Oldalak

2010. április 18., vasárnap

Kucsmagomba törtkrumplival

Mivel az interneten nem találtam olyan konkrét útmutatást a kucsmagomba elkészítéséhez (nyilván több időt kellett volna rászánni az eredményesebb kutatásra :) ), úgy döntöttem, improvizálok.

Mivel a kucsmagomba mellett a medvehagymának is most van a szezonja, úgy gondoltam, hogy akkor most medvehagymás kucsmagomba lesz.

Karikára vágtam a gombák szárát, a kalapját félbe-negyedbe és úgy gondoltam megpirítom olajon, és megszórom vágott medvehagymával, s milyen finom lesz. Igen ám, de egyre a serpenyőben egyre több levet eresztett a gombám. Így már pirításról szó sem lehetett, párolás lett belőle. Sóztam, borsoztam, rászórtam a medvehagymát, hát nem lett az igazi. Akkor úgy gondoltam, teszek rá tejfölt, az csak javíthat a dolgon. Van egy titkos trükköm, hogy ha valahogy nem áll össze az ételek ízek, akkor teszek bele egy pici mézet és egy kis citromlevet. Ez általában bejön. Az édes és a savanyú a sóssal és az eseteleges kis keserűvel és a bors erős ízével egész jó ízharmóniává állhat össze. Most is bejött a trükk. Az íze már jó volt, csak az nem testszett , hogy annyi levele van. Gyorsan főztem hozzá egy kis kockára vágott krumplit, amit kevés hidegen sajtolt (egerági) napraforgó-olajjal és fokhagymával összetörtem, és a gomba mellé tálaltam.
Ízlett. A családnak is.
De arra gondoltam, hogy akár bele is keverhetem a hosszú levű gombaételbe a törtkrumplit, s így valami egységesebb ételt kaphatok, amit akár egytálételnek akár köretnek jó lehet.
Az elhatározásomat tett követte. Összekevertem a két dolgot, és hogy még egy kis plusz is legyen három zöldfűszerrel (apróra vágott medvehagymával, snidliggel és petrezselyemzöldjével szórtam körül, s még egy kis citromot is adtam hozzá. Ez már maradéktalanul elnyerte a tetszésemet. Mi legyen ennek a neve? Mondjuk krumplis kucsmagomba zöldfűszerekkel.



Te hogy készíted a kucsmagombát? Mik a tapasztalataid?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése