Oldalak

2011. január 21., péntek

A huszonegyedik lépés:Pontosítjuk a célkitűzést

 
Megtesszük a huszonegyedik lépést. Háromszor hét, meseszámszor meseszám. Akkor itt az idő, hogy a szokásosnál egy kicsivel több figyelmet szenteljünk magunknak. És egyébként is mondtam, hogy hasznos, ha a héten van egy ilyen nap. Nekem a legalkalmasabb nap erre a célra a szombat. De természetesen bármely másik nap is alkalmas lehet. Csak az a lényeg, hogy legyen egy ilyen napunk. Ilyenkor nézzünk egy kicsit vissza az elmúlt hétre, és nézzünk egy kicsit előre is! 

Tehát először is itt a méredzkedés ideje. Nem javaslom, hogy állandóan a mérlegre ugráljunk, de heti egy alkalommal nem árt, ha megnézzük mire jutottunk. Az is lehet figyelmeztető jel, ha valaki ezt elhanyagolja. Lehet ebben egy olyan dolog is (nem állítom, hogy így van, de lehet), hogy jól tudja, nem lenne kedvező az eredmény, inkább nem is szembesül vele. Mert azért ha figyelünk magunkra, érezzük is, hogy mi a helyzet, ám hajlamosak is vagyunk a dolgot a kedvező megvilágításban és nem a maga nyers valójában szemlélni. 

Ha sikerült az elhatározások döntő részét betartanunk, akkor bátran számíthatunk az örömteli eredményre. Ha megcsináljuk a méréseket, összeadjuk a számokat, és abból továbbrajzoljuk a grafikont, nagyon jó látni, hogy már megint közeledünk a célhoz. 

Hoppá! Itt most van valami, amit még jó lenne, ha megtennénk! Amikor az Innen indultam lapot elkezdtük, akkor mondtam, hogy ott még egy fontos dolog hiányzik. Itt az ideje, hogy pótoljuk. Ez pedig a konkrét célszámunk, azaz, hogy mit szeretnénk elérni konkrétan. Hány centis lenne az a derékbőség, csípőbőség stb. méret, amit jó szívvel el tudnánk fogadni. Ugye most senki nem azt gondolja, hogy a modellek méreteit kéne célszámként felírni? Természetesen a kilóknál ugyanez a helyzet. 

Nagyon fontos tudni, hogy tartós fogyás csak úgy érhető el, ha a súlycsökkenés az (átlag) napi 10 dkg-t nemigen haladja meg. Ha ennél gyorsabb ütemű súlycsökkenésre vágyunk, azt kizárólag orvosi felügyelet mellett, az orvos tanácsait követve tegyük. De szerintem meg ne is tegyük. Én nem javaslom. Ha lassúnak tűnne, amit mondok, érdemes átgondolni, hogy mi is a célunk. Az, hogy két hét múlva beleférjünk az alkalmi ruhánkba, aztán meg lesz, ami lesz, vagy azt szeretnénk, hogy egyszer s mindenkorra jöjjünk már egyenesbe ezzel a testsúlydologgal. Mert ha az előbbi, én nem segíthetek. De ha az utóbbi, akkor reálisan kell látnunk, hogy a tartós fogyás megfelelő üteme (átlag) heti 1 kg alatt van. (Azaz egyik héten lehet több, másik héten kevesebb, de hosszabb távon nem nagyon haladja meg a heti 1 kg-t.) De ugye azt is tudjuk, hogy egy év 52 hétből áll. És az rengeteg. Ha innen nézzük, akkor azt mondhatjuk, hogy egy év alatt még extrém túlsúlytól is meg lehet szabadulni. (És mennyi idő alatt is szedtük össze azt a súlyt, amitől most szabadulni szeretnénk? No,az sem pár hét volt.)

Az is fontos információ, hogy a fogyás üteme nem egyenletes. Nem lehet azt biztosan tudni, mi befolyásolja, de azt megfigyeltem, hogy azonos életmód mellett is néha semmi változást nem tapasztaltam, aztán meg szintén azonos életmód mellett hirtelen csökkenés következett be. Ezt úgy fogalmaztam, hogy a testem „megállt gondolkozni”, s mikor úgy látta, minden rendben, akkor elengedte a felesleget. :)


Tehát, adjunk időt magunknak a kedvező változásra! Annál is fontosabb ez, mert a bőrnek is alkalmazkodnia kell a változáshoz. Semmivel nem lenne előnyösebb a külsőnk, ha megereszkedne a bőrünk. De ezt az ütemet a bőr is tartani tudja, főként, ha mozgunk rendesen, és néha még egyéb kényeztetéseket is-  mint pl. masszázs - megengedünk magunknak. De erről is beszélünk hamarosan.

Sült kacsacomb párolt káposztával

 
Hozzávalók fejenként: a húshoz: 1 kacsacomb, 1 evőkanál (kacsa)zsír, só, víz. A káposztához: 30 dkg lilakáposzta, 1 kiskanál só, 1 kiskanál olaj, 1 kávéskanál cukor, késhegynyi őrölt bors, kb. 1 evőkanál citromlé. 


Elkészítése: A kacsacombot alaposan besózzuk (minden oldalát úgy megsózzuk, egy kicsit bővebben, mintha vajas kenyeret sóznánk.) Egy olyan lefedhető edénybe tesszük, melyet a nyílt lángon és a sütőben egyaránt használhatunk. Az edényt kikenjük a hideg zsírral, rátesszük a húst, melyet a maradék zsírral megkentünk. Aláöntünk kb. 1 dl vizet, közepes tűzön fedő alatt a tűzhelyen sütni kezdjük. A vizet apránként pótoljuk, nem engedjük teljesen zsírjára sülni, de ne is öntsünk annyi vizet alá, hogy vízben álljon a hús. Amikor a hús már teljesen megpuhult (ez akár két óra is lehet, mert sokkal finomabb, ha lassabb tűzön sül), akkor forró sütőbe tesszük fedő nélkül, és gyors tűzön megpirítjuk a felszínét. Időnként szafttal meglocsoljuk.

Miközben sül a hús, a káposztát legyaluljuk (vagy nagyon vékony szálakra vágjuk), besózzuk. Egy serpenyőben felforrósítjuk az olajat, rátesszük a káposztát, borssal ízesítjük, és kevergetés mellett rövid ideig pároljuk. Majd az edény egyik oldalába húzzuk a káposztát, az edény szabadon maradt alján barnára olvasztjuk a cukrot, majd a káposztához keverjük. Szükség esetén (hogy ne legyen túl száraz) egy kis vizet adhatunk hozzá. Levesszük a tűzről és a citrommal ízesítjük. Jól átkeverjük és a sült hússal tálaljuk. 

Megjegyzés: Ha túl nagy lenne az adag egy evésre, eltehetjük vacsorára. Mind a hús, mind a káposzta jó hidegen is. 



A huszonegyedik lépésben az újabb fontos teendő, hogy határozzuk meg a célszámunkat, és nagyjából gondoljuk végig, hogy reálisan mennyi idő szükséges ahhoz, hogy ezt elérjük, és a célszám mellé írjuk azt a dátumot, amikorra reális, hogy elérjük. Tehát tegyük teljesen konkréttá a célt, és írjuk le! Pozitív jelen idejű állításként. Pl. 2011 ilyen hónap ilyen napján ennyi kiló vagyok. A mutatószámom (centik és kiló összeadva) ennyi és ennyi.


Holnap folytatjuk.

9 megjegyzés:

  1. Köszönöm ezt a hasznos cikket,és így fogok tenni!!!
    Én még nem méretkeztem egyszer sem!!
    Úgy gondoltam,hogy a havi méretkezés elég lesz.
    Bevallom egy kicsit félek attól,hogy esetleg nem azt fogja mutatni a mérleg amit szeretnék látni.De persze így nem tudom pontosan nyomon követni,a heti súlycsökkenést!!
    Mondjuk nem tudtam azt sem,hogy heti viszonylatban mennyi az ideális fogyás kg-ban.
    Tényleg nagyon hasznos dolgokat olvasok ebben a blogban!!Köszönöm szépen!!
    A kajcsid egyszerűen fenséges ismét!!Olyan szépen megpirult a kacsacombod!!
    Már azt hiszem kezdek a lilakáposztával is megbarátkozni!!:):)

    VálaszTörlés
  2. Huuu ez a kacsacomb! :) En is nagyon szeretem es itt is meg lehet valositani a 75 - 25 %-os aranyt. Megfigyeltem magamon, ha ezt betartom intenzivebb a fogyasom.
    Minden nap egy nagy fuzetbe leirom, hogy aznap miket ettem es mivel minden nap merem magamat (amire a szakemberek azt mondjak nem lenne szabad) es probalom kitalalni, hogy mit csinaltam rosszul es mik a sikeres napok. Tudom, hogy a napi meresek nem adnak igazan valos szamokat, de en nem birom ki, hogy ne alljak ra a merlegre.
    Az almom, vagyam a havi 4-5 kg eltuntetese, ami ugy erzem sikerulni is fog. Fegyelmezetten betartom a napokat, igyekszem figyelni a
    75 - 25 %-ra es meg egy kis tornat is bevallaltam a cel erdekeben. :)

    "Milyen csinosak leszünk ! minden ruha, ami a szekrényben csak lóg a vállfán, ránk jön."
    Ezt gondaanyu irta tegnap es annyira szep, pozitiv gondolat, ami simogatja a lelkemet. :)

    Koszonet a torodesert, a biztatasert, a tapasztalatok atadasaert, a tanitasert es a finom receptekert!

    Szep hetveget Mindenkinek! :)

    VálaszTörlés
  3. Nyálcsorgatósan szép a mai ebéd! :):) Igazán a másik blogból tudom, hogy ezt nem most csináltad, de akkor is szívet melengető látvány. A tegnapi napom katasztrófálisra sikeredett estére, ami az evést illeti. Annyira undorodtam a gyümölcstől hogy egyszerűen nem tudtam egy falatot sem megenni belőlük estére. Hányingerem volt, fájt a gyomrom, a fogaim is fájtak ....ettem egy darab kolbászt , attól megnyugodtam. Most pedig irány a mérleg és a centi:):)
    Pedig én szeretem a gyümölcsöt, de tegnap valahogy besokalltam tőle.

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok! Türelem! Hát ez sem a legnagyobb erényem. De jó tudni, hogy heti 1 kg az ideális, és ne akarjak ennél többet. Tényleg, ha elkezdek számolni... csak havi 2 kg-val is már nyárra 10 kg-val lehetek kevesebb. És végülis 3 kg már lement 3 hét alatt. Ennek nagyon örülök. Talán az is baj, hogy szinte naponta ráállok a mérlegre, és ha többet mutat, elkeseredem. Viszont jó látni az eredményt, a ruháimon is érzem, és centik is mutatják. Tegnapi gyüminapom tökéletesre sikerült! Összevágok almát, banánt és narancsot, és szórok rá mazsolát, igy nem undorodom a gyümölcstól, nem is fáj a gyomrom, és még finom is. Azt nem értem, van hogy betartok minden szabályt, és a súlyom másnapra több, és van hogy mellé eszem, és fogyok. Hogy is van ez? Lehet hogy ezért sem szabad naponta méreckedni? Nagyon várom már, hogy a mozgásról mit irtok, mert azzal nagyon rosszul állok.

    VálaszTörlés
  5. Megvolt a mérlegelés, a csökkenés továbbra is működik. Pontosan egy kilóval vagyok kevesebb mint egy hete, szóval ez jó így. Kitűztem a jelenlegi időszak végi súlyt, amit szeretnék elérni. Mindent fel is írtam, megrajzoltam a grafikonom. Sokat írtam a fogyis blogba erről is, meg mindenféle més gondolatról. Most szinte nem is írok máshova, mint ide, a zárt blogba és a kimélősre. Nincs másra időm. :)Magammal kell most törődnöm. :)

    VálaszTörlés
  6. Az írás is nagyon hasznos, de ez a kacsacomb fenséges

    VálaszTörlés
  7. Én majd holnap írok, disznóvágásban voltunk, érdekeseket tapasztaltam.

    VálaszTörlés
  8. Sziasztok! Ma is csak így együtt köszönök mindenkinek.

    A hányszor méredzkedjünk kérdésre azt tudom mondani, hogy hetente egyszer mindenképpen érdemes megtenni a megbeszélt módon (a kilók mellett a centik is).

    Bevallom nektek, hogy én naponta kétszer álltam a mérlegre annak idején, de ezt nem azért mondom, hogy ez követendő lenne. Azért csináltam, mert ahogy Ircsike is mondja, én is szerettem voltan rájönni, hogy mi hasznos, mi hátráltat. Mindenféle körülményeket írtam, a hold mozgásától kezdve a testem ciklusaiig mindent. Amit megfigyeltem hasznos volt. De lehet, hogy éppen az volt a leghasznosabb, hogy figyeltem magamra. A türelem és a kíváncsiság nagyon jól jönnek a gondoskodó figyelem mellett.
    Holnap találkozunk. :)

    VálaszTörlés
  9. A pasik boroznak, akkor írom most.
    A tegnapi gyümölcsnapot mazohista módon jól kibírtam. Este a vendégekkel megkóstoltunk néhány újféle bort, akkor ettem ugyan két kicsi pogácsát, mert nem lehet máshogy, kellett a borokhoz.
    Ma disznóvágás. reggel ettem narancsot. Aztán 10 órára lett kész a böllérpecsenye, ez hagymás vér, máj és velő. Savanyú uborkával, pici kenyérrel.
    Túl azon, hogy tömény kaja, a felét bírtam csak enni belőle, mint máskor.
    Tehát ez azt jelenti, hogy hatásos a fogyókúra, csökken a gyomor térfogata.
    Aztán délután 4-kor volt újra leves , hús, meg pecsenye, én csak levest ettem, és elég is volt.

    Úgy látom, hogy ugyan nehéz és szenvedek néha főleg a gyümölcsnapon, de azt hiszem csak az eszemmel történik, a szervezetemnek viszont az a jó, ha naponta csak háromszor, és nem összevissza, a rendszeresség amit két három hét alatt megszoktam.
    Kuszaságokat beszélek?
    Egy szó, mint száz, ma megbizonyosodtam, hogy jó ez a pszihowellness 90 napos diéta.
    És amikor ma reggel ráálltam a mérlegre, na akkor megérte a tegnapi gyümölcsnap!

    A mai lazulás után holnap szigorúan zöldségeket fogok enni. Valami spenótosat, még nem tudom pontosan.
    Vidám hétvégét kívánok !

    VálaszTörlés