Oldalak

2010. június 24., csütörtök

Sajtgombócos borsóleves Biankától


Bianka ma lépett a követőim közé, s természetesen ellátogattam a blogjára. Akkor a legfelső bejegyzése volt ez a leves. http://kiskonyham.blogspot.com/2010/06/sajtgombocos-borsoleves.html Éppen a héten készítettem a sajtgolyókat, s igen kíváncsivá tett, hogy milyen lehet levesbetétként. Nem bántam meg, hogy ez lett a mai levesünk.
A kertben az idén termett annyi borsó, hogy néhány borsós ételt saját termésből próbálhatok ki. Vannak már talomban, majd sorra felteszem őket, de most lássuk a levest.

Egy kevés olajon elkezdtem párolni egy fej apróra vágott hagymát, két gerezd apróra vágott fokhagymát, két szál felkarikázott sárgarépát és egy szál petrezselymet, kicsit később hozzáadtam kb. kétbörényi frissen fejtett zöldborsót. ztam, borsoztam, megszórtam pirosparikával, felengedtem vízzel. Míg a zöldségek főttek, lereszeltem kb. 10-15 dkg sajtot az legapróbb lyukú reszelőn. A reszelt sajtba belekevertem egy kisebb tojást és két kanál lisztet. vizes kézzel kicsi golyókat formáltam a masszából, s mikor már a zöldségek megfőttek belefőztem a levesbe a gombócokat. Nem néztem az órát, de pár perc múlva késznek ítéltem az ételt.
Mindannyiunknak testszett. Köszönöm az ötletet, Bianka. :)

Ez a leves semleges alapanyagokat tartalmaz, ezért semleges étel. Így hús-, zöldség és tésztanapon egyaránt szerepelhet az étlapon. A levesbetétben lévő minimális liszt és sajt elhanyagolható, hiszen nem laboratóriumi körülmények között történő szétválasztásról van szó. Azt vesszük figyelembe, hogy az étel döntő tömegét milyen ételalapanyag adja.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta, én is kipróbálom majd!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, és nagyon örülök, hogy ízlett. Nagyon guszta lett a leves

    VálaszTörlés