy soványnak kevés lenne...de így jártam.

Ezt válaszoltam: Vízicsibe, sajnos ez így van, de azért kutatom, hogy miért akarja azt a testünk, hogy nagydarabok legyünk, miért jó az nekünk, ha így van, és hogyan lehetne kiváltani a testméret adta előnyöket valami olyannal, ami kellemesebb megoldás számunkra.

Mert valóban azt érzem, hogy a túlsúlyos, a túlsúlyra hajlamos ember teste (az enyém is) sokszor igyekszik megtartani a méretét a csökkentett kalóriák ellenére is. Nem is tudom, hogyan csinálja. Talán fel lehetne használni a testünknek ezt a tulajdonságát olyan kutatásokra, melyek arra irányulnak, hogy hogyan lehetne elég a kevesebb élelem, s így segíthetnének az éhezőkön a felesleggel.

Azt figyeltem meg én is (mert előttem már sokan mások is), hogy az O típusú ember teste olykor (főként koplalások következtében szupertakarékossá válik) . Valami szédületes szintre tudjuk fejleszteni a táplálékhasznosítást. Ami egyrészt nagyon jó, mert sokkal olcsóbbá válhat a táplálkozás, ha fele annyi élelem is elegendő, viszont azt is eredményezi, hogy fele annyi ideig élvezhetjük az evés adta örömöket, és mégis ott vagyunk, ahol a part szakad, vagyis, ott, ahol a sok X-es ruhák parkolnak.

Egészen biztos vagyok benne, hogy a megoldást itt kell keresni. Tehát a testünk (természetesen a teljes tudattalan vezérlés szerint) valamiért nagy akar lenni. És mindent elkövet, hogy nagy is tudjon lenni. Ha azt nem tudja elérni, hogy együnk (mert kemények vagyunk és megvonjuk tőle azt a kalóriamennyiséget, amit szeretne), akkor stratégiát vált: egyre jobban hasznosítja a tálanyagokat.

Ezt a jelenséget - mármint azt, hogy az egyes egyedek különböző mértékben hasznosítják a táplálékot -  az állattenyésztők jól ismerik. Pl. vannak sertések, melyek nem képesek meghízni. Ezeket a háziállatokat a köznyelv (legalább is az én nagyszüleim vidékén) kutyadisznónak nevezi, és az első adandó alkalommal betölti soványka húsukat kolbászba, mert kár beléjük a takarmány. A hízékony emberek (Isten bocsássa meg, hogy ilyen párhuzamra vetemedem, de maradjuk annál, hogy magamról beszélek), ha disznónak születtek volna, az állatállomány díszei lennének, egy-egy mezőgazdasági kiállítás aranyérmesei. De nem állatnak születtünk, hanem embernek. És nem szempont az embernél, nagyon nem, hogy milyen gazdaságos a táplálása. Legalább is itt a pocsékolós fehérember világában nem. Ám ha arra gondolunk, hogy hány ember éhezik a világban, és azon rettegünk, hogy túlnépesedés van, és nem elég a táplálék, amit a Föld megterem az ekkora létszámú emberiségnek, akkor ez a nagyon jó tápanyag-hasznosító képessége az O típusú embernek, még az emberiség javára is válhat, ha a tudósok kikutatják, hogyan is működik ez nálunk. És egyúttal, ha ezt kikutatták, akkor azt is meg lehet oldani, hogy mi hogyan legyünk jobban. Hogyan tudjunk úgy picikét enni (hiszen a mi szervezetünknek az is elég), hogy ne legyünk megfosztva mindattól a jótól, amit az evés a test táplálásán túl jelent. Hajrá, tudósok!

Hát ebben a nagy melegben ennyire telt ma tőlem :) .

 Holnap folytatjuk.

Csirkés cukkíni

Még megvagyok, csak nem volt időm írni mostanában. Az http://mclub.blogol.hu -n írom, hogy mi is van velem a hétköznapokban. Sokszor gondolok erre a bolgra, többször előfordul az is, hogy elkezdem fényképezni, amit főzök, aztán a kész ételről elfelejtem megcsinálni a képet vagy éppen nem jut idő a blogolásra.
Ma tipikusan olyan ebéd volt, hogy "jaj, főzni kéne valami gyorsat, mi is van itthon".
Volt egy kis csirkehús, cukkini, egy római saláta, néhány paradicsom. Száraztészta, közte tarhonya, tejföl, hagyma, fokhagyma mindig van itthon. Ebből a következő ebéd készült.
A csirkecombokat kicsontoztam, sóztam, borsoztam, felkockáztam, és egy kis olajon a wokban megpirítottam. Amíg a hús pirult, vékony szeletekben rávágtam egy vöröshagymát, fokhagymát törtem rá. A cukkinit felkockáztam, és hozzákevertem a hagymás húshoz. Tettem rá tejfölt elég bőven, kaporral ízesítettem. Pirított tarhonyát készítettem hozzá.
A múltkor volta a Spárban római saláta. Még soha nem ettem, ezért vettem egyet. Hasonló a fejessalátához, csak keményebb a levele és keserűbb kicsit. Olíva olajba nagyon apróra vágtam vöröshagymát, egy kis fokhagymát, sóztam, mézzel, citrommal, apróra vágott bazsalikommal ízesítettem az öntetet, paradicsomot kockáztam bele, majd hozzákeverem a keskeny csíkokra vágott salátát. Ez volt ma az ebédünk. A tarhonyát a család többi tagja miatt készítettem hozzá. Enélkül teljesen jó húsnapi étel.