Oldalak

2011. június 13., hétfő

164. Tésztanapra: Sufi meggymártással


 A sufi azaz sufnudli vagyis igazából schupfnudeln baranyai sváb ételként anyósom konyhájából került be a gyerekeim kedvenc ételei közé. Persze, krumplinudliként az én gyerekkoromban is ismert volt, csak korántsem volt olyan gyakori, és meggymártással tálalni a pécsi (oroszlói) mamánál láttam először. A meggymártás az én mamámnál mindig húshoz tartozott. Főtt és sült húshoz egyaránt. A szegedi egyetemi menzán, ahol diákéveimben ebédeltem és itt az (egerági) iskola napközi konyháján is húslevesben főtt hús mellé járt pirított grízzel. Én úgy is szeretem, de csak úgy magában is vagy főtt ill. sült krumplival, rizzsel is. 

Az ételtársításra figyelő étkezés - így az eMpszi étrendje - szerint is a főtt-sült gyümölcsök a szénhidrátok kategóriájába kerülnek át a gyümölcsök családjából. Ezért a gyümölcsmártások, szörpök, lekvárok a tésztanapi ételek családjába tartoznak. 

Ma a hagyományos sufit hozom tésztanapra – itteni hagyomány szerint – meggymártással, ahogy az oroszlói nagymama csinálta annak idején. (A meggymártás már az én receptem szerint van, mert a nagymamáé nem maradt fenn, de a sufi és a párosítás még az ő emlékékét idézi.) Tud valaki valamit az idevonatkozó baranyai hagyományokról? 

(A Pannon könyvek sorozatban Begovácz Rózsa, Sarosácz György, Simor Ferencné, Wild Katalin tollából született a Baranyai konyha c. könyvben is szerepel a sufi burgonyasodrott néven). Bár vagy nyomdahibás a könyv vagy szokásbeli eltérés van, de a nagymama nem pirított grízre – ahogy a könyv írja – hanem pirított prézlire szedte ki a nudlit, és így teszek én is. 

A sufi (sufnudli = schupfnudeln)

Hozzávalók: ½ kg héjában főtt burgonya, kb. 20 + 5-10 dkg liszt (amennyit a burgonya felvesz és amennyivel bőven lisztezve megformáljuk a nudlikat), 1 tojás, 1+1 evőkanál zsír, 10 dkg prézli, 1+ 3 kiskanál só (1 kiskanál a tésztába, 3 kiskanálnyi a főzővízbe), kb. 3 liter víz a kifőzéshez. 

Elkészítése: A héjában főtt krumplit áttörjük, elkeverjük a liszttel, megsózzuk, összegyúrjuk a tojással. Pihentetés nélkül dolgozzuk ki. A tésztát bőven lisztezett deszkán kisujjnyi vastagra kinyújtjuk, és kétujjnyi széles csíkokra vágjuk. Ezeket a csíkokat 1 cm széles metéltre vágjuk, és jól meglisztezett deszkán egyenként egy mozdulattal megsodorjuk. A vizet felforraljuk, beletesszük a sót és 1 evőkanál zsírt, hogy a nudlik ne ragadjanak össze. A forrásban lévő vízbe tesszük a tésztát, és az újraforrástól számított kb. 20- 30 másodperc alatt kifőzzük, leszűrjük, hideg vízzel leöblítjük. A zsíron világosbarnára pirított prézlire szedjük, összerázzuk, hogy egyenletesen jusson prézli a nudlikra. Meggymártással tálaljuk.

Meggymártás

Hozzávalók: 40 dkg magozott meggy, 2 evőkanál cukor, késhegynyi só, 1 kiskanál őrölt szegfűszeg, 1 kiskanál őrölt fahéj, 1 evőkanál liszt, 1 dl tej, 5 dl víz.

Elkészítése: A meggyet a vízben az ízesítőkkel kb. 20 perc alatt megfőzzük. Egy tálkába tesszük a lisztet, és apránként hozzákeverjük a tejet, majd a fövő meggy levéből (apránként, állandó keverés mellett) annyit, amennyivel olyan híg lesz a lisztes keverékünk, hogy könnyen a meggyhez tudjuk önteni. Hozzáöntjük, jól elkeverjük, és még kb. 2-3 percig állandó keverés mellett forraljuk.

Rend és kapcsolat
Az ember megteszi, ami tőle telik, többet úgysem tud tenni. Vagyis amit tehetünk, hogy rendet csinálunk, már amennyire tudunk. A rend jó dolog, mert ha rend van, nem akad az utunkba lépten-nyomon számtalan oda nem illő dolog, illetve könnyen elérhetőek azok a dolgok, melyekre éppen szükségünk van. A rend hasznos dolog. Most ezt a legfőbb célkitűzésem erre a nyárra. Ez a vágyam, ez a célom. Ha rend van, akkor rengeteg energiát spórolunk meg.
De a rend, az csak egy körülmény, nem a lényeg. A lényeg a kapcsolat. Kapcsolat önmagunkkal, kapcsolat önmagunkon belül: például a testi érzeteink és az érzéseink kapcsolata, az agyunk és a gyomrunk kapcsolata. És nem utolsó sorban a kapcsolat a Nagy Egésszel. Rend és kapcsolat. Ezeket érzem most fontosnak, a többi csak következmény.
Holnap folytatjuk.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jo, hogy visszaterhetek ide!
    Tavolletem alatt (pizzaorszagban) minden "kicsapongasom" bizonyitotta az altalad kialakitott elmelet igazsagat. (magyarra forditva: HIZTAM! :( )
    Most itt az ido nekem is rendet tenni onmagamban: betartani az etkezesi idoket es az elvalasztast!

    VálaszTörlés
  2. Ircsike! Örülök, hogy újra látlak. :)

    VálaszTörlés