Oldalak

2010. május 15., szombat

Medvehagymás pogácsa

Sok helyen láttam már, de megint nem volt türelmem szó szerint követni a receptet. Nagyjából emlékezetből csináltam (s arra sem emlékszem, hol is olvastam – sajnos)

Amit felhasználtam hozzá:

2,5 dkg élesztő, 1 dl tej, 1 kk cukor, 25 dkg liszt (+ még a lisztezéshez), 12 dk margarin, 2 csokor kb. 25 dkg medvehagyma, 1 ek. tejföl, 1 tojás a kenéshez, só

Ahogy készítettem:

Meglangyosítottam a tejet, beletettem a kiskanál cukrot, belemorzsoltam az élesztőt, s hagytam felfutni.

A margarint elmorzsoltam a liszttel, hozzáadtam 1 kávéskanál sót, 1 evőkanál tejfölt, és a felfuttatott élesztőt. Lágy tésztát kaptam, melyet pár percig dagasztottam (de nem olyan simára, mint a kalácsot). Hagytam fél órát pihenni. A medvehagymát összevágtam. Jól lisztezett deszkán kinyújtottam a tésztát, és rászórtam az összevágott medvehagyma felét. Majd felcsavartam a tésztát, aztán a tekercset még a végénél kezdve is felcsavartam. Fél órát pihent, majd újból kinyújtottam.

Rátettem a medvehagyma másik felét, s újból felcsavartam úgy, mint az előbb.

Újabb fél órát pihent. Előmelegítettem a sütőt. A fél óra elteltével ujjnyi vastagságúra nyújtottam a tésztát, megkockáztam késsel a tetejét, és úgy gondoltam, 3 cm átmérőjű szaggatóval kiszaggatom. De a túl lágy tészta, és az utamba akadó medvehagyma darabok miatt ez elég nehéz vállalkozásnak tűnt. Így a második pogácsa kiszaggatása után úgy döntöttem, hogy ezt nem csinálom tovább.

Fogtam a kést, és 2-3 cm-es csíkokat majd négyzeteket vágtam a tésztából. Azt hiszem, így tized annyi idő alatt elkészültem, mintha a pogácsaszaggatóval próbálkozom tovább. Kivajazott tepsibe raktam a kis szögletes pogácsáimat, felvertem egy egész tojást, és ezzel megkentem őket. Megsóztam a tetejüket, hagytam, hogy pihenjenek még fél órát, majd forró sütőben kisütöttem őket.

(Itt a képen középen van a szaggatóval kivágott pogácsa, körülötte a késsel "szaggatott". Ezek után sem bánom, hogy nem vacakoltam a szaggatóval.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése