Oldalak

2011. június 17., péntek

168. Tésztanapra: Negyedes sós


Igazából nem felel meg az ételtársításnak ez a sós sütemény, de azért mégis ezt teszem fel ide ma. Ennek több oka is van. Az első és döntő ok az, hogy ma megint nem voltam itthon egész nap, így nem is készítettem semmi újat, tartalékban meg csak ez van. Meggyet szedtünk egész nap, aztán úgy döntöttem, hogy nekem ma gyümölcsnapom van. (A családnak meg maradék került a hűtőből.) Jó döntés volt, mert ebben a kutya melegben nem is voltam éhes, aztán az utóbbi napokban éppen eleget ettem, amit nem kellett volna. 

Ezt a sós sütit a tanári bulira sütöttem. Ez nagyon népszerű sós ilyen alkalmakra, aztán az időmből sem futotta másra. Ez elég háziasszonykímélő vendégváró alkalmakra is.
Aki figyel az ételtársításra igencsak módjával fogyassza, de mivel sokan szeretik, azét nem kell, hogy örökre megfosszuk magunkat tőle. De azért csak óvatosan!

Azért negyedes a neve, mert mindhárom összetevőjéből negyed kiló van egy adagban. Radásul negyed óra alatt ki is sül. Eredetileg negyedes pogácsa lenne, de nincs türelmem pogácsát szaggatni ebből a tésztából, így inkább késsel vágom. Ez így sokkal gyorsabb, és legalább olyan jó, mintha kicsi pogácsák lennének.

Negyedes sós

Hozzávalók: ¼ kg liszt, ¼ kg margarin, ¼ kg tehéntúró, 1+1 kiskanál só (1 kk a tésztába, 1 kk a tetejére), tojás a kenéshez.
Elkészítése: Bekapcsoljuk a sütőt 250 fokra, hogy már elég forró legyen, mire a tésztával elkészülünk. A hideg(!) margarint a liszttel és a kiskanál sóval elmorzsáljuk. (Ezt végezhetjük pl. úgy, hogy a margarint apró kockákra vágjuk, összekeverjük a liszttel, villával elmorzsoljuk. A lényeg, hogy a művelet során a margarin ne olvadjon meg a kezünk melegétől sem. Amikor a margarint a liszttel elvegyítjük, durva homokszerű legyen a végeredmény.) A túrót is törjük össze finomra villával, és keverjük össze a margarinos liszttel. Gyors mozdulatokkal gyúrjunk tésztát ebből a hármas keverékből. Bőven lisztezett deszkán kb. 1 ujjnyi vastagra kinyújtjuk, a tetejét bekockázzuk, mint a pogácsáét. Felvert tojással megkenjük és megsózzuk a tetejét, majd hideg késsel először 1-2 ujjnyi csíkokat, majd négyszögeket vágunk a tésztából. Sütőpapírral kibélelt tepsiben forró sütőben negyed óra alatt kisültjük.

Milyen napod van?

Sokszor felteszik nekem a kérdést, akik azt tudják rólam, hogy az ételtársítás szerint eszem. Bár a négynapos ciklusokat csak másfél évig tartottam ilyen kötött ritmusban, addig, amíg fogyni akartam. Most már inkább csak arra figyelek, hogy egy-egy étkezésen belül megtartsam a társítást. Így van olyan is, hogy délben is gyümölcsöt eszem, de este már nem. Vagy van, amikor valami semleges étel az egyik étkezésem. De erről majd később beszélünk részletesebben. 

Most azért hozom fel ezt a témát, mert a mai nagy melegről az jutott eszembe, hogy nyáron az is elképzelhető, hogy a gyümölcsreggeli mellett akár gyümölcsebédhez is kedvünk lenne. Főként, amikor kint vagyunk a napon dolgozunk vagy strandolunk, elképzelhető, hogy jobban esik gyümölcsöt ebédelni. Nekem legalább is a nagy melegben szokott ehhez kedvem lenni. És csak annyit akartam mondani, hogy ha így adódna, tegyük ezt nyugodtan. Igazából bőven elég egyetlen tartós ételt tartalmazó étkezés is ilyenkor. És egyáltalán nem baj az, ha ezt estére tesszük. Minden tévhittel ellentétben nagyon is rendben van ez így. Nézzük csak meg a mediterrán népeket. Legalább is akiket én ismerek, náluk az esti a főétkezés. Aztán súlyproblémás igen ritkán van köztük. 

Az a legjobb, ha figyelünk magunkra, a testünk sokkal jobban tudja a jó válaszokat. Csak olyan sok és annyira hangos okosság bombáz bennünket nap mint nap, hogy már nem is halljuk meg a testünk szavát.
No, de majd beszéljünk még erről!

Holnap folytatjuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése