Oldalak

2010. április 29., csütörtök

Zellerkrém-leves


A minap a szárzeller szárát a párolóedényben megpároltam és a nagyobb részét elkészítettem zöldségételnek a sütőben (azt hiszem, ezt kéne csőbensültnek mondani - leírom ezt is, ha lesz rá időm), de pár darab zellert és a párolóvizet félretettem, mert valahogy az van bennem, hogy a zöldségek pároló vizében van a sok vitamin, amit csak úgy kiöntözünk. Hát én nem önöm ki, hanem ha van ilyen zöldséglé, abból mindig levest főzök.

Most is kevés olajon pároltam egy kis hagymát, fokhagymát, sárgarépát, petrezselyemgyökeret. Amikor megpárolódott, vékony karikákra belevágtam a már korábban megpárolt szárzellert és az egészet összeturmixoltam. val, borssal, őrölt szerecsendióval ízesítettem. Felöntöttem a zöldséglével, adtam hozzá még annyi vizet, hogy a leves megfelelő sűrűségű legyen, és összeforraltam. Tálaláskor tettem bele egy kis tejfölt, és szórtam rá apróra vágott snidlinget. (A múltkori levesgyöngy maradéka is jó lett volna hozzá, ha nem ebéd után jut eszembe, hogy még van az is.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése