Oldalak

2010. április 22., csütörtök

Túró - ricotta ihletésre

A ricotta után nézelődtem az interneten, s ennek kapcsán találtam egy olyan bejegyzést, mely a ricottához hasonló tejtermék előállításáról szólt.
Azt írta, hogy kefír és tej kell hozzá. Volt itthon két liter házitej, de kefir nem. Volt viszont tejföl. Így azt gondoltam, egy életem, egy halálom, megpróbálom, mi lesz belőle.


Fél liter tejfölt jól elkeverem a fazékban, majd szépen hozzákeverem két liter tejet. S elkezdtem főzni. Úgy szólt az útmutatás, hogy tartsuk forráspont alatt a tejet, s így melegítsük kb. negyed óráig. Igyekeztem ezt betartani. Közben néha megkevertem.

A negyedóra elteltével egy egy régi még nagyanyámtól örökölt, megkímélt len konyharuhát beletettem egy szűrőbe, s ebbe beleöntöttem a készülő túrót. Majd összekötöttem a konyharuhát, és fellógattam a mosogató fölé. Itt hagytam kb. másfél napig.


Amikor kibontottam a szalvétát, puha krémes állagú túrót kaptam végeredményül.

Újhagymával, medvehagymával jól fogyott. :)

2 megjegyzés:

  1. Ezt nekem is meg kellene probalnom,imadom az ilyen jellegu hazi tejtermekeket,ezt meg nem keszitettem,de a ricottat nagyon szeretem.KOszi,hogy megosztottad!

    VálaszTörlés
  2. Edó, örülök, hogy elolvastad. :)

    VálaszTörlés