Oldalak

2010. április 12., hétfő

A kalács

-->
Kalácsot sokszor sütök. A tésztája mindig ugyanaz. Ami változik, az a formája. Ilyen nagykalácsot húsvétkor szoktunk sütni. (Karácsonykor ugyanebből a tésztából készül a fonott koszorúkalács. A szintén ugyanebből a tésztából aprókalács húsvétkor is van, de az év akármelyik hétköznapján is lehet. De ebből a tésztából készülnek karácsonykor a kalácsmadarak, és hétköznapokon a lapítus, a szalonnáslepény és a keszőcéslepény is, melyeket majd egyszer megmutatok. )
A hozzávalók (a mennyiségeket igazából csak betippelem, hiszen, ez a kalács generációk óta „gondolomszerint”készül.
1 kg liszt, 7-8 dl tej, 5 dkg élesztő, 2 teáskanál cukor, 5 dkg vaj (margarin), 2 kávéskanál só, 1 tojás (a kenéshez),
Az elkészítése: A szobahőmérsékletű lisztet átszitáljuk, ez fontos, hogy a liszt laza legyen.
A tejet langyosra melegítjük. Kb. 2 dl tejben a 2 teáskanál cukorral felfuttatjuk az élesztőt. A liszt közepében egy kis krátert készítünk, a szélre szórjuk a sót, a közepébe beleöntjük a felfutott élesztőt.e
Összedolgozzuk a liszttel, miközben folyamatosan hozzáadjuk a többi tejet. Elkezdjük dagasztani, majd a lágyra puhult vajat is beledagasztjuk a tésztába.
Amikor a tészta leválik az edény oldaláról, a kezünkről, s kis levegőbuborékok képződnek benne, akkor lesz jó.
Ekkor meghintjük liszttel, letakarjuk egy abrosszal, majd egy jó meleg takaróval és nyugodt, meleg helyre tesszük. Kb. 1 óra alatt megkel.
Ha megkelt, akkor egy meglisztezett deszkára kiöntjük, és két részre osztjuk.
Egy-egy tésztakígyót sodrunk a két rész tésztából, majd a két „kígyót” összesodorjuk.
Majd félbehajtjuk az összesodort tésztát és újból összefonjuk.
Így kapjuk a négyes fonatot. A tészta végét aláhajtjuk, s megformáljuk a kalácsot,
s kikent tepsibe tesszük.
Hagyjuk pihenni, majd megkenjük egy felvert tojással.
Előmelegített 200 fokos sütőben kisütjük.
A képen anyukán dagasztja, fonja a kalácsot. Itt 2 kg lisztből készült. A tészta feléből van a nagykalács, és a másikfeléből meg az aprókalács, melynek képeit hamarosan felteszem

1 megjegyzés: