242 .Tésztanapra: Nyárvégi almamártás

 

A legeslegvégén járunk a nyárnak, de még van piros héjú nyári alma, melyből érdemes ezt az ételt elkészíteni. Már többször beszéltünk arról, hogyan illeszthetők a főtt-sült gyümölcsök az eMpszi étrendjébe. Gyümölcsnapra és reggelire kizárólag nyers gyümölcsöt ajánlok. Viszont a kompótoktól, gyümölcsmártásoktól sem kell megfosztanunk magunkat, ha ezt az étrendet akarjuk követni, csak ezeket az ételeket a tésztanap étrendjébe tegyük. Ezt az almamártást tésztanapi desszertként ajánlom.

Nyár(vég)i almamártás

Hozzávalók: 1 kg piros héjú, kásás nyári alma, fél citrom, 5 dl víz, 10 dkg cukor, 1 kiskanál őrölt faháj, 1 kiskanál őrölt szegfűszeg, 2 evőkanál tejföl.

Elkészítése: Az almát megmossuk, négybe vágjuk, kivesszük a magházát (nem hámozzuk meg!), s azonnal citromot csepegtetünk rá, hogy meg ne barnuljon. Hozzáadjuk a vizet, a cukrot, a fahéjat és a szegfűszeget, s addig főzzük, amíg az alma megpuhul. Hagyjuk egy kicsit hűlni, majd botmixerrel pépesítjük, hozzáadjuk a tejfölt.

 

Az ősz elé

Szeptember elseje, a becsengetés napja. Velem együtt sok embernek ebben az országban a tanév igazítja az életét. Nagyon jó, ha szünet van, de rendszeres időbeosztásnak is megvan a maga haszna. Sok előnye van, ha vannak olyan dolgaink, melyek az időnk beosztásánál támpontot jelentenek. Én azt látom hasznosnak, hogy egy-egy új korszak elején mindig szedjük össze azokat a dolgokat, melyek az újban jók lesznek számunkra. 

Érdekes dolog az, hogy egy-egy korszak határán hogyan reagálunk a dolgokra. Tehetjük azt is, hogy visszafelé tekingetve azon sopánkodunk, hogy véget ért valami, de úgy is viszonyulhatunk a dolgokhoz, hogy örömmel, kíváncsisággal fordulunk az új felé.

Így most én elkezdek örülni az ősznek. Kíváncsi vagyok milyen szép új dolgok várnak rám ebben az évszakban. 

Holnap folytatjuk

242. Zöldségnapra: Paradicsomos krumpli

Nagyon egyszerű étel, és mégis igen finomra lehet elkészíteni. Végül is főtt krumpli ez paradicsommártással. De ebben az egyszerű dologban is lehetnek különböző megoldások. Pl. én héjában szerem megfőzni a krumplit, mert úgy gondolom, hogy így jobban benne maradnak az érékes anyagok és az íze is. Nem sűrítem liszttel, hanem a krumpli egy részével. Az ízesítésében is lehetnek elérések. Akár az édességében, a borssal előidézett csípősségében vagy abban, hogy a bazsalikom és a fokhagyma mellett akár egyéb fűszereket, mondjuk még oregánót is használhatunk.

 Paradicsomos krumpli

Hozzávalók: 80 dkg krumpli, 1 kg paradicsom, 5 dkg vaj, 4-5 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál cukor 1 kiskanál apróra vágott bazsalikom, só, bors.

Elkészítése: A krumplit megmossuk, és héjában odatesszük főni. A paradicsomokat egy-egy pillanatra forró vízbe mártjuk, és lehúzzuk a héját (ha nem tartjuk zavarónak, hogy benne marad a héja, akkor ez a dolog el is hagyható, akkor vágjuk apró kockára a paradicsomot pépesítés előtt), majd botmixerrel pépesítjük, feltesszük főni. Sóval, borssal, cukorral ízesítjük, és addig főzzük, amíg egy kicsit besűrűsödik. Ha a krumpli megfőtt, meghámozzuk, kockára vágjuk. A vajat felolvasztjuk, belezúzzuk a fokhagymát, egy kicsit megpirítjuk, majd a krumpli kb. negyed részét villával beletörjük a fokhagymás olvasztott vajba, átforgatjuk, átforrósítjuk,hozzákeverjük a fűszeres paradicsommártást, átforraljuk, beletesszük a bazsalikomot és végül a krumplikockákat is hozzákeverjük.

Megjegyzés: Önmagában is megállja a helyét, de köretnek is jó, ha a szétválasztást követjük pl. cukkinifasírtot készíthetünk hozzá.

A kellemes és a hasznos

Nem értem én, miért van az, hogy olyan sokszor beletesszük magunkat a satuba. Azaz gyakran szorító helyzetekben hagyjuk magunkat sodródni konkrét és átvitt értelemben egyaránt. Itt van például a határidők szorítása. Miért van az, hogy olyan sokszor előfordul, hogy az utolsó pillanatig halogatunk valamit? Csak akkor kezdünk cselekedni, amikor már szinte elviselhetetlen a szorítás… 

De hasonló evéskor is megtörténhet velünk. A gyomrunkban keletkező feszítő érzésig eszünk olykor. Vagy addig növeli magát a testünk, amíg már minden feszül rajtunk. Már levegőt is alig kapunk a szorítástól. És már van, hogy közben tudjuk (sőt szinte mindig tudjuk), hogy ez lesz avégeredmény és mégis kényszerpályán vagyunk. 

Ezekben az esetekben valamiből több van a kelleténél, az egészségesnél. De ugyanakkor kevesebb is, pl. időből, helyből. De minél kevesebb? A vágyainknál? Mi mozgatja a halogatást? Akár az evés abbahagyásának halogatását? Ugyanaz a halogatás ez, mint a nemszeretem dolgok elkezdésének halogatása?

A közös talán az bennük, hogy a kellemesebb állapot feladását halogatjuk. Mert kellemesebb állapot, amikor azt csinálom, amihez kedvem van, mint az, amikor azt kell csinálnom, amit kiszabtak rám. És kellemesebb állapot a finom ízeket a telítődést érezni, mint ettől az érzéstől megfosztani magunkat.

Kellemes és hasznos? Ellentétpárok ezek? Van, amikor össze tudjuk a kettőt kötni. Összekötjük a kellemest a hasznossal- van is ilyen szófordulatunk. Ez lenne a megoldás? De lehet mindig kellemes, ami hasznos? És kell, hogy mindig minden kellemes is legyen? 

Egy régi ismerősöm nagyon haragudott, ha kellemes karácsonyi vagy húsvéti ünnepeket kívánt neki valaki. Mindig azt mondta, hogy kellemes a lábvíz, az ünnep ne kellemes legyen, hanem kegyelemteljes, boldog. Talán összekeverjük a kellemest a boldoggal? Lehet, hogy az egész problémánknak valami összekeveredés az alapja?

Azt tételezem fel, hogy a dolgok nemcsak úgy véletlenszerűen történnek, hanem mindennek van valami oka, akár meg tudjuk fejteni tudatosan akár nem. De mindig izgat a megfejtés. Most éppen ez. Miért megyünk el a szorításig? Mi a jó ebben? Mi késztet erre? A legtöbbet birtokolni talán? Többet birtokolni a kellemesből? És jó nekünk ez a sok kellemes? Nem fogalja el ez a fontosabb dolgok helyét? Ha a kellemesre törekszünk, nem valami kevesebbel érjük be? Nem is biztos, hogy érdemes ezen gondolkozni, de talán mégis. Kíváncsi vagyok a titok megfejtésére. Olyan ez, mint egy nyomozás. De ebbe is bele lehet feszülni.  Ám ez meg nem hoz megoldást.

 Holnap folytatjuk.

241. Húsnapra: Tojásos lecsó

Tegnap beszéltünk a szalonnáról, akkor legyen most a szezon egyik legjobb szalonnás étele. Annak ellenére, hogy a nyár nem a szalonna igazi ideje,  nem múlhat el lecsószezon anélkül, hogy egyszer-kétszer ne készítsem ezt a családom körében igen népszerű ételt, mely nekem is az egyik  kedvencem.  

Tojásos lecsó

Hozzávalók személyenként: 2 dkg szalonna, 5 dkg füstölt kolbász, fél fej hagyma, 25 dkg lecsópaprika, 1 paradicsom, 1 tojás, 5 dkg reszelhető sajt.

Elkészítése: A szalonnát apró kockákra vágjuk, és elkezdjük kiolvasztani a zsírját, mikor már üveges a szalonna, a zsír jó része kiolvadt, hozzáadjuk az apróra vágott hagymát és néha megkeverve dinszteljük, beletesszük a vékony karikákra vágott kolbászt is, majd folyamatosan hozzáadjuk a vékony karikákra vágott paprikát is. kevergetés közben addig dinszteljük, amíg a paprika is megsül. Ekkor hozzáadjuk a szintén apróra vágott paradicsomot. Addig pároljuk kevergetve, amíg a paradicsom majdnem teljesen krémszerűvé válik. Ekkor levesszük a tűzről és a még tűzforró ételbe beleütjük a tojást, és alaposan elkeverjük. Azonnal tálaljuk. Tálalás után reszelt sajttal megszórjuk.

 Víznap után

Ha sikerült megtartani a víznapot, jó. Ha nem úgy is jó? És akkor ez most hogyan van? Ha minden jó, akkor minden mindegy? Szó sincs róla. Csak nem az önsanyargatás hoz eredményt, hanem a magunkra fordított gondoskodó figyelem. Nagyon sok haszna van a víznapnak, mint már mondtam, de nem a testsúlycsökkentés miatt érdemes csinálni. A legnagyobb haszna szerintem, hogy az evéshez való viszonyunkat segít újragondolni. Meg egy kicsit olyan is, mint a mesében, amikor a szegénylegény úgy tanítja dorombolni a királykisasszony elkényeztetett macskáját, hogy megvonja tőle azokat a földi javakat egy ideig, melyről a macska addig azt hitte, „alanyi jogon” jár neki, és nem volt képes örülni annak, amit ilyen természetességgel várt el a környezetétől. Ha alanyi jogon jár minden, elfelejtünk dorombolni. De hiányukban igazán megtanuljuk értékelni a dolgokat. És a dolgok értékelése örömforrás. Így akármilyen körmönfontan hangzik, az önmegtartóztatás (egészséges kereteken belül) örülni tanít. 

Szerintem a sikeres élet egyenes arányban van az örülni tudás képességével. Legalább is én azt gondolom, hogy az az élet nevezhető sikeresnek, melyben minél nagyobb mértékben megtalálható az öröm. De akár flow-nak is mondhatjuk ezt. Mert ez a kettő valahol azonos. Az őszinte, önfeledt öröm a flow. Benne lenni az áramlatban, az áramlásban, a világ rendjében. És nemcsak benne lenni, hanem képesnek lenni arra, hogy ezt érzékeljük. Ha a macska flow-ban van, akkor dorombol. Ennél a párhuzamnál maradva, a víznap dorombolni tanít. 

Holnap folytatjuk.

239. Gyümölcsnapra: szilva és szilvaaszalás +240. víznap

Most ez az idő a strandolás mellett az aszalásra alkalmas igazán. Az idén próbálkozom először a napon aszalással, úgyhogy nem én vagyok az, aki ebben a témában használható tanácsokat adhat. Aszaltam meggyet, kajszit, almát, körét és szilvát. 

Jók lettek az aszalmányaim, a kérdés, hogy hogyan állnak majd el télig. Ebben nincs nagy tapasztalatom. Azt mondják, hogy vászonzacskóban szellős helyen tartsuk az aszalt gyümölcsöt. Ez nagyon jól hangzik, csak így egy kicsit tovább szárad. Talán az a nagy titok, hogy mennyi ideig tartson az aszalás. Majd ha lesznek használható tapasztalataim, el fogom mesélni. Addig viszont én fogadok szívesen jól bevált ötleteket, tanácsokat.

Egészséges szalonna II.

Szóval lehet egészséges a szalonna? Igen lehet! Hogyne lehetne! Minden olyan dolog egészséges, amelynek a hivatása az ember táplálása. No, de csak akkor mondható ez rá, ha tényleg egészséges is, azaz, ha rendesen, tisztán készült, mentes minden ételtől idegen anyagtól. Tehát akár szalonnát, akár mást csak megbízható forrásból szerezzünk be. Ha az ételeink olyan anyagokat (tartósítókat, állagjavítókat stb.) tartalmaznak, melyekkel a szervezetünk nem tud mit kezdeni, ezt támadásként értékeli, és azonnal védekezni kezd, azaz, zsírt von a testigen anyagok köré. Akármilyen furcsán hangzik, a szalonna nem hizlal annyira, mint az állagjavítók. A szalonna sok kalóriát tartalmaz ugyan, így nagyon könnyen túlehetjük belőle magunkat, de ez már nem a szalonna hibája.  Ha szeretjük a szalonnát, és megbízható forrásból be tudjuk szerezni, akkor nyugodtan együk meg. Kevesebbet ártunk magunknak vele, mint pl. egy olyan „lájt” joghurttal, melyben kalória nem sok van ugyan, de testidegen anyag annál több.

Tudom, hogy nehéz dolog eligazodni a rengeteg jótanács között. Ezért én azt mondom, hogy érdemes vezérlő szempontokat választani, és azok figyelembe vételével kialakítani a véleményünket a konkrét esetekben. Nekem ilyen alapvetésem, az, amit az előbb is mondtam, hogy semmilyen dolog nem egészségtelen, ami természetadta táplálékunk. Egészségtelenné az ember teszi az ennivalókat azzal, ha nem megfelelően készíti el, és szennyezi nem táplálékul szolgáló anyagokkal. Illetve a szokásaink egészségtelenek, ha többet eszünk valamiből a kelleténél, azaz mértéktelenek vagyunk, vagy akkor, ha összevissza eszünk táplálkozás helyett pótcselekvésként, figyelmetlenül, fegyelmezetlenül. De ez megint nem az ételek hibája. 

Ezért nyugodtan mondhatom: semmiféle igazi ételtől nem kell megfosztanunk magunkat akkor sem, ha le szeretnénk fogyni, és azt az ételt az aktuális trendek mumusként kezelik. De az fontos, hogy figyeljünk a mértékletességre és a tisztaságra. (A tisztaság ebben az esetben nem csak piszok hiányát jelenti, hanem azt is, hogy az élelmiszer nem tartalmaz eredetileg nem táplálék  céljára létező anyagokat vagy a lehető legkevesebbet tartalmaz ezekből. De azért ezt a témát sem érdemes túlgörcsölni. Itt is fontos a mértékletesség, hiszen az figyelemnek és az aggodalmaskodásnak is megvan a maga mértéke. De talán erről majd máskor beszéljünk.

Tehát a fentiekre figyelve nyugodtan és örömmel együnk minden finom ételt, amit szeretünk. Az öröm karcsúsít, a szorongás hizlal. 

Holnap újhold és víznap. Velem tartasz? De csak ha jól esik. Az önbüntetés sokkal többet árt, mint használ! És többet ésszel, mint erővel – ez esetben is! :)

Holnap folytatjuk.

238. Tésztanapra: kígyórétes

Nem igazán szeretek sütni. Kevés hozzá a türelmem, no, meg sütésnél ésszerű, ha követjük a pontos receptet, nincs annyi lehetőség az improvizálásra. De az is lehet, hogy csak én nem vagyok hozzá elég bátor és kreatív, hogy a sütikben újat találjak ki. Anya még fiatal korában sokat forgatta a Gazdasszonyok könyve c. 1957-es kiadványt, és néhány étel ennek a könyvnek az útmutatási szerint került be a családi étrendbe. A kígyórétes is szerepel itt, de igazából én M-tól tanultam, és hajszálnyi eltérésekkel készítem, mint ahogy ott szerepel. De a hajtogatás rajzát ebből a könyvből fényképeztem ki.

Kígyórétes

Hozzávallók a tésztához: ½ kg liszt, 25 dkg vaj (margarin), 1 egész tojás, 2 evőkanál cukor, 2,5 dkg élesztő, 1 dl langyos tej, 1csipet só.

A töltelékhez: 4 evőkanál prézli, 1 kg szilva kimagozva,  1 kg alma, 10 dkg cukor, 1 kiskanál fahéj.

A kenéshez 1 tojássárgája, 2 kiskanál tejföl.  A tálaláshoz porcukor. 

Elkészítése:
A tölteléké: (amit most én tettem bele, de számos egyéb töltelékkel készíthetjük, mint a "rendes" rétest.)
Az almát megmossuk, kimagozzuk, felaprítjuk (lereszeljük, legyaluljuk v. késsel kis darabokra vágjuk) és a cukorral megpároljuk, hogy az alma szétfőjön, fahéjjal ízesítjük. A szilvát is megmossuk, kimagozzuk és addig főzzük, míg a levét elfövi és darabos marad ugyan, de kenhetővé válik. Amíg elkészítjük a tésztát, a töltelék meghűl annyira, hogy már könnyen dolgozunk vele.

A tészta elkészítése:
Az élesztőt a langyos tejben 1 kiskanál cukorral felfuttatjuk, a vajat mély tálban jó habosra keverjük, hozzákeverjük a cukrot, a tojást, az élesztőt, a csipet sót és végül a lisztet. Deszkára kitéve könnyedén összegyúrjuk, és négy cipóra osztjuk. A cipókat egymás után hengeralakúra sodorjuk és egy-egy kb. 45 cm hosszú és 24 cm széles lapot nyújtunk belőle. Az egyes lapok hosszabbik oldalait 8 cm szélességben bevagdossuk. a középső 8 cm-es sávot megszórjuk egy-egy kanál prézlivel, és erre tesszük a tölteléket (két almás és két szilvás rudat készítünk). Most a bevagdalt széleket keresztbe egymásba hajtogatjuk (a rajz szerint). A tojássárgáját kikeverjük a tejföllel, ezzel kenjük meg a réteseket és előmelegített sütőben 200 fokon megsütjük. Mint a rétest ferdén szeletekre vágjuk, megszórjuk porcukorral és melegen tálaljuk.

(Ui. .: elkészítettem a tészta sós változatát, sóstanglit csináltam belőle, majd leírom. Amerika24 (az öreg blogról) meg egy jó ötletet adott, így egyszer el fogom készíteni a sós változatot hozzá illő töltelékkel.) 

Egészséges szalonna I.

Többek között az volt ezzel a bloggal a célom, hogy elmondjam, saját példával igazoljam azt a sokak számára talán megkönnyebbülést hozó tényt, hogy a hagyományos, kedvelt, a gyerekkort idéző ételeink fogyasztása és az ideális testsúly birtoklása nem zárja ki egymást. A titok nyitja egészen máshol keresendő. Sőt! Fontos is hogy máshol keressük. Ha valaki abban a tévhitben ringatja magát, hogy az a boldogság kulcsa, ha úgynevezett „egészséges” ételeket eszik, és teljes egészében eltiltja magát a számára az otthont, a jóérzést, az evés örömét jelentő ételektől, sokkal többet árt magának, mint amennyit használ.

Úgy gondolom, teljesen napra kész vagyok a fogyás-hízás téma trendjeivel, az aktuális táplálkozási divathullámokkal. Az, hogy ezt nem tükrözi ez a blog, teljesen tudatos döntés következménye. Nem akarok divatos lenni, aktuális trendeket követni. Ezen az úton ugyanis lehet üzleti vállalkozást hasznosan működtetni, de a dolgok lényegét megközelíteni már nemigen. Én pedig ez utóbbit  szeretném. Megtalálni azokat a pontokat az életünkben, melyek igazi és mélyebb okai a közös problémánknak.

Kerüld a fehérlisztet, a fehércukrot, a disznózsírt – jótanács, nem káros, de haszna sincs annyi, mint amennyit egyesek tulajdonítanak neki. Nem attól lesz egészséges az életmódunk, ha vissza tudjuk szajkózni az éppen aktuális irányzatok szlogenjeit. Egészséges attól lesz, ha „rendeltetésszerűen” élünk a testünkben. Akkor, ha betartjuk a természet törvényeit, igyekszünk harmóniában élni a teremtett világgal, akkor van esélyünk az egészségre. És ez nemcsak ránk, túlsúlygyűjtésre hajlamos emberekre igaz. Mert ha nem is plusz kilókban, hanem számtalan egyébben, de mindenkinél megmutatkozik valahogy, ha ezt az egyensúlyt figyelmen kívül hagyja.

Úgyhogy akár kígyórétest enni, vagy szalonnázni nem ördögtől való dolog. Bátran megengedhetjük magunknak, még akkor is, ha mindig akad aktuális észosztó, kioktató, aki jobban tudja.

Holnap folytatjuk.

237.Zöldségnapra: Kukoricás nyári ragu rizzsel

Tejes kukorica, így mondtuk gyerekkoromban. Kifejezetten nyári csemege volt csupán csöves főtt kukoricaként. Azóta nagyon sok ételben előfordul, de nem szezonban, hanem konzerv vagy fagyasztott módon tartósítva. Nem egészen értem, hogy miért is nem szezonban esszük. Meg azt sem tudom, hogyan kell ésszerű módon leszedni a szemeket a csutkáról. Jótanácsokat örömmel fogadok.

  Kukoricás nyári ragu

Hozzávalók: fejenként 1 kiskanál olaj, ½ fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 cső főtt csemegekukorica, 2 db vastaghúsú piros paprika (pl. kápia, pritamin) 1 kisebb paradicsom, só, bors, 1 csipet apróra vágott rozmaringlevél és ugyanannyi petrezselyemzöldje. 1 csésze párolt rizs.

Elkészítése: A szokásos módon megfőzzük a csemegekukoricát, de ha maradt előző napról (és úgy tettük el, hogy ne romoljon meg) azt is felhasználhatjuk. A kukoricaszemeket éles késsel levágjuk a csutkáról (Függőlegesen tartva a csövet 1-2 soronként könnyen le tudjuk faragni a szemeket).
  

A hagymát apróra vágjuk, és a felforrósított olajban az összezúzott fokhagymával együtt párolni kezdjük. A paprikát karikákra vágjuk (ha gyengébb még a magja, és szeretjük így, azt is belevághatjuk), és mikor a hagyma már üvegesre pirult, hozzáadjuk. Amikor a paprika jól átsült, hozzákeverjük a kukoricást is. A paradicsomot nagyon apróra összevágjuk, és azt is hozzáadjuk. Sóval, borssal apróra vágott rozmaringgal, petrezselyemmel ízesítjük,  rizzsel tálaljuk. 

Össze is keverhetjük a rizzsel, és hidegen is fogyasztható. (Aki nem az ételtársítás szerint étkezik, hús mellé fogyaszthatja finom nyári köretként. 

Jönnek a bákászok

Szörnyen meleg volt ma (ez nem is kifejezés), most este öntöztem, úgy esteledett rám. Gyerekek játszottak az utcán, s hallom, az egyik azt mondja, most már menjünk, mert jönnek a bákászok. A bákász olyan mumusféle, a zsákosember és hasonló figurák csapattársa. Valami megfoghatatlan idegen, félelmetes, menekülésre késztető dolog. És úgy gondolom, a bákászok legalább annyira felelősek sokak elhízásáért, mint az egészségtelen ételek és a mozgásszegény életmód. Ha bákászok nem lennének, mit sem érne a szalonna és az ülőmunka.

Mert mik is ezek a bákászok. Őszinte leszek: nem tudom. De azt hiszem, ezt senki sem tudja. (Mindenkinek megvan a magáé, őrizgetjük a gyerekkor elmúltával is, akár még szaporíthatjuk is. ) Csak azt tudjuk, hogy a bákásztól félni kell. Olyankor jön a bákász, amikor már nem látunk rendesen, amikor megkezdődik a dolgok „esti lélekvándorlása” (Tóth Árpád szavaival). A bákász az, amiről nem tudunk semmit, csak félelmetes, nem vagyunk tőle biztonságban. Ilyenkor haza kell menni. Már ha van, hova hazamenni. Ha a bákászok idején nincs meg az a hely a világon, ahol önmagunk lehetünk, ahol biztonságban, nyugalomban lehetünk, akkor bizony baj van. Akkor bizony ál-biztonságteremtő, figyelemelterelő dolgokhoz kell folyamodnunk. Kinek mihez. Van, aki nyugtatót, fájdalomcsillapítót szed, vagy füstöl és füstölög, van, aki iszik és van, aki eszik, a teste meg egyre növeli a védelmi rendszert, tömeget, testtömeget gyűjt.

Holnap folytatjuk.

236. Húsnapra: Pirított máj paprika-paradicsomsalátával

Az ételek mindig változatokban élnek. Talán ezért lenne érdemes úgy írni, hogy pirított máj, ahogy én készítem. Ez most inkább magyarázkodás, mert semmi különös nincs benne, inkább kevésbé fűszeres, mint általában, mert nem teszek bele se pirospaprikát, se majoránnát se semmi különös dolgot. Csak máj, hagyma, zsír, bors és só. Ennyi. De jó. 

Pirított máj

Hozzávalók: 80 dkg sertésmáj, 2 fej hagyma, 1 evőkanál sertészsír, bors, só.

Elkészítése: A májat megmossuk, megtörüljük és kb. 1 cm vastag (2-4 cm széles) szeleteket vágunk belőle. A hagymát apróra vágjuk, és a zsíron aranysárgára pirítjuk. Hozzákeverjük a májat, megborsozzuk (bánjunk vele bátran), pár percig kevergetve pirítjuk, amíg éppen átsülnek a szeletek. Forrón tálaljuk, tálaláskor sózzuk meg.

Paprika-paradicsomsaláta 

Hozzávalók: 1 fej vöröshagyma, 4 nagy piros húsos paprika, 4 paradicsom, 1 kiskanál só, 1 evőkanál cukor, 1 evőkanál ecet.

Elkészítése: A hagymát nagyon apróra vagy hajszálvékony szeletekre vágjuk. A salátástálba tesszük, megsózzuk, jól összekeverjük. A paprikát és a paradicsomot is vékonyan felszeleteljük, és a hagymához adjuk, megszórjuk a cukorral, hozzáadjuk az ecetet és óvatosan összekeverjük. Egy keveset pihenni hagyjuk tálalás előtt.

Lassíts! 

Történt már veled olyasmi, hogy úgy érzeted, az ebéd közepén jársz, csörgött a telefon, valami bőbeszédű ismerős hívott, (vele a legrövidebb beszélgetés is negyed óra), s mire letette, már nem is voltál éhes.

Ha ilyesmi előfordult már velünk, akkor saját tapasztalatból is tudhatjuk, hogy a jóllakottságot érzékelő „berendezésünk”, bizony gyakran fáziskésében van. El kell telnie egy bizonyos időnek, amíg megérezzük, hogy eleget ettünk. Azok az emberek, akik szép lassan, komótosan falatoznak, könnyebben beérik kevesebb étellel, mert az szervezetüknek van ideje érzékelni a helyzetet és jelezni, hogy ennyi éppen elég volt. 

Én sajnos a gyorsan evők táborába tartozom. Ez a szegedi menzán vált egyértelművé számomra, amikor a legjobb barátnőmmel mentünk mindig együtt ebédelni, s mivel az alumíniumtálcán egyszerre hoztuk ki a levest a másodikkal, én már mindkettővel végeztem, mikor ő még csak a leves felénél tartott. 

A pörgős élet, a rohanás, a „több a feladat, mint az idő” szorításában telő napjaink még inkább a gyors evésre sarkallnak. De ha tudjuk, hogy sokkal hasznosabb lenne számunkra, ha lassan ennénk, meg is találhatjuk a módját, miként érjük ezt el. Vannak erre különböző trükkök. Mondatjuk, hogy akkor sem fogunk másba legalább húsz-harminc percig, ha már megettünk mindent (no, és evés közben csak az ételre figyelünk). Van, aki arra esküszik, hogy akárhányszor megrágja a falatot mielőtt lenyelné, lehet ez is, még úgy is, hogy én nem választanám ezt a módszert. De lehet számtalan egyéb ötlete is valakinek. Megtalálhatjuk a személyre szabott módszerünket. A lényeg az, hogy adjunk időt testünknek, hogy érzékelje és jelezze a jóllakottságot. 

Holnap folytatjuk.

235. Gyümölcsnapra: körte és télire körteszirom

Most van ennek a sárga nyári körtének a szezonja. Egy kis fánk van, de annyi gyümölcs van rajta, hogy nem győzzük enni. Az jutott eszembe, hogy aszalok belőle a téli gyümölcssalátáimba. Két módozatot találtam ki. Vágtam a gyümölcsből kb. 1 cm-es karikákat, s kitettem a napra egy szúnyoghálós alkalmatosságra. A másik megoldásként negyedbe vágtam a körtéket, kivágtam a magházukat, és káposztagyalun legyalultam, úgy szárítottam meg. Ez lett a körteszirom. (A képen ez van a kosárban a körte mellett.) Szilvát is aszalok, remélem, majd jó tapasztalatokról számolhatok be. 

Olyan egyszerű?

Tegnap olvastam egy cikket az Indexen, ami arról szólt, hogy egy angol asszony megunta a túlsúlyát, és az ötvenedik születésnapján elhatározta, hogy lefogy. Rengeteg pénzen vásárolt magának sok számmal kisebb ruhákat, ez volt a motivációja a fogyáshoz, hogy ha már ennyi pénzt kiadott, legalább hordhassa is őket. S úgy fogyott 38 kg-t, hogy az elhatározás után nem evett annyit, és azt is megválogatta, hogy mi kerüljön a tányérjára. 

Első olvasásra bulvárhírnek elmegy az ilyesmi, ha értelmes mondanivalója nincs az újságírónak, de azért mégsem olyan egyszerű ez. Az ilyen írások nagymértékben felelősek azért, hogy úgy alakult a közgondolkodás, hogy a túlsúlyon változtatni teljesen egyszerű. Abba kell hagyni a zabálást, és kész. Persze, ennyire egyszerűen is fel lehet fogni. A hosszú élet titka, hogy nem szabad abbahagyni a lélegzést. Ez kb. ugyanolyan tanács. És a ráadás, az, hogy a túlsúlyos embereket mutatja igen kedvezőtlen színben. De a kibicnek semmi sem drága.

Holnap folytatjuk.

234. Tésztanapra: Cukkinimártás sóskalácshoz

A cukkinimártás önmagában semleges étel. Nagyon finom sóskaláccsal tésztanapon, de fehérhúsok mellé is adhatjuk húsnapon vagy pl. petrezselymes krumpli mellé zöldségnapon. Ám ezer egyéb kombináció is kigondolható vele. 

Hozzávalók: 80 dkg cukkíni, 5 dkg vaj, só, 4 gerezd fokhagyma, 1 kiskanál apróra vágott borsikafű, 1 evőkanál apróra vágott bazsalikom, pár csepp citrom, 2 kiskanál méz, 2 evőkanál tejföl.

Elkészítése: A cukkínit megmossuk, és hámozás nélkül kockákra vágjuk. A kevés sóval vajon kevergetés közben puhára pároljuk. Rázúzunk két gerezd fokhagymát, és ezzel is átpirítjuk. levesszük a tűzről és hozzáadjuk az apróra vágott bazsalikomot, borsikafüvet, citromot, mézet, tejfölt, és még két gerezd zúzott fokhagymát. Botmixerrel pépesítjük. Hidegen és melegen egyaránt fogyasztható.

A sóskalács itt olvasható: http://pszichowellness-konyha.blogspot.com/2010/10/soskalacs.html

Agymenés kánikulában

Ezt kommentelte vízicsibe a főzős blogom 20-ai bejegyzésére: „Nagyon igazad van abban, hogy egyénre szabottan kell nézni a szükséges ételmennyiséget. Lehet hogy engem már az is hizlal, ami egy soványnak kevés lenne...de így jártam.”

Ezt válaszoltam: „Vízicsibe, sajnos ez így van, de azért kutatom, hogy miért akarja azt a testünk, hogy nagydarabok legyünk, miért jó az nekünk, ha így van, és hogyan lehetne kiváltani a testméret adta előnyöket valami olyannal, ami kellemesebb megoldás számunkra.”

Vízicsibe kommentje és a rá adott válaszom nyomán elég vad dolgok jutottak eszembe. Azonban a legnagyobb vadságok is tartalmazhatnak korszakalkotó ötleteket. Így most leírom, ami eszembe jutott, de mindenki csak saját felelősségére olvassa. De előbb a komment és a válasz. (Ám, ha ebből egy olyan kutatás születik, melyért Nobel-díjat kap valaki, akkor én igényt tartok a díjból egy svédországi kirándulásra Vízicsibe társaságában. J )

Szóval:  Ezt kommentelte vízicsibe a főzős blogom 20-ai bejegyzésére: Nagyon igazad van abban, hogy egyénre szabottan kell nézni a szükséges ételmennyiséget. Lehet, hogy engem már az is hizlal, ami egy soványnak kevés lenne...de így jártam.

Ezt válaszoltam: Vízicsibe, sajnos ez így van, de azért kutatom, hogy miért akarja azt a testünk, hogy nagydarabok legyünk, miért jó az nekünk, ha így van, és hogyan lehetne kiváltani a testméret adta előnyöket valami olyannal, ami kellemesebb megoldás számunkra.

Mert valóban azt érzem, hogy a túlsúlyos, a túlsúlyra hajlamos ember teste (az enyém is) sokszor igyekszik megtartani a méretét a csökkentett kalóriák ellenére is. Nem is tudom, hogyan csinálja. Talán fel lehetne használni a testünknek ezt a tulajdonságát olyan kutatásokra, melyek arra irányulnak, hogy hogyan lehetne elég a kevesebb élelem, s így segíthetnének az éhezőkön a felesleggel.

Azt figyeltem meg én is (mert előttem már sokan mások is), hogy az O típusú ember teste olykor (főként koplalások következtében szupertakarékossá válik) . Valami szédületes szintre tudjuk fejleszteni a táplálékhasznosítást. Ami egyrészt nagyon jó, mert sokkal olcsóbbá válhat a táplálkozás, ha fele annyi élelem is elegendő, viszont azt is eredményezi, hogy fele annyi ideig élvezhetjük az evés adta örömöket, és mégis ott vagyunk, ahol a part szakad, vagyis, ott, ahol a sok X-es ruhák parkolnak.

Egészen biztos vagyok benne, hogy a megoldást itt kell keresni. Tehát a testünk (természetesen a teljes tudattalan vezérlés szerint) valamiért nagy akar lenni. És mindent elkövet, hogy nagy is tudjon lenni. Ha azt nem tudja elérni, hogy együnk (mert kemények vagyunk és megvonjuk tőle azt a kalóriamennyiséget, amit szeretne), akkor stratégiát vált: egyre jobban hasznosítja a tálanyagokat.

Ezt a jelenséget - mármint azt, hogy az egyes egyedek különböző mértékben hasznosítják a táplálékot -  az állattenyésztők jól ismerik. Pl. vannak sertések, melyek nem képesek meghízni. Ezeket a háziállatokat a köznyelv (legalább is az én nagyszüleim vidékén) kutyadisznónak nevezi, és az első adandó alkalommal betölti soványka húsukat kolbászba, mert kár beléjük a takarmány. A hízékony emberek (Isten bocsássa meg, hogy ilyen párhuzamra vetemedem, de maradjuk annál, hogy magamról beszélek), ha disznónak születtek volna, az állatállomány díszei lennének, egy-egy mezőgazdasági kiállítás aranyérmesei. De nem állatnak születtünk, hanem embernek. És nem szempont az embernél, nagyon nem, hogy milyen gazdaságos a táplálása. Legalább is itt a pocsékolós fehérember világában nem. Ám ha arra gondolunk, hogy hány ember éhezik a világban, és azon rettegünk, hogy túlnépesedés van, és nem elég a táplálék, amit a Föld megterem az ekkora létszámú emberiségnek, akkor ez a nagyon jó tápanyag-hasznosító képessége az O típusú embernek, még az emberiség javára is válhat, ha a tudósok kikutatják, hogyan is működik ez nálunk. És egyúttal, ha ezt kikutatták, akkor azt is meg lehet oldani, hogy mi hogyan legyünk jobban. Hogyan tudjunk úgy picikét enni (hiszen a mi szervezetünknek az is elég), hogy ne legyünk megfosztva mindattól a jótól, amit az evés a test táplálásán túl jelent. Hajrá, tudósok!

Hát ebben a nagy melegben ennyire telt ma tőlem :) .

 Holnap folytatjuk.