Oldalak

2011. január 3., hétfő

A harmadik lépés – az ételtársítás


Bianka azt kérdezte kommentben, hogy ez (már amiről itt beszélünk) hasonló-e a 90 naposhoz.
Erre az a válaszom, hogy van hasonlóság a kettő között, és nem is véletlenül, de jóval több annál. (Hogy miért is és hogyan, ahhoz egy kicsit kell mesélnem magamról.)
Annak idején (ez éppen hat éve volt), amikor a testtömeg-indexem átlépte a negyvenet (ezt tartják ugyebár a kóros elhízás határkövének), és választhattam a végeleges leépülés és a gyógyulás között (no, én természetesen a gyógyulást választottam – sikerrel), akkor nekem is első kapaszkodóm, az első lépésem a hatalmas változás és a gyógyulás útján az evésidőkre vonatkozó tanács volt. Soha nem lehetek elég hálás annak az embernek, aki ezt a tanácsot adta. Éppen ezért azóta is ez a tanácsaim alapja. Erről nem vitatkozom. Egyszerűen meg vagyok róla győződve, hogy ez helyes út.
Az étkezési idők rendszeres megtartása az alapfeltétele annak, hogy elérjük és megtartsuk az ideális testsúlyt. Ám ez önmagában elég komótos folyamat. De mint általában mindenki, én is türelmetlen voltam, s mivel megismertem a 90 napost, úgy gondoltam „felturbózom” a tempót. Ezért az étkezési idők betartása mellett elkezdtem a 90 napos rendszere szerint enni. Nagyon látványos eredményt értem el, és még két fontos hozadéka lett a dolognak. Elhagyhattam az akkor már évek óta szedett vérnyomáscsökkentő gyógyszeremet, és megszűnt a szintén évek óta meglévő kínzó gyomorégésem. Viszont nagyon sok kérdésre nem kaptam választ a 90 napos egyoldalas leírásából.
Ekkor elkezdtem kutatni a témában. Így tudtam meg, hogy az ételtársítás gondolata nem a 90 napos találmánya, hanem már a múlt század elején használta ezt a módszert egy Howard Hay nevű orvos, majd a testkontroll módszerrel vált népszerűvé a 90-es évek elején Magyarországon. Aztán több követője, fejlesztője akadt, pl Ursula Summ, akinek a könyvei elég ismeretek. Nos, igyekeztem ezeket az ismereteket összegyűjteni és ötvözni a saját tapasztalataimmal, így született meg az az étrendajánlat, melynek szellemében most is írok.
Nos, de nézzük a mai fő témánkat az ételcsoportokat.
Az ajánlatom az eMpszi étrendje szerint a következő ételcsoportokat tarjuk számon:
Az első csoport : A gyümölcsök
Ebbe a csoportba tartoznak a friss és aszalt gyümölcsök. Ezt a csoportot gazdagítják még az olajos magvak (dió, mogyoró, mák, mandula, tökmag, napraforgó stb. stb. ). Az egy csoportba tartozó ételeket szabadon kombinálhatjuk egymással. Használhatunk hozzájuk mértékkel(!!!!!) mézet, fűszereket, virágport. Ezekből gyümölcssalátákat, nyers gyümölcskrémeket készíthetünk, melyeket reggelire és a gyümölcsnapok mindhárom étkezésére fogyasztunk.
A második csoport: a semleges ételek:
Ebbe a csoportba tartoznak a zöldségfélék. Hogy csak a legismertebbeket említsem: a káposztafélék, a hagymák, paprika, paradicsom, tök, uborka, cukkíni, padlizsán, sárgarépa, petrezselyem, paszternák, cékla, retkek, saláta, spenót, sóska, mángold, kínai kel, tarlórépa, zeller, a gombák…
A semleges ételek közé számítanak még a fűszerek, gyógynövények, vadon termő ehető zöld növények (pl. csalán, salátaboglárka, medvehagyma, gyermekláncfű stb.), de ide tartozik a zöldbab, a zöldborsó is, valamint a zsiradékok is.
A semleges ételek a friss és aszalt gyümölcsök kivételével egymással és bármi mással szabadon fogyaszthatók.
A harmadik ételcsoport: a magas keményítőtartalmú növények, a zöldségnap alapételei
Ezek közé tartoznak a krumpli, a csicsóka, a hüvelyesek (bab, borsó, lencse), a különféle gabonák (rizs, kukorica, köles, árpa, hajdina, rozs, a feldolgozatlan búza, zab), a gesztenye.
Ezeket az ételeket a semleges csoportba tartozó ételekkel javasolom együtt fogyasztani.
A negyedik ételcsoport: az állati fehérjék – a húsnap ételei
Ide tartoznak a mindenféle húsok, legyen az hal, szárnyas, sertés, marha, vad vagy tenyésztett házi állat, édesvízi vagy tengeri állat. Ebbe a csoportba tartoznak még a tej, a tejtermékek, a tojás is. Ezeket az ételeket is a semleges ételekkel együtt ajánlom fogyasztani.
Az ötödik ételcsoport: a tésztanap ételei
Később, amikor a négynapos ciklus egyes napjairól beszélek, akkor lesz szó bővebben a tésztanap értelméről, mibenlétéről. Itt most csak annyit jegyzek meg, hogy ez az „engedmények” csoportja. Ide tartoznak a tészták, édességek, a fehérlisztből és finomított cukorral készült ételek, a csokoládé, és minden olyasmi, amit a fogyókúrák száműzni szoktak. Hogy az eMpszi miért ad ezeknek külön csoportot, és miért nem száműzi ezeket, erről lesz még szó később bőven. Ezeket az ételeket is egymással és a semleges ételekkel javaslom fogyasztani.
A lassan járj tovább érsz közmondás szellemében ma nem javaslok újabb változtatást. Szokjuk egyelőre az eddigieket: az evésidőket és a gyümölcsreggelit. Ezért ma is egy reggeli ajánlatot hoztam:
Reszelt alma mézes mákkal
Hozzávalók: Fél citrom reszelt héja és leve, 2 alma, 2 evőkanál darált mák, 2 kiskanál méz.
Elkészítése: Lereszeljük a citrom héját (a megvágatlan ciromról tudunk héjat reszelni rendesen), félretesszük, fél citrom levét egy tálba facsarjuk. A citromlébe a legnagyobb lyukú reszelőn belereszeljük az almát, jól összekeverjük a citromlével, megszórjuk a darált mákkal, rászórjuk a reszelt citromhéjat, és rácsorgatjuk a mézet. (Mák helyett darált vagy apróra vágott dióval is készíthetjük ezt az ételt, ha azt jobban szeretjük, vagy éppen az van otthon.)
***
Most a harmadik lépésben ismerkedtünk az ételcsoportokkal. S már kezd kirajzolódni az ételtársítás módszerének mibenléte. De aki most találkozik először ezzel a dologgal, valószínű ezer kérdés merül fel benne. Ez rendben van így. De itt is lépésenként tudunk csak haladni. Holnapra azaz keddre bőven elegendő annyi, hogy tartsuk továbbra is az evésidőket és a gyümölcsreggelit. Ezen kívül igyekezzünk feltérképezni az ételcsoportok ismeretében, hogy milyen táplálkozási szokásokat követünk, mi van otthon, mi van a kezünk ügyében, s ha majd rövidesen elkezdjük az ételtársításra figyelve lecserélni a szokásainkat, hol lesz hasznos a legtöbbet változatnunk. Figyeljük meg, hogy étkezünk most, és mi lenne jobb helyette. Továbbra is figyeljünk magunkra, hiszen a magunkra fordított gondoskodó figyelem karcsúsít. Írjuk a tapasztalatainak a füzetünkbe! Nagy szükségünk lesz még rá.
Akkor a most következő napon is tartsuk az evésidőket és a gyümölcsreggelit. Nézzünk körül, hogy viszonyul az eddigi étrendünk az ételtársításhoz, de ha még nem jött el az ideje, ne erőltessük, hogy ebbe belevágunk. Együnk azt ebédre és vacsorára, amihez kedvünk van. De bármit eszünk, evés közben az evésre figyeljünk! Ám, ha már kedvet érzünk hozzá, akár meg is próbálhatjuk az ételtársítást. Ha a húsnap, zöldségnap, tésztanap címkékre kattintunk itt a bologban, a régebbi bejegyzések között találunk ötleteket.
Holnap folytatjuk.

8 megjegyzés:

  1. Ismerem a módszered, magam is az ételtársítás híve vagyok, mégis olyan örömmel lesem, hogy van-e frissítés itt. :)Jó ez a step by step módszer.:)

    VálaszTörlés
  2. Szerencses vagyok, hogy idoben itt vagyok. :D
    Alma, mak es mez van itthon, mindegyiket nagyon szeretem igy mar keszithetem is a mennyei reggelit.
    Koszonom Gyongyi ezt a pazar gondolatot, mert nekem ez a parositas nem jutott volna eszembe!

    Legyen szep a napod! :-)

    VálaszTörlés
  3. Én ma mango-körte-mandarin párosítású gyümölcssalátát ettem vörösáfonyával, és mondhatom tökéletes reggeli:)

    VálaszTörlés
  4. Vízicsibe, húúú ez nagyon jól hangzik. Be fogom szerezni a hozzávalókat, az biztos!

    Ircsike, jó volt, ugye? Nekem az egyik kedvencem. :)

    Bianka! Úgy gondolom, rajtad egy deka felesleg sincs, de annak ellenére jössz, ugye? Hiszen nemcsak túlsúlyosok ehetik a "fantasztikus" :) :) :) ételeimet. Hiszen ezen a blogon fontos szempont a főzés öröme.

    VálaszTörlés
  5. Megcsináltam a gyümölcssalátát ma reggel és tényleg isteni finom lett!!:-)
    Ezer köszönet érte!!!
    Egy kérdésem lenne amit nem értek.
    Semlegesnap:bab,borsó,
    Zöldségnap:bab borsó.
    Most akkor melyik napon kell enni??
    Előre is köszönöm a választ!!

    VálaszTörlés
  6. Kedves Gyöngyi!
    Ma találtam meg a blogját, NAGYON tetszik! Úgy tünik, nagyon sok kérdésemre kapok itt választ.
    További sok sikert, és precíz munkát, és nagyon jó egészséget kívánok önnek!
    F. Imre Attila

    VálaszTörlés
  7. Kedves Imre Attila, köszönöm a szép szavakat, és hasznos időtöltést kívánok itt nálam. :)

    VálaszTörlés